Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A magyar úszó a példaképeiről mesélt. Kós Hubert szerint Cristiano Ronaldo meghatározó szerepet játszott abban, hogy gyerekként kialakult benne az a szemlélet, amely végül az olimpiai aranyig vezette.

Kós Hubert új számokban is kipróbálná magát, világcsúcsot döntene, és már a következő olimpiára építi a programját. Az olimpiai, kétszeres világ- és Európa-bajnok magyar úszó a Borsnak adott interjúban mesélt a július 31-én Párizsban kezdődő úszó Európa-bajnokság előtti várakozásairól, amerikai edzője Bob Bowman tanácsairól, példaképeiről, Cristiano Ronaldóról és Cseh Lászlóról is.

Kós Hubert elárulta, Cseh László szerettette meg vele az úszást
Kós Hubert elárulta, Cseh László szerettette meg vele az úszást Fotó: Tumbász Hédi

„Cseh László szerettette meg velem az úszást. Gyerekként mindig neki szurkoltam, amikor versenyzett, és biztos vagyok benne, hogy nélküle ma valószínűleg nem lennék úszó. Hasonló a helyzet Ronaldóval is. Ha ő nincs, lehet, hogy nem ezt a szemléletet viszem magammal egész életemben. Tőle azt tanultam meg, hogy az álmaidat kizárólag kemény munkával érheted el. Erről korábban írtam is egy bejegyzést, mert rengeteget jelentett nekem gyerekként azt látni, hogy valaki a munkájával jut fel a csúcsra. 

Ronaldo a semmiből építette fel magát a világ egyik legjobb futballistájává, és ez számomra óriási inspiráció volt. Van egy régi interjúm tízéves koromból, amelyben azt mondtam: olyan szeretnék lenni az úszásban, mint Ronaldo a futballban.

Ha ez a gondolat nincs bennem gyerekként, lehet, hogy ma nem ülnék itt olimpiai bajnokként. Mindig hittem abban, hogy ha beleteszem a munkát, akkor előbb-utóbb megjön az eredménye” – fogalmazott Kós Hubert.

Kós Hubert már példaképnek számít

Ma már a 23 éves magyar úszó is példaképnek számít, különösen a párizsi olimpia óta jelent igazodási pontot a fiataloknak. 

„Ugyanazt szeretném a fiataloknak továbbadni, amit én kaptam Ronaldótól. Ha ezt akár csak egy kicsit is sikerül, már nagyon boldog leszek. Szerintem ez az egyik legfontosabb üzenet: dolgozni kell a céljainkért. Ha valaki nem teszi bele a munkát, akkor soha nem fogja elérni azt a szintet, amire valójában képes lenne. És ez nemcsak a fiatal sportolóknak szól. Szerintem bárkinek, bármilyen területen vannak céljai az életben, azokat csak kitartó munkával lehet megvalósítani” – mondta az Egyesült Államokban készülő úszóklasszis, aki azt is elárulta, hogyan lehet túljutni azokon a mélypontokon, amelyek elkerülhetetlenek a sportolók életében.

Kós Hubert
Kós Hubert nagy esélyesként indul az Eb-n Fotó: Tumbász Hédi

„Nekem egyértelműen a 2021-es tokiói olimpia jelentette a mélypontot. Úgy érkeztem oda, hogy éremesélyesként számoltak velem. Már önmagában különleges érzés volt tizennyolc évesen úgy kiutazni egy olimpiára, hogy az emberek érmet várnak tőled. 

Aztán pontosan az történt, amitől a legjobban tartottam: halálra izgultam magam. Nem tudtam azt úszni, amire valójában képes lettem volna.

Rengeteg oka volt ennek, de a legfontosabb talán az, hogy egyszerűen nem volt tapasztalatom ilyen helyzetekben. Egy olimpia teljesen más, mint egy világbajnokság vagy egy Európa-bajnokság. Erre nem lehet igazán felkészülni, ezt ott kell megtapasztalni. Végül már az előfutamban kiestem, és nem jutottam be a középdöntőbe. Huszadik lettem, miközben úgy érkeztem, hogy döntőt és éremharcot vártam magamtól. Ez nagyon összetört. Úgy éreztem, rengeteg munkát tettem bele, de abból semmi nem látszott a versenyen. Utána nagyon sokat gondolkodtam azon, mi ment félre. Végül éppen ez a csalódás lett az egyik legfontosabb tapasztalatom. A következő években mindig visszagondoltam arra, hogy Tokióban mit rontottam el, és igyekeztem ezeket egyesével kijavítani. Ma már pontosan tudom, hogyan kell felkészülni egy világversenyre, hogyan kell bemelegíteni, hogyan kell versenyezni és hogyan kell fejben kezelni egy ilyen helyzetet. Ezt tulajdonképpen mind Tokióból tanultam meg” – árulta el Kós Hubert.

Kós Hubert edzője kizárólag a munkában hisz

Cristiano Ronaldo mellett jelenlegi edzőjének, Bob Bowmannek is sokat köszönhet a magyar úszó, aki az amerikai edző egyik állandó mondatát is idézte.

„Bob Bowmannek van egy a mottója, szinte minden edzésterv alján ott szerepel: „Do your work” vagyis végezd el a munkád. Szerintem ez egy zseniális gondolat, mert ha belegondolunk, végső soron ennyit tudunk kontrollálni. El kell végezni a saját munkánkat, bele kell tenni a szükséges energiát, és az eredmények majd jönnek maguktól. 

Nem szabad görcsösen az eredményre koncentrálni. A munkára kell fókuszálni, mert abból lesznek később az eredmények. 

Tulajdonképpen az elmúlt közel négy évem erről szólt Bob mellett. Nem egyik napról a másikra változott meg minden, de ez volt az a szemlélet, ami az egész folyamat alapját adta. Rengeteg olyan dolog van, amit egyszerűen nem tudunk irányítani, amit viszont igen, az a saját munkánk. Ha azt minden nap becsülettel elvégezzük, akkor előbb-utóbb jönnek az eredmények is” – magyarázta Kós, aki azt is elmondta, hogy a főzés igazi kikapcsolódást jelent az életében.

Kós Hubert
Főzés közben kapcsolódik ki Fotó: Tumbász Hédi

„Nagyon szeretek főzni. Van egy közös képem Gordon Ramsayvel, ami számomra különösen emlékezetes, mert már vagy tíz éve nézem a műsorait, és hatalmas rajongója vagyok. 

Mindig vicces, amikor főzök, mert közben azon gondolkodom, hogy vajon Gordon most mit mondana. Leordítaná a fejemet, vagy azt mondaná, hogy ezt most jól csináltam?

Ez mindig megmosolyogtat. Persze szeretek videojátékozni is. A testvérem Chicagóban él, ezért sokszor online játszunk együtt, és közben tudunk beszélgetni is. De a főzés mégis más, teljesen kikapcsol. Olyankor teljesen kizárom a külvilágot, és csak arra koncentrálok, hogy valami finomat készítsek. Ez számomra tényleg egyfajta feltöltődés. Régebben a foci jelentette ezt, de Amerikában erre kevés lehetőség van. Egyrészt Bob valószínűleg megölne, ha focizás közben lesérülnék, másrészt ott azért egészen más sportkultúra van” – zárta a beszélgetést Kós Hubert.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!