Míg a kortársai az érettségire vagy a következő bulira készülnek, a 17 éves veszprémi Horváth Botond délelőttönként tálcával a kezében egyensúlyoz a vendéglátós gyakorlatán. Aztán délután kimegy a pályára, nekifut, és akkorát ugrik, hogy a nemzetközi mezőny is felkapja a fejét. A VEDAC fiatal atlétája nemrég 7,68 méteres országos U18-as csúccsal hívta fel magára a figyelmet, egy olyan ugrással, amellyel a korosztályos világranglistát is vezette. Az út azonban korántsem indult korán, de akkor hogyan lett szűk négy év alatt hazai tiniklasszis Horváth Botondból? A sportolót és az edzőjét kérdeztük.
Veszprémben négy éve egy diákolimpián szúrta ki Szigeti Csongor edző a magas, hosszú végtagokkal rendelkező fiút. Horváth Botond akkor még nem látott atlétikaedzést belülről: egyszerűen csak leugrott a pályára versenyezni. Az első szárnypróbálgatásokról, korai ugrásokról készült videókat néha ma is előveszik a nosztalgia és a tanulság kedvéért.
Fotó: Kohut Árpád
Pár napja pont előjött egy felvétel az egyik legelső távolugró edzéséről. Elég nagy a kontraszt, jót mosolyogtunk rajta, mennyit fejlődött azóta
– meséli az edző.
A történetben volt egy kis sorsszerűség is. Miközben Csongor szeme megakadt a fiún, Botond testnevelő tanára éppen abban a pillanatban kereste a kapcsolatot a klubbal. A kémia azóta is töretlen edző és tanítványa között – Botond szerint ez kell is, mert ha nem működne, aligha jönnének az ilyen eredmények.
Nem Horváth Botond volt a leggyorsabb az osztályban
Ma már 11 másodpercen belül futja a 100 métert, ami brutális alapot ad a távolugráshoz. Gyerekként azonban nem ő volt a grund királya.
„Érdekes volt, mert az általános suli végén az osztályból nem én voltam a leggyorsabb. De azért látni lehetett, hogy ügyes vagyok benne” – mondja Botond az Origo Sport érdeklődésére.
Az atlétikában sokan már óvodás korban a specializáción gondolkodnak, ő viszont csak 13 évesen került a rendszerbe. Szigeti Csongor elmondta, miért nem lett gond ebből a késésből.
„A korai specializáció szerintem semmiképpen nem jó, inkább a sokoldalú képzésben hiszek. Minél változatosabban kell bevezetni a gyereket az atlétikába, és ráérünk 16-17 évesen eldönteni, milyen irányba tereljük. Előtte mindent ki kell próbálnia egy sportolónak.”
Fotó: Jani Martin
A gyors fejlődés ilyenkor óhatatlanul elindítja a kérdést: mennyire nehéz mindezt 17 évesen kezelni, amikor hirtelen, sokan már csodát várnának? Botond erre meglepően higgadt választ ad:
Annyira nem érzem ezt a nyomást, hogy ez nehéz lenne. Azért már pár éve csinálom... Ennyi idő alatt meg lehet szokni.
De mi lesz a hármasugrással?
Botond egyszerre két fronton támad: 100 méteren a válogatott 4×100-as váltó keretének a tagja, de a szíve a távolugró gödörhöz húz. Mint mondja, a távolugrást azért szereti jobban, mert ott hat kísérletre van lehetőség, hosszabb a verseny, és „tovább tart az izgalmi faktor”.
A szakmai fejlődés érdekében azonban áldozatokat is kellett hozni. Bár Botond hármasugrásban is országos bajnok volt, ezt a számot végül, úgy tűnik, el fogják engedni.
Botond felépítése már egy picit zömökebb, erősebb típus. A hármasugrásnál olyan erőhatások érik az ízületeket, amik már a távolugrás rovására mennének, úgyhogy ezt emiatt háttérbe szorítjuk
– indokolja a döntést a szakember.
Amikor minden az utolsó ugráson múlik
Botond egyik legfeltűnőbb tulajdonsága, hogy a versenyek végére érik igazán össze benne minden: a ritmus, a bátorság, a fókusz. Nagyon sokszor ilyenkor jön a legnagyobb ugrás.
Az utolsó körre van meg a flow teljesen. Ott már nincs mit veszíteni, kockáztatunk egyet az edzőmmel, feszegetjük a határokat.
A kulcs nála nem az, hogy tartalékol, hanem, hogy verseny közben építi fel magát. Az utolsó három sorozat általában jobban sikerül, mert addigra találja meg azt a versenytempót, amelyet követve igazán szabadon tud ugrani.
