Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huSzeptemberben ismét a világ atlétikájának középpontjába kerül Budapest. Hat magyar versenyző indulhat egyéni számban a szeptember 11. és 13. között megrendezendő atlétikai világdöntőn, emellett a 4x100-as és a 4x400-as vegyes váltóban is lesz magyar csapat. A hazai közönség többek között Halász Bencének, Takács Boglárkának és Molnár Attilának is szurkolhat majd a Zsivotzky Gyula Nemzeti Atlétikai Központban.

Budapesten indul az atlétika új korszaka
A magyar fővárosban mutatkozik be az Ultimate Championship, amely a világ legjobb atlétáinak versenyét egy látványos, feszes sportshow-val ötvözi. A rendezvény egyik különlegessége, hogy nem lesznek hosszadalmas selejtezők: az esti program legfeljebb háromórás lesz, az ügyességi számokban pedig rögtön döntőket rendeznek. A sötét pályaborítás mellett célzott világítással emelik ki az éppen zajló versenyeket.
A budapesti viadalon hat magyar atléta szerepelhet egyéni versenyszámban, mellettük pedig két magyar vegyes váltó is összemérheti erejét a világ legjobbjaival.
Halász Bence újabb nagy dobásra készül
Az egyik legnagyobb magyar esélyes Halász Bence lesz. A Szombathelyi Dobó SE klasszisa remek formában érkezhet a világdöntőre, hiszen a birminghami Európa-bajnokságon 84,25 méteres eredménnyel, a világ idei legjobb dobásával szerezte meg az aranyérmet.
A kalapácsvető szeptember 11-én, péntek este lép dobókörbe, és ismét összecsaphat olimpiai és világbajnok riválisával, Ethan Katzberggel. Halász a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az Eb-arany és az új országos csúcs komoly lendületet adott neki, de figyelme már teljes egészében a budapesti világdöntőre irányul.
A magyar sprinterek is a világ legjobbjai közé törnének
A futószámokban is több magyar versenyzőért szoríthat majd a hazai közönség. Molnár Attila 400 méteren áll rajthoz, méghozzá remek előjelekkel, hiszen a monacói Gyémánt Ligán 44,47 másodperces országos csúcsot futott, a birminghami Európa-bajnokságon pedig a negyedik helyen végzett. Ugyanezen a távon Enyingi Patrik is megméreti magát, aki sérülései után 44,87 másodperces idénycsúccsal harcolta ki a helyét az Eb-döntőben.
A nőknél Takács Boglárka 100 és 200 méteren is rajthoz áll. A magyar sprinter Birminghamben történelmi eredményt ért el, hiszen 55 év után első magyar nőként jutott be a 200 méteres síkfutás Európa-bajnoki döntőjébe. A gátfutók között szintén lesz kikért szorítani: Kozák Luca 100 méteren képviseli a magyar színeket, miután a Gyulai Memorialon 12,59 másodperces új rekordot ért el, míg Mátó Sára 400 méteres gátfutásban indul, aki a nyár elején 55,08 másodperces egyéni csúccsal jelezte kiváló formáját.
A magyar váltók is harcba szállnak
Nemcsak az egyéni versenyszámokban lesz magyar érdekeltség, a váltókban is szoríthat majd a hazai közönség. Pénteken először áll össze a magyar 4x100 méteres vegyes váltó, amelynek keretében Takács Boglárka, Szentgyörgyi Zita, Brucker Lili Hanna, Kalics Krisztián, Pázmándi Dominik, Takács Ábel és Jakab Apor kapott helyet.
Vasárnap este aztán a 4x400 méteres vegyes váltó kerül a középpontba. A magyar csapat keretét Emmanuel Sophia Akuchi, Mátó Sára, Molnár Janka, Enyingi Patrik, Molnár Attila és Plisz Balázs alkotja, akik hazai közönség előtt vehetik fel a versenyt a világ legjobbjaival.
Duplantis nemcsak a pályán okozhat meglepetést
A világdöntő zárónapjára egy egészen szokatlan programmal is készülnek a szervezők. A rúdugrás világcsúcstartója, Armand Duplantis a pénteki versenyzése után vasárnap este előadóként is színpadra lép: élőben adja elő a világdöntő hivatalos himnuszát, a saját maga által szerzett Gold című dalt.
Ők lesznek a magyar indulók a budapesti atlétikai világdöntőn
- Enyingi Patrik – 400 m, 4x400 m vegyes váltó
- Molnár Attila – 400 m, 4x400 m vegyes váltó
- Halász Bence – kalapácsvetés
- Jakab Apor – 4x100 m vegyes váltó
- Kalics Krisztián – 4x100 m vegyes váltó
- Pázmándi Dominik – 4x100 m vegyes váltó
- Takács Ábel – 4x100 m vegyes váltó
- Plisz Balázs – 4x400 m vegyes váltó
- Takács Boglárka – 100 m, 200 m, 4x100 m vegyes váltó
- Kozák Luca – 100 m gát
- Mátó Sára – 400 m gát, 4x400 m vegyes váltó
- Brucker Lili – 4x100 m vegyes váltó
- Szentgyörgyi Zita – 4x100 m vegyes váltó
- Emmanuel Sophia Akuchi – 4x400 m vegyes váltó
- Molnár Janka – 4x400 m vegyes váltó


