"Október óta szinte csak az alapfizetést kaptak a játékosok és a vezetőség, ez a korábban megállapodott összegnek csak mintegy 25 százaléka. Az Esti Reklám kilépésével a klub forrásainak kétharmadát elveszítette a tavaszi szezon kezdetén" - tette hozzá Herédi Attila.
Kancz Csaba, fideszes alpolgármester elmondta, a városnak 51 százalékos tulajdonjoga van a csapatban és klub felügyelőbizottságának elnökeként ígéretet tett rá, hogy első lépcsőben márciustól rendezik a kereseteket, majd befektetőt, illetve szponzort keresnek a csapat támogatására.
"A városnak fontos a foci, jelenleg célunk a biztos bennmaradás az NB II-ben, majd egy stabil gárda létrehozása, melyben a korábbinál nagyobb szerephez juthatnak a tatabányai nevelésű játékosok - mondta el az alpolgármester, hozzátéve, hogy az országban több egyesület áttért az ekho-ra, a jövőben fokozatosan Tatabányán is bevezetik ezt a rendszert.
Az önkormányzat felszólította az Esti Reklám Kft-t, hogy nyolc napon belül rendezze az elmaradásait, ellenkező esetben egy forintért a városra száll vissza a csapat teljes tulajdonjoga, erről még a médiacég belépésekor kötöttek megállapodást.
Az Esti Reklám Kft. huszonkét millió forintért 2009-ben szerzett 49 százalékos tulajdonrészt a tatabányai focicsapatban. A szerződés szerint a vállalkozás évi hatvanmillió forinttal, az önkormányzat évi harmincmillióval támogatta a csapatot.