Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Kedden délelőtt Milák Kristóf után a szintén olimpiai bajnok Kós Hubert is megkezdte szereplését a párizsi úszó Európa-bajnokságon. A 200 méteres hátúszás olimpiai bajnoka a harmadik legjobb idővel jutott tovább kedvenc versenyszámának középdöntőjébe. Kós Hubert mellett ráadásul a junior Európa-bajnok Rácz Zsombor is ott lesz a 200 méteres hátúszás középdöntőjében.

Az olimpiai bajnok Kós Hubert hat egyéni számban nevezett az úszó Európa-bajnokságra, 50, 100 és 200 méter háton, 100 és 200 méter pillangón, valamint 200 méter vegyesen van ott a rajtlistán. A 23 éves klasszis az Eb előtt hangsúlyozta, hogy még abban az életkorban van, amikor ezt a terhet neki vállalnia kell, és bízik benne, hogy mindegyik számban harcban lesz az érmekért.

Kós Hubert
Kós Hubert remek formában érkezett az úszó Európa-bajnokságra
Fotó: Tumbász Hédi

Kós Hubert a fő számai mellett leginkább 200 méter pillangón kíváncsi arra, mire képes, hiszen ez a szám tökéletesen illeszkedne az olimpiai programjába.

„Most végre itt van egy világverseny, ahol ezt ki tudom próbálni, és természetesen ott van az ötven hát is, ami meg új lesz a játékokon” – mondta Kós, aki a márciusban rendezett amerikai egyetemi döntők óta újra gyorsnak érzi magát a vízben.

Kós Hubert tartalékos úszással is simán továbbjutott

A 200 méteres hátúszás olimpiai bajnoka kedden délelőtt a legerősebb számának előfutamában volt érdekelt a 19 éves Rácz Zsomborral karöltve, aki 2025-ben junior Európa-bajnoki címet nyert 200 méteres hátúszásban.

Rácz az 1-es, Kós pedig a 4-es pályán rajtolt. Utóbbi 50 méter után már vezette a futamot, míg Rácz a kilencedik helyen fordult. Féltávnál az olimpiai bajnok fél testhosszal előzte Mityukovot, Rácz pedig javított egy helyezést. Az utolsó 50 méter előtt Kós magabiztosan vezetett, azonban a hajrában a francia Nathan Muratory lehajrázta a magyar klasszist, és junior világcsúccsal, 1:54,87-es idővel megnyerte a futamot Kós Hubert előtt.

Meg kell jegyezni, hogy Kós a hajrában teljesen tudatosan engedett ki: könnyed úszással, energiapazarlás nélkül is a harmadik legjobb idővel (1:55,37) jutott tovább, míg a 19 éves Rácz az 1:58,21-es idejével becsúszott a 18. helyre, ami szintén továbbjutást ért az esti középdöntőbe.

„Nagyon szépen úszott, gratulálok neki” – mondta az M4 Sport kamerája előtt Nathan Muratory junior világcsúcsára Kós Hubert, aki elárulta, hogy nem adott ki mindent magából.

Nem akartam kiesni reggel, az szomorú lett volna. De nem mondhatom, hogy kiúsztam magam. Hosszú programom van, úgyhogy nem ideális állandóan kiúszni magad” 

– tette hozzá a 200 méteres hátúszás olimpiai bajnoka.

Kós Hubert és Rácz Zsombor előfutama a linkre kattintva visszanézhető. 

A kedd délelőtti program a férfi 800 méteres gyorsúszás előfutamaival zárult. Az utolsó futamban kapott helyet Sárkány Zalán és az olimpiai bajnok nyílt vízi úszó, Rasovszky Kristóf is. 

A 22 éves Sárkány 7:42,34-es idővel, új országos csúccsal a második helyen végzett a német Johannes Liebmann mögött, míg Rasovszky 7:49,48-as idővel a negyedik helyen végzett a futamban, és a nyolcadik legjobb idővel ő is kiharcolta a döntőbe jutást.

Sárkány Zalán és Rasovszky Kristóf továbbjutása azt jelenti, hogy a kedd délelőtti programot tökéletes mérleggel, kiesés nélkül zárták a magyar versenyzők.

  • kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!