Vágólapra másolva!
A téli sportok egyik legismertebb alakja nem adja fel, sőt most újabb edzésvideót posztolt saját magáról. Lindsey Vonn még a milánói-cortinai téli olimpián szenvedett nagyon súlyos térdsérülést, melyet követően több műtéten is átesett, és még az is felmerült, hogy amputálni kellene a lábát.

Lindsey Vonn számára nem tartott sokáig a 2026-os milánói-cortinai téli olimpia, hiszen a lesiklóverseny során már rögtön a pálya elején hatalmasat esett, majd mentőhelikopterrel szállították kórházba. A 41 éves sportollónő számára egyébként is kérdéses volt az elindulás, mivel az ötkarikás játékok előtt szintén megsérült, az újabb bukása pedig minden rajongót megrémisztett.

Lindsey Vonn számára hullámvasút volt a milánói szereplés
Lindsey Vonn számára hullámvasút volt a milánói szereplés
Fotó: TIZIANA FABI / AFP

Lindsey Vonn lábát kis híján amputálni kellett

A 41 éves lesikló a sípcsontján kívül a jobb bokáját is eltörte, a horrorbukást követően több műtéten is átesett, és rövid ideig még annak a lehetősége is felmerült, hogy amputálni kellene a lábát. Február 8-i horrorbukása után azonban mindenkit sokkolt, amikor alig egy hónappal később a közösségi oldalán jelezte, hogy máris edzésbe állt. Vonn a feltöltött videóban különféle erősítő gyakorlatokat végzett, valamint súlyemelést is csinált.

Nem kellett sokat várni a következő bejegyzésre, az amerikai olimpikon ezúttal egy szobakerékpárral gyakorlatozott, de mindenkit megnyugtatott, hogy csak öt percig csinálta...

Srácok… Biciklizek!! 5 perccel kezdem… napról napra haladok előre.

„Őrült gép. Mármint Lindsey, nem a bicikli” − írta egy kommentelő a videó láttán.

Becslések szerint körülbelül egy évbe telik, mire Vonn lábában a csontok meggyógyulnak, és csak ezután jöhet az újabb beavatkozás, amely a szakadt keresztszalagját érinti. Minden bizonnyal a visszavonulás még most sem lehet opció számára, hiszen nagyon eltökélten  tréningezik, idő kérdés, hogy ismét sílécet ragadjon.

  • Kapcsolódó tartalom

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!