Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A jelek szerint tényleg visszatér Conor McGregor. A UFC első embere, Dana White a korábbi években nem nyilatkozott ilyen hosszan az ír harcosról. Sőt, a legutóbb még azt állította, távol vannak a megegyezéstől - most viszont minden megváltozott.

Conor McGregor (10-4 UFC, 22-6 MMA) arra készült, hogy a UFC Fehér Házi gáláján térhet majd vissza, erről viszont lemaradt. Dana White, a UFC elnök vezérigazgatója akkor még nem tudott információkkal szolgálni az ír harcosról, most azonban pontosan kimondta, mikorra várható a korábbi két súlycsoportos bajnok visszatérése.

Újra láthatjuk McGregort a UFC-ben?
Újra láthatjuk McGregort a UFC-ben?
Fotó: STACY REVERE / GETTY IMAGES NORTH AMERICA

Újra láthatjuk McGregort a UFC-ben?

Conor McGregor utoljára 2021-ben harcolt, Dustin Poirier ellen veszített TKO-val, ráadásul csúnyán el is törte a lábát, így hosszú kényszerpihenőre vonult. Az ír harcos legutóbb 2024-ben állt ilyen közel a visszatéréshez, akkor mindent megígért, már bejelentett meccs is volt Michael Chandler ellen. A UFC 303-ra tervezett mérkőzést azonban egy edzésen szerzett lábujjsérülés miatt kénytelen volt lemondani.

Tavaly 18 hónapos eltiltással sújtották, ugyanis megsértette a UFC doppingellenes szabályzatát még 2024-ben. A szervezetnél a harcosok véletlenszerű ellenőrzéseknek vannak alávetve, ennek pedig nem tett eleget. A felfüggesztés visszamenőleg, 2024 szeptember 20-tól idén március 20-ig tartott.

Nem sokkal később, szintén márciusban, az eltiltás letelte előtt néhány héttel újra nagy hírrel szolgált: „tárgyalok a UFC-vel egy mérkőzésről, ami vagy a Fehér Házban, vagy annak környékén lesz. Valamikor a nyáron McGregor visszatér”.

Mint utóbb kiderült, a Fehér Házi gáláról kihagyták a legenda nevét. Akkor Dana White azt mondta, „nem tudok új információkkal szolgálni, de nyilvánvalóan tárgyalunk Conorral”. A nyári visszatérés azonban még összejöhet, a szervezet első embere konkrét információkkal szolgált a Jim Rome Show-ban.

Ki ellen harcolhat Conor McGregor?

Egyértelmű. Dana White az utóbbi években nem beszélt ilyen konkrétan és határozottan McGregorról. Való igaz, túlzottan sok oka nem is lett volna rá.

A súlyos lábtörése óta eltelt hosszú kihagyás, valamint a 37 éves életkora miatt kérdéses, hogy a teste még képes-e elviselni a küzdősporttal járó óriási igénybevételt. Valójában folyamatosan a felszínen volt a visszatérés. McGregor ígérgette azt, de tologatta az időpontokat és sokszor úgy tűnt, a visszatérése már-már inkább egy marketingkampány. Ehhez hozzátartozik, hogy az ír a sportág történetének leggazdagabb harcosa. Aligha gyötri megélhetési kényszer és éhség, ami egykor a csúcsig repítette őt.

A küzdősportok világától távol a fenegyerek még a hollywoodi filmezést is kipróbálta. Az Országúti diszkó 2024-es kiadásában játszotta a főgonosz, Knox szerepét. És gyakran fotózták le jachtozás közben szivarozva, de sikeres üzleti vállalkozásokat is épített.

„Conor harcolni fog a nyár folyamán” – mondta ki félreérthetetlenül Dana White.

Ez azonban nem tekinthető hivatalos bejelentésnek, és arról nem esett szó a Jim Rome Show-ban, ki ellen térhet vissza McGregor. Árulkodó jelek és sajtóhírek azonban vannak.

Ilyen például az EA Sports UFC 6 videójáték egyik bemutató videója, amelyben McGregor Max Holloway (27-9) ellen küzd. A rajongók pedig ebből arra következtettek, hogy EA Sports kiszivárogtatta a „Blessed” és a „The Notorious” közti harcot. A pletykák szerint július 11-re, az International Fight Weekre tervezhetik a meccset.

„Jól állunk. Magabiztos vagyok, hogy még idén harcolni fog, és abban is, hogy készen fog állni. Jelenleg is edzésben van, erről vannak felvételek is. Nyáron harcolni fog, ennyit mondhatok. Azt hittem, tavaly visszatér, de nem így történt. Most viszont kifejezetten biztos vagyok benne, hogy újra ketrecbe fog lépni. Motiváltnak látom, edz, és sok pozitív dolog van a háttérben is, ami magabiztossá tesz” – ecsetelte a helyzetet White.

Az egykor hősként ünnepelt, a küzdősportok világában hatalmas úttörőnek tartott McGregor az MMA történetének egyik leghíresebb harcosa két vereség után szeretne visszatérni az oktagonba. Legutóbb több mint hat éve nyert mérkőzést, 2020 januárjában az első menetben TKO-zta Donald Cerrone-t.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!