A liga fegyelmi bizottságának döntése értelmében az 51 éves szakembernek 20 ezer euró (7,2 millió forint) büntetést is fizetnie kell.
A tabellán második helyezett gárda edzőjét az Udinese elleni, gól nélküli döntetlenre végződött összecsapás hajrájában állították ki,
majd piros lapját követően nem sokkal a játékvezető jelentése szerint "fenyegetően lépett fel" vele szemben és "durva hangnemben sértegette".
Conte a lefújás után adott nyilatkozatában már bocsánatot kért viselkedéséért, illetve utalt arra, hogy ő csak azt kérte számon, hogy miért nem lesz hosszabb a ráadás.
Conte így hiányzik majd az Inter kispadjáról a Benevento és a Fiorentina elleni bajnokikon, viszont kedd este ott lehet az AC Milan elleni Olasz Kupa-negyeddöntős összecsapáson.
Az Inter sportigazgatójának, Gabriele Orialinak - szintén a játékvezető megsértéséért - ötezer eurót kell fizetnie.