Vágólapra másolva!
Hugo Sanchez és Puskás, tequila és pálinka, piros-fehér-zöld zászlók - Mexikó és Magyarország nincs is olyan távol egymástól. A focivébéért viszont már csak az előbbi harcolhat a pótselejtezőkön. És mert a magyar híján is kell egy csapat, úgy döntöttünk, teljes szívből Mexikónak drukkolunk! Viva Mexico!

A magyar fociválogatott ezúttal sem jutott ki a vébére, de szurkolni attól még lehet, sőt kell is, elvégre egy drukker sem bír ki három évtizedet világverseny nélkül. A kérdés csupán annyi: melyik csapatot válasszuk a magyar helyett?

A magyar szurkolónak egyértelműen pótselejtezős pótcsapatot kell választania, Brazíliával vagy Németországgal azonosulni lehetetlen, potya sikerélményt szerezhet ugyan, aki őket választja, de ez a választás álságos. Európát eleve érdemes elhagyni, és egy távolabbi, számunkra semleges zónából keresni egy igazi magyaros válogatottat.

A pótselejtezős kínálatot áttekintve azonnal világos volt, hogy csak Mexikó jöhet számításba. Mindkét kvalifikációs meccsüket végignézhetjük, elvégre 13-án 21.30-kor kezdenek Új-Zéland ellen, míg a visszavágó 20-án reggel héttől lesz. Ráadásul ez a párbaj végre sikerrel kecsegtet, karnyújtásnyira tehát a vb!

Mexikó a praktikus szempontokon túl is sokban kedves lehet a magyarok számára: megegyeznek a két zászló színei; övék a legnépesebb spanyol ajkú ország, miénk a legnépesebb magyar ajkú; mindketten szeretjük a csípős ételeket, ők a tequilából, mi a pálinkából nyerjük az erőt; és itt is, ott is rossz a közbiztonság.

Hugo Sanchez és Puskás, a Real két legendája Forrás: AFP

Vannak párhuzamok a focipályán is: legnagyobb legendánk, Puskás Ferenc a Real Madrid játékosa volt, a legnagyobb mexikói legenda, Hugo Sanchez szintén. Tőlük Rafael Marquez, tőlünk Vincze Ottó játszott a Barcában, Carlos Salcido és Dzsudzsák Balázs pedig egyenesen csapattársak voltak a PSV-ben. Mi két vb-döntőig jutottunk, ők két negyeddöntőig, vagyis teljesen azonos platformon vagyunk velük, ami a nemzeti frusztrációinkat illeti. Ráadásul 1986-ban mesésen összeért a két futballnép története.

Volna még érv, de ennyi is elég, folytathatjuk is többes szám, egyes személyben. Mi mexikóiak mindig is így szoktuk. Si, Senor! Viva Mexico!

Boka és a reménysugár

Dicső múltunkhoz méltatlan évek állnak mögöttünk. A CONCACAF-zóna selejtezőiben hiába küzdött vállvetve a "szerethető Salcido" és a többi csapattag, a hatos csoportnak csak a negyedik helyét sikerült elcsípni.

Az Egyesült Államok, Costa Rica és Honduras már ki is jutott a vébére, a mi negyedik helyünk pótselejtezőt ér. Még szép, hogy sikerült megelőzni a kis Panamát és Jamaicát - a két országban összesen hatmillióan laknak, mi az a mi 118 milliónkhoz?

A barátságos meccseken bezzeg megy Forrás: AFP/Ezequiel Becerra

A selejtezők bővelkedtek frusztráló pillanatokban: egymás után 0-0-t játszani Panamával és Costa Ricával csak nekünk sikerülhet, utána már hiába vertük meg Japánt barátságos meccsen, ez már senkit nem vigasztalt. Vezetőink még büszkébbek voltak Elefántcsontpart 4-1-es legyőzésére. Csakhogy ott váratlan segítséget kaptunk: Boka áruló lett, az ő öngóljával szereztünk vezetést, ráadásul az sem tétmeccs volt.

Közben a selejtezőkön sem volt még veszve minden, de az immár szokásos sorsdöntő meccsen 2-1-re kikaptunk Hondurasban, majd Ohióban az USA-tól, így az utolsó két találkozó már csak formalitás volt. Négy ponttal Honduras mögött a csoport negyedik helyét kaparintottuk meg, hazai pályán egyedül Panamát vertük meg, naná, hogy várnunk kell még a vébére.

Víctor Manuel Vucetich kapitányt menesztették két nappal az utolsó csoportmeccs után, helyette Miguel Herrera érkezett, az ő feladata legyűrni az új-zélandiakat, és összekapni a csapatot a vébére.

Herrerát a Debrecen edzőjének is el tudjuk képzelni Forrás: AFP/Notimex/Gustavo Durán

Bárhogy is, a pótselejtezőig azért csak elbukdácsoltunk, Új-Zéland ellen pedig igenis ki kell jönnie, hogy mi a világranglista 24. helyén állunk, ők viszont csak a 79.-en. Hát ha még a vb is jól sikerülne, senki nem emlékezne többé a laposkás selejtezős meccsekre.

Ez azonban még odébb van, addig itt ez az izgalmas november, mikor ismét tiszta lappal indul a válogatott, amelynek szereplését immár szorgalmasan nyomon követjük.

Vb-pótselejtezők

November 13., szerda, 21.30: Mexikó - Új-Zéland
November 20., szerda, 07.00: Új-Zéland - Mexikó

Az Origo nem feledkezik meg a további pótselejtezőkről sem, noha Mexikó szereplése a legfontosabb.

A további pótselejtezők

Interkontinentális selejtező:
November 13., szerda, 16.00: Jordánia-Uruguay
November 21., csütörtök, 00.00: Uruguay-Jordánia

Afrika, visszavágók:
November 16., szombat, 16.00: Nigéria-Etiópia (első meccs: 2-1)
November 16., szombat, 19.00: Szenegál-Elefántcsontpart (1-3)
November 17., vasárnap, 15.30: Kamerun-Tunézia (0-0)
November 19., kedd, 17.00: Egyiptom-Ghána (1-6)
November 19., kedd, 19.15: Algéria-Burkina Faso (2-3)

Európa:
November 15., péntek, 20.45: Görögország-Románia
November 15., péntek, 20.45: Portugália-Svédország
November 15., péntek, 20.45: Ukrajna-Franciaország
November 15., péntek, 21.00: Izland-Horvátország

visszavágók:
November 19., kedd, 20.00: Románia-Görögország
November 19., kedd, 20.45: Svédország-Portugália
November 19., kedd, 21.00: Franciaország-Ukrajna
November 19., kedd, 20.15: Horvátország-Izland

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!