Fotó: Magyar Atlétikai Szövetség
Így, amikor a mezőny már túl van a próbálkozásain, a többiek fejben talán leengednek, a hatodik kísérlet viszont nála inkább egy felszabadító próbálkozás. Nincs számolgatás, nincs biztonsági ugrás – csak egy döntés, hogy még egyet rátesznek. A 7,68-as U18-as országos csúcs is így született: az utolsó körben, amikor már mindenki azt hitte, eldőlt.
Amikor arról kérdeztük, a minap megnyert felnőtt országos bajnoki címnek vagy a 7,68-as rekordnak örült-e jobban, Botond az utóbbit emelte ki. „Való igaz, hogy Nyíregyházán én bizonyultam a legjobbnak a felnőtt mezőnyben, de a 7,68-as csúcsot mondanám, elképesztő érzés volt. Egy régi rekordot sikerült megdöntenem, a világranglistán is az élre ugrottam egy időre, ráadásul ezzel kijutottam az U20-as világbajnokságra. Soha nem felejtem ezt az ugrást!”
Vendéglátás és világelit
Miközben a világ legjobb fiatal ugrói mögött gyakran komplett tudományos stáb áll, Botond mindennapjai jóval földhöz ragadtabbak: délelőtt általában vendéglátós gyakorlat, délután edzés. A logisztika sokszor legalább akkora feladat, mint maga a sport.
„Szerencsére nagyon segítőkészek a főnökeim és az osztályfőnököm is. Ha nem lennének ilyenek, lennének bajok, de szerencsére mellettem vannak, úgyhogy minden egyszerűen és folyékonyan megy.
Szigeti Csongor azonban nem rejti véka alá, hogy a sikerek mögött kőkemény anyagi küzdelem is zajlik. „Nem egy TAO-sportágról beszélünk, ahol ezek a szakemberek és eszközök 10-15 éve alapnak számítanak. Mi is csak apránként, lépcsőfokról lépcsőfokra tudjuk beszerezni a szükséges modern eszközöket, de az eredmények szerencsére minket igazolnak.”
Botondot mindeközben az osztálytársai figyelik, hogy mire viszi, és amikor megérdemli, emelik a kalapjukat.
Rengeteg visszajelzést kaptam, sok-sok üzenetben gratuláltak nekem, az osztálytársaim is üzentek az országos csúcs és a magyar bajnoki cím megszerzése után. Nagyon jólesett!
Aki pedig még csak gondolkodik azon, hogy 13–14 évesen késő-e elkezdeni, annak Botond üzenetét érdemes megfogadnia: „Abszolút érdemes. Én is 13 évesen kezdtem, úgyhogy kezdjék csak el! Főleg, hogyha van egy jó csapat az edzésen.”
Sokan gondolják, hogy a világszínvonalhoz Budapestre, Amerikába vagy Jamaicába kell költözni, de az edző szerint Veszprémből is el lehet jutni a csúcsra. „Szerintem fel lehet építeni innen is az atlétát. Nagyon fontos az összhang, a kémia, ami nálunk különösen jól működik. Minden rezdülését, minden limitjét ismerem már, látom a versenyen, és egyből tudok reagálni. Ebben a közös munkában mindig tudunk újat villantani.”
Nagy célok, hosszú út
A célok kimondva is nagyok. Az U18-as Európa-bajnokságon dobogóra szeretne állni; az U20-as világbajnokságon pedig – ahol idősebbekkel kell versenyeznie – már a top 8, a döntőbe jutás is óriási eredmény lenne.
Ott egy nyolcas döntőbe nagyon jó lenne bekerülni. Remek tapasztalatszerzés lesz, de a finálénak nagyon örülnénk.
Amikor arról kérdeztük, pincér vagy profi atléta szeretne-e lenni, rögtön rávágta: a sport a mindene, versenyző, majd edző szeretne lenni, de tisztába van vele, a sportra nem lehet soha teljes bizonyossággal számítani a sérülésveszély miatt. De neki ez az álma. Nem mondja ki, hogy olimpiai résztvevő szeretne lenni, de arra készül, és van egy rekord, amelynek a megdöntése szintén ott lebeg a szemei előtt.
A többszörös Európa-bajnok Szalma László 1985. július 7-én 8 méter 30 centire repült, ami még ma is remek eredménynek számít. Olyannyira, hogy ez a magyar csúcs, amelyet egyszer Botond szeretne túlszárnyalni. „Az nagyon jó lenne. Ha így tudunk fejlődni tovább, akkor abszolút benne van.”
