Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Sokkoló felvétel került nyilvánosságra az Egyesült Államokban. Egy 72 éves férfi az autójával egy kerékpáros csoport közé hajtott Georgia államban, majd a helyszínről elmenekült. Az eset során az egyik biciklis gerinctörést szenvedett.

A hatóságok szerint a 72 éves Jerry Wayne Ross még április 23-án, Cherokee megyében hajtott bele a North Georgia Cycling Association kerékpárosaiba, akik éppen szokásos csütörtök esti, 51 kilométeres túrájukat teljesítették.

Kerékpárosok közé hajtott egy sofőr az Egyesült Államokban
Kerékpárosok közé hajtott egy sofőr az Egyesült Államokban 
Fotó: Fox 5 Atlanta

Miért hajtott bele a kerékpárosokba az idős sofőr?

A beszámolók szerint Ross közel három kilométeren keresztül dudált a Sugar Pike Road nevű útszakaszon, miközben 

a kerékpárosok előttük haladtak. Richard Collins, a csoport vezetője a Fox 5 Atlantának azt mondta, a sofőr „folyamatosan, túlzó módon” nyomta a dudát, és egy pillanatra sem hagyta abba.

A videófelvételek alapján a férfi később felgyorsított, és a csoport mellé hajtott. A gyanú szerint autója jobb oldali visszapillantó tükrével elütötte az egyik kerékpárost. Az ütközés következtében a biciklisek összegabalyodtak, nekicsapódtak az autónak, majd az aszfaltra zuhantak.

Balra fordultam, hogy lássam, mi történik, és abban a pillanatban az autó már a bal lábamnál volt” 

– idézte fel Collins.

Az autós ezután megállás nélkül továbbhajtott, miközben Collins az úton maradt. A férfi a vállán, a könyökén és a térdén horzsolásokat szenvedett, a helyszínen mentők látták el. Későbbi ortopédiai vizsgálata során azonban kiderült, hogy az alsó gerincszakaszán törést szenvedett. A másik érintett kerékpáros kisebb sérülésekkel megúszta.

A Cherokee megyei seriffhivatal munkatársai később egy közeli háznál találták meg Rosst, aki egy szomszédnál rejtőzött el. A Honda Pilot típusú terepjáróján olyan sérüléseket találtak, amelyek kerékpárral történt ütközésre utaltak.

A férfi a rendőröknek elismerte, hogy találkozott a kerékpárosokkal, ám tagadta a felelősségét. Azt állította, hogy a biciklisek az út közepén haladtak, és ők okozták az ütközést.

Rosst végül kétrendbeli súlyos testi sértéssel, agresszív vezetéssel, cserbenhagyásos gázolással, valamint a megfelelő követési távolság be nem tartásával vádolták meg. Jelenleg is a Cherokee megyei börtönben van őrizetben, az ügyben kiszabott óvadék összege összesen 24 540 dollár (közel 8,2 millió forint).

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!