Vágólapra másolva!
A MATÁV Futball Sportszolgáltató Kft. hétfőn feljelentette a július 11-én menesztett Bognárt Györgyöt, mert a volt klubigazgató nem kezdte meg az általa okozott kár megtérítésére vonatkozó részletfizetést. Az egykor 50-szeres válogatott labdarúgó, az MTK és a Sopron korábbi edzője még a jogi lépés előtt reagált a sikkasztási vádakra, illetve elmondta történetét.

"Nyomatékosítani szeretném, én jutalékot vettem fel, ami járt nekem, nélkülem ugyanis a klub nem tudott volna indulni a bajnokságban. A mostani befektetőt én hoztam Sopronba, amennyiben ő nem jön, a szponzorok is távoztak volna. Több tanúm van arra, hogy reggeltől estig rohangáltam támogatók után, mint ahogy arra is, hogy jutalékként a 15 millió forint megillet. Ráadásul a megjelent hírekkel ellentétben nem 14, hanem 10 millió 400 ezer forintot vettem fel a pénztárban, jutalékelőleg címén, azt pedig, hogy ezen autót veszek, vagy kaszinózom belőle, a magánügyem. Egyébként a munkaköri leírásomban nincs benn, hogy szponzort vagy befektetőt kell felkutatnom, ám a szóbeli megegyezés alapján, a felügyelőbizottság tagjaival abban maradtunk, mégis megpróbálok befektetőket szerezni, s ennek alapján járt nekem az említett összegű jutalék" - mondta Bognár György, aki az elmúlt évben ügyvezetőként dolgozott a soproni futballcsapatnál.

A szakember hajlandó lenne visszafizetni a pénzt, s jogi úton folytatni a tárgyalásokat.

"Volt külön bankkártyám is, arról is teljesen legálisan vettem fel pénzt, meg különben is, minden pénzfelvételemet lehet ellenőrizni. Egyébként, amikor Sopronba kerültem, a klub 117 millió forintos mínuszon állt, négy hónapot kellet átvészelnünk, amiben a játékosok is korrekt partnernek bizonyultak. Januártól szerencsére újra jöttek a pénzek, az alapfizetések karcsúsításával több mint másfél millió forintot spóroltunk havonta, továbbá úgy erősítettem meg a játékoskeretet, hogy abban nem volt pénzmozgás, sőt aláírás- és átigazolási pénzt sem fizettünk. Vagyis megdolgoztam ezért a pénzért, a klub vezetői azonban most azt kérik, fizessem vissza a 10,4 millió forintot, a többiről pedig jogi úton tárgyalhatunk tovább. Hajlottam volna erre, ám a szűk határidő miatt ezt nem tehetem meg, nem beszélve arról, ezt követően mi a garancia arra, hogy megkapom a 15 millió forintot" - mondta az egykori válogatott labdarúgó.

Mivel a részletfizetési megállapodás határideje július 18-a volt, a soproniak most minden szükséges jogi lépést megtettek, s a továbbiakban nem is kívánnak az üggyel a sajtóban foglalkozni.

Kérdésünkre, hogy mi igaz rendszeres kaszinózásáról, Bognár György ezt felelte: "Tíz év óta, ha nem is rendszeresen, de jártam kaszinókba, ez volt a szenvedélyem, például Sopronban sem bújtam el, jóllehet, járhattam volna Ausztriába is rulettezni. Minderre azért volt mindig szükségem, hogy oldjam a munkámból adódó feszültséget. Van, aki így oldja, van, aki alkohollal vagy más szenvedéllyel. A valótlan hírekkel ellentétben nem kártyáztam el az éttermemet, elvégre most is itt ülünk, hanem a volt feleségemnek adtam oda, mint ahogy a válásom után is mindent a két fiamra hagytam. A jelenlegi soproni ügytől függetlenül is kiszálltam volna a profi futballból, hiszen az elmúlt időszakban nagyon magamra maradtam a munkámban. Pedig, imádtuk Sopront, a feleségemmel a városban tartottuk az egyházi esküvőt, a lányunkat ott kereszteltük meg. Kérdezem én, ha sikkasztani akar valaki, akkor abban a városban telepszik le?"

Bánki József

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!