Vágólapra másolva!
A Red Bull Salzburg 8-2-re kiütötte a St. Pölten csapatát az osztrák labdarúgó-bajnokság 9. fordulójának szombat délutáni mékőzésén. A magyar válogatott Szoboszlai Dominik háromszor volt eredményes.

A listavezető Salzburg már az első 30 percben lezárt minden fontosabb kérdést a St. Pölten otthonában. Ebből Szoboszlai Dominik is tevékenyen kivette a részét, aki a 13. és a 25. percben is értékesített egy-egy tizenegyest, utóbbival már 4-0-ra vezetett Jessie Marsch együttese.

A hazaiak ugyan a 33. percben szépítettek, de a szünet után Szoboszlai harmadszor is eredményes volt, ezúttal akcióból. A 20 éves magyar középpályást a 75. percben lecserélték a 8-2-re megnyert mérkőzésen.

A Salzburg játékosaként már négy gólos az osztrák bajnokságban, és a Bajnokok Ligájában is ugyanennyiszer talált a kapuba ebben a szezonban. Sőt, a magyar válogatott az ő, Izland elleni góljával jutott ki az Európa-bajnokságra, valamint Törökországban szerzett találata nélkül a Nemzetek Ligája feljutás sem biztos, hogy összejött volna.

Szoboszlai 16 mérkőzésen szerzett nyolc gólja mellett kilenc gólpasszt is kiosztott már az ősszel. Emlékezetesre sikerült az idény első három hónapja a fiatal futballista számára.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!