Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Világbajnok dartsjátékosok csaptak össze Dublinban. A Premier League hetedik fordulójában Gerwyn Price már 5-0-ra is vezetett a döntőben, ám a 19 éves Luke Littler elképesztő fordítással 6-5-re nyerni tudott.

A címvédő, kétszeres világbajnok Luke Littler az elődöntőben nagy csatában győzte le a holland Michael van Gerwent, a fináléban pedig a korábbi rögbijátékos, a 2021-ben PDC vb-címet szerző Gerwyn Price volt az ellenfele.

Luke Littler és Gerwyn Price emlékezetes csatát vívott egymással Dublinban
Luke Littler és Gerwyn Price emlékezetes csatát vívott egymással Dublinban
Fotó: Sky Sports

Luke Littler elképesztő fordítása Gerwyn Price ellen

A 19 éves angol tinisztár hat leget nyert zsinórban, és az első alkalommal hódította el a 10 000 font értékű díjat Írországban. 

Littlernek a közönséggel is meggyűlt a baja az ír fővárosban, ugyanis a szurkolók kifütyülték és fújolták, amikor dobott, 

de az első leg megnyerése után látványosan ünnepelt, innentől kezdve pedig megállíthatatnul menetelt előre.

„Meg kellett volna nyernem azt a meccset. Voltak kiszállóim, hogy lezárjam, de kihagytam őket, és ezen a szinten ezt megbüntetik. Visszaengedtem őt a meccsbe, amit ő kegyetlenül megbüntetett” – mondta a döntőt követően Price, akinek az 5-0-s előny sem volt elegendő a világelső elleni győzelemhez.

Welsh Gerwyn Price reacts during the Premier League (Night 2/16) darts event in Antwerp on Thursday 12 February 2026. BELGA PHOTO ELIAS ROM (Photo by ELIAS ROM / BELGA MAG / Belga via AFP)
Gerwyn Price 5-0-ról kapott ki
Fotó: ELIAS ROM / BELGA MAG

„Fogalmam sincs, hogyan csináltam ezt meg. Akár le is mehettem volna a színpadról. 

Ez a darts, ilyen dolgok megtörténnek” – nyilatkozta döbbenten Littler, miután saját magát is meglepte elképesztő fordításával.

A meccs közben pedig – amikor már nagyon közel volt a vereséghez – viccesen jelzett a közönségnek. „Akár el is mehettem volna… integettem a szurkolóknak, mert fejben már kiestem” – tette hozzá a győztes.

  • Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!