Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huHa a wimbledoni Grand Slam-tenisztorna előtt valaki azt mondja, hogy a férfi egyes elődöntőjében egy szabadkártyás brit teniszező lesz a hazaiak utolsó reménysége, aligha hitték volna el. Arthur Fery azonban a viadal alatt ismeretlen játékosból a londoni közönség kedvencévé vált, története pedig legalább annyira különleges, mint a pályán bemutatott teljesítménye.
A 23 éves Arthur Fery úgy jutott el a wimbledoni elődöntőig, hogy korábban mindössze két Grand Slam-főtáblás mérkőzést nyert pályafutása során. A világranglista 114. helyéről érkezett a tornára, így csak szabadkártyával kerülhetett a mezőnybe, néhány nappal később viszont már az egész teniszvilág róla beszélt.
Fotó: Dinendra Haria/AFP
Pedig Fery számára Wimbledon mindig is többet jelentett egy egyszerű versenynél. A Párizs melletti Sevres-ben született, de családja még kisgyermekkorában Angliába költözött, ő pedig gyakorlatilag a világ legismertebb tenisztornájának szomszédságában nőtt fel. Az All England Club mindössze néhány percnyire volt az otthonától, a King's College School tanulójaként pedig szinte minden nyáron ott volt a tornán. Gyerekként a lelátóról figyelte Roger Federert, Rafael Nadalt, Novak Djokovicot és Andy Murrayt, hétévesen pedig szintén onnan nézte végig John Isner és Nicolas Mahut legendás, három napon át tartó, minden idők leghosszabb teniszmérkőzését. Akkor még aligha gondolta, hogy egyszer ő lesz az, akinek a nevét ugyanazon a helyszínen skandálja több mint tizenötezer ember.
Francia gyökerek, brit szív
Bár ma már mindenki brit teniszezőként emlegeti, Fery sokáig Franciaországot képviselte korosztályos szinten. Később azonban Nagy-Britannia mellett döntött, és ma már saját bevallása szerint is teljesen britnek érzi magát. Ebben szerepe volt annak is, hogy a brit szövetség végig támogatta fejlődését.
A hagyományos profi út helyett azonban egy meglepő kitérőt választott. Miközben kortársai az ATP Touron próbáltak pontokat gyűjteni, ő Kaliforniába költözött, és a Stanford Egyetem hallgatója lett. Tudomány, technológia és társadalom szakon szerzett diplomát, miközben ösztöndíjasként az NCAA egyik legerősebb csapatában játszott. Olyan legendák nyomdokain haladt, mint John McEnroe vagy a Bryan ikrek, és később többször is elmondta: fontos volt számára, hogy legyen egy biztos háttere arra az esetre is, ha a profi tenisz nem úgy alakul, ahogyan remélte.
A Stanfordon azonban nemcsak diplomát szerzett, játékstílusa is sokat fejlődött. A mindössze 175 centiméter magas teniszezőnek alkalmazkodnia kellett ahhoz, hogy ellenfelei többsége jóval magasabb nála. Rengeteget dolgozott a röptéin, a hálójátékán és a változatos ütéseken, amelyek mára a játékának egyik legnagyobb fegyverévé váltak.
A sérülések sem törték meg Arthur Feryt
Pályafutása ugyanakkor korántsem alakult zökkenőmentesen. Egy makacs csontsérülés hosszú időre visszavetette, voltak időszakok, amikor maga is elbizonytalanodott, hogy elérheti-e valaha a legmagasabb szintet. Türelmes rehabilitációra volt szüksége, és csak az elmúlt két idényben tudott újra folyamatosan versenyezni.
A mostani wimbledoni menetelés során egy egészen szokatlan problémával is meg kellett küzdenie: több mérkőzésén is váratlan orrvérzés zavarta meg a játékát, a Zizou Bergs elleni, ötjátszmás találkozón három alkalommal is orvosi segítséget kellett kérnie. Fery később elmondta, hogy ez számára sem kellemes: a jelenség rendszerint nagy stresszhelyzetben jelentkezik, ezért a torna után részletes kivizsgálás vár rá.
A londoni közönség azonban minden nehézségen átsegítette. Előbb az egykori világranglista-harmadik Grigor Dimitrovot búcsúztatta egy drámai ötjátszmás mérkőzésen Roger Federer jelenlétében, majd a negyeddöntőben a kilencedik helyen kiemelt Flavio Cobollit is legyőzte, történelmet írva ezzel.
Ő lett az Open-érában mindössze az ötödik brit férfi teniszező, aki bejutott Wimbledon elődöntőjébe, és csak a negyedik olyan férfi játékos a Grand Slamek történetében, aki szabadkártyásként jutott el legalább a legjobb négy közé.
Előtte ez csak Jimmy Connorsnak, Henri Leconte-nak és a 2001-ben végül bajnokká váló Goran Ivanisevicnek sikerült.
A sikerszéria nemcsak sporttörténeti jelentőségű. Fery először kerül be a világranglista legjobb száz, sőt már a legjobb negyven játékosa közé is, ami hosszú időre biztosíthatja számára a közvetlen főtáblás szereplést a legnagyobb tornákon.
A családi vagyon helyett a saját nevét akarja felépíteni
Érdekesség, hogy bár a pénzdíjaknak köszönhetően már több százezer fontot keresett Wimbledonban, az anyagi biztonság eddig sem hiányzott az életéből. Édesapja, Loic Féry (szülei ékezettel írják a vezetéknevüket – a szerk.) sikeres befektető, aki hosszú éveken át a francia élvonalbeli Lorient labdarúgóklub tulajdonosa volt. Édesanyja, Olivia Féry pedig korábban profi teniszezőként szerepelt, később pedig a brit teniszszövetségnél dolgozott.
Akik azonban ismerik, egybehangzóan azt mondják róla, hogy a családi háttér ellenére szerény és rendkívül szorgalmas fiatalember maradt. Egykori edzői szerint mindig is különösen higgadt volt a legnagyobb nyomás alatt, miközben szeretett kreatív megoldásokat keresni a pályán, és soha nem elégedett meg azzal, hogy egyszerű alapvonaljátékos legyen.
Most pedig már csak egyetlen győzelem választja el attól, hogy azon a centerpályán játssza le élete legnagyobb mérkőzését, amelynek lelátóiról gyerekként még csak csodálta a sportág legnagyobb sztárjait. Ha pedig sikerülne döntőbe jutnia, azt éppen a 24. születésnapján játszhatná le – ennél hollywoodibb forgatókönyvet aligha lehetne írni.
