Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Elvesztette bal hüvelykujja egy részét az ausztrál Chris Harper, aki kedden, egy lejtmenetben történt bukás során sérült meg a Tour de France országúti kerékpáros körversenyen. A balesetet követően Harper kénytelen volt feladni a viadalt.

Chris Harper, az ausztrál hegyimenő kénytelen volt feladni a Tour de France-t, miután a keddi 10. szakaszon történt bukásban megsérült, és elveszítette bal hüvelykujja egy részét.

Az ausztrál Chris Harper súlyos sérülést szenvedett a Tour de France-on
Az ausztrál Chris Harper súlyos sérülést szenvedett a Tour de France-on
Fotó: Gongora / NurPhoto via AFP

A Pinarello-Q36.5 versenyzője a Puy Mary lejtőjének teteje közelében esett el, ugyanabban a balesetben, amelyben csapattársa és a csapat kapitánya, Tom Pidcock is érintett volt. Míg Pidcock gond nélkül folytatni tudta a versenyt, Harpernek meg kellett állnia, és meg kellett várnia az orvosi ellátást erősen vérző hüvelykujja miatt.

Elvesztette bal hüvelykujja egy részét, feladta a Tour de France-t az ausztrál bringás

Harper később visszaült a kerékpárjára, és teljesítette a szakaszt, amelyet csaknem 33 perces hátránnyal zárt a győztes Tadej Pogačar mögött. A 31 éves versenyző azonban a következő napon már nem tudott rajthoz állni.

Bár elsősorban Pidcock hegyi segítőjeként vett részt a versenyen, Harpertől azt is várták, hogy a szökésekben szerepet vállalva esélyes lehet hegyi szakaszok megnyerésére, miután tavaly megszerezte a Giro d’Italia királyszakaszának győzelmét.

„Rossz érzés feladni egy kerékpárversenyt, de egy kicsit még jobban fáj, amikor a világ legnagyobb versenyéről kell kiszállnod” – írta Chris Harper az Instagramon, ahol egy képet is megosztott sérült, roncsolódott hüvelykujjáról.

Köszönöm a csapatnak a támogatást, és remélem, hogy gyorsan felépülök, majd visszatérhetek a versenyzéshez a szezon második felében. Pozitívumként nézve most már 10 grammal könnyebb vagyok” 

– tette hozzá a hüvelykujja egy részét elveszítő Harper.

Harper bukása után több versenyző is panaszkodott az útburkolat állapotára, amelyet egy fehér, festékszerű anyaggal kezeltek annak érdekében, hogy csökkentsék az aszfalt hőmérsékletét.

Nem tudom, mit csinálnak itt az utakkal, amikor megtisztítják őket, de ráteszik azt a fehér sz*rt, ami nagyon csúszós” 

– idézte Tom Pidcockot a The Athletic.

A norvég Søren Wærenskjold, a 11. szakasz győztese szintén egy hasonló balesetben esett el.

„Bedagadt a lábam, és az ujjaim is fájtak egy kicsit. Több bőr jött le az ujjaimról, mint amihez hozzászoktam a bukások során, ezért fájdalmas volt, de egy idő után rendbe jött” – mondta a norvég kerékpáros.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!