Az indulatokat csak fokozta, hogy a tréner egyedül Illovszky Rudolfot nevesítette, márpedig a Fáy utcában imádott hajdani kiváló szakember kritizálása főbenjáró bűnnek számít arrafelé. A joggal tisztelt mesternek és a többi tanácsadónak azt rója fel az eltávolított Kiss, hogy nem hagyták nyugodtan dolgozni, állandóan duruzsoltak Rácz Gábor fülébe, s többek között azt kifogásolták, hogy a bírók éppen Kiss László miatt fújnak a Vasas ellen.
Tény, Illovszky Rudolf néhány napja az egyik napilapban kijelentette, a Vasas játékosainak túlfűtöttsége a szakvezető habitusából fakad. Ugyanakkor az is az igazsághoz tartozik, hogy a labdarúgók a tűzbe mentek volna Kiss Lászlóért, nem véletlen, hogy talán a cserekapus Nota kivételével az összes futballista elismeréssel szólt exedzője tevékenységéről.
Végezetül csak a tisztánlátás kedvéért: nem csupán a Vasas-stadion névadójának véleményét hallgatta meg a tulajdonos. A tanácsadók között ugyanis fellelhető Török Ferenc, az egykori öttusa szövetségi kapitány és Kiss Imre, a Csepel SC volt elnöke is. Mint azt a Nap-kelte ma reggeli műsorában elmondta Kiss László, rájuk is gondolt, amikor az idézett súgásokról beszélt.
Bánki József
Ajánlat:
Korábban:
Fórum: