Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huElhunyt Ennio Mattarelli olimpiai és kétszeres világbajnok olasz sportlövő. Az 1964-es tokiói olimpia trapversenyének aranyérmese augusztus 5-én ünnepelte 98. születésnapját, majd alig három héttel később, vasárnap Bolognában érte a halál. Mattarelli az olasz sportlövészet egyik legendás alakja volt, olimpiai sikere mellett két egyéni világbajnoki címet is szerzett.

Mattarelli neve elsősorban az 1964-es tokiói olimpiával forrt össze, ahol szinte tökéletes teljesítménnyel ért fel pályafutása csúcsára. A sikerhez vezető útja ugyanakkor korántsem volt szokványos: viszonylag későn, 26 éves korában kezdett komolyabban sportlövészettel foglalkozni, mégis néhány év alatt a világ legjobbjai közé került.
A bolognai sportoló első igazán nagy nemzetközi sikerét 1961-ben érte el, amikor Oslóban megnyerte a trap egyéni világbajnoki címét. Három évvel később már világbajnokként és Európa-bajnokként érkezett az 1964-es tokiói olimpiára.
Ennio Mattarelli olimpiai rekorddal ért fel a csúcsra Tókióban
Mattarelli a japán fővárosban érte el pályafutása legnagyobb sikerét: a 200 korongból 198-at eltalált, ezzel olimpiai rekordot állított fel, és megszerezte az aranyérmet. Teljesítménye különösen a verseny hajrájában volt kiemelkedő, hiszen az utolsó 50 lövéséből egyet sem hibázott el.
Négy évvel később, az 1968-as mexikóvárosi olimpián már nem sikerült megismételnie tokiói teljesítményét, és a 27. helyen zárt, ám nem sokáig kellett várnia az újabb nagy sikerre. Egy évvel később San Sebastiánban ismét egyéni világbajnoki címet szerzett, miközben az olasz válogatottal is a dobogó legfelső fokára állhatott. Csapatban már 1967-ben világbajnok lett Bolognában, majd 1971-ben ezüstérmet nyert, 1973-ban pedig Melbourne-ben egyéni bronzzal tette teljessé világbajnoki éremgyűjteményét.
Sikeres versenyzői pályafutása lezárása után sem szakadt el a sportlövészettől. Tapasztalatait előbb a sportág technikai oldalán kamatoztatta: saját vállalkozásában korongdobó gépek és más sportlövő-felszerelések fejlesztésével és gyártásával foglalkozott. Az általa készített berendezések idővel a legmagasabb szintre is eljutottak, rangos nemzetközi trap- és skeetversenyeken, valamint olimpiákon is használták őket.
Mattarelli később szakvezetőként is szerepet vállalt az olasz sportlövészetben, 1989-ben az olasz válogatott szövetségi kapitánya lett. A sportágban végzett több évtizedes munkáját 2015-ben a CONI is elismerte, amikor megkapta a Collare d'Oro al Merito Sportivo kitüntetést, az olasz sport egyik legmagasabb elismerését.
A legendás sportlövő élete végéig az olasz olimpiai mozgalom kiemelkedő alakja maradt. Giuseppe Moioli 2025 májusában bekövetkezett halála után Mattarelli számított a legidősebb élő olasz olimpiai bajnoknak. 98 éves korában bekövetkezett halálával az olasz sportlövészet egyik legeredményesebb alakját veszítette el.