Vágólapra másolva!
Szerdán jelentették be a nagy hírt. A kajak-kenu sportágban egyedülálló nemzetközi nyílt vízi kajak-kenu edzői mesterképzés indul szeptembertől angol nyelven a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) szervezésében.

Ennek kapcsán szerdán délelőtt a TF-en együttműködési megállapodást írt alá a képzés házigazdája, a TF, a sportszakmai gyakorlat helyszínét, a világszínvonalú berendezéseket és sporttudományos laborokat biztosító Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia (KKNKKA), a képzés sportszakmai vezetését és támogatását végző Magyar Kajak-Kenu Szövetség MKKSZ), valamint az oktatás nemzetközi struktúráját és szakmai támogatását ellátó Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség, az ICF −írta az MTI.

Fontos bejelentést tettek a kajak-kenu sportággal kapcsolatban
Fontos bejelentést tettek a kajak-kenu sportággal kapcsolatban
Fotó: tf.hu

Újabb megtiszteltetés a magyar kajak-kenu sportágnak

Sterbenz Tamás, a TF rektora beszédében hangsúlyozta, hogy a nemzetközileg egyedülálló mesterképzés beindítása egyrészt elismerés a 100 éves tapasztalattal rendelkező TF-nek, másfelől a magyar kajak-kenu sport eredményességének. Hozzátette: az oktatás részben online, részben Budapesten a TF-en, illetve a sukorói KKNKKA-n zajlik majd. Komoly szakmai ugrást jelent a sportág életében, hiszen a képzésbe beépítik azt a sporttudományos hátteret, amire az edzőknek szükségük van.

Thomas Konietzko, az ICF elnöke arról beszélt, hogy a mesterképzés elindítása fontos pillanat a nemzetközi szövetség életében, hiszen az edzők oktatása nélkül nem fejlődhet a sportág. Kiemelte: a szerdán aláírt együttműködési megállapodás hatalmas stratégiai befektetést jelent a jövőbe.

Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke szerint a mesterképzés beindítása egy újabb megtiszteltetés a sportágnak, illetve Magyarországnak azután, hogy a nemzetközi szövetség központja tavaly Budapestre költözött.

Úgy gondolja, ez egy újabb fontos lépés az egyetemes kajak-kenu sport történetében is, és általa a sportág még erősebbé válhat a nemzetközi olimpiai mozgalomban. Meggyőződése, hogy a személyi állomány adott ahhoz, hogy működőképes és eredményes együttműködés jöjjön létre a felek között.

Mocsai Lajos, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemet működtető alapítvány kuratóriumi elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a TF-en a sporttudomány összekapcsolódik az edzőképzés különböző szintjeivel. Hozzáfűzte: a gyakorlati szakmai tudás és az akadémiai tudás egysége a legmagasabb szintű képzést biztosítja. Véleménye szerint a sukorói akadémia világszínvonalú szakemberbázissal rendelkezik, és mivel máshol nincs olyan egyetemi tudás a képzés mögött, ezért a világszerte irigykedve figyelik majd.

  • Kapcsolódó tartalom

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!