Utolsó percben lőtt gól döntött a Barcelona meccsén - videó


Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA találkozó előtt kisebb ünnepség keretében vette át a 768. Barca-meccsén viselt, bekeretezett mezét: a hatszoros aranylabdás argentin a válogatott szünet előtti utolsó, Real Sociedad elleni mérkőzésen döntötte meg Xavi Hernández klubrekordját.
Ronald Koeman sorozatban harmadszor küldte fel a pályára ugyanazt a kezdőcsapatot, amelyben ott volt az egyaránt négy sárga lapos Messi és Frenkie de Jong is, akik, ha lapot kapnak, ki kell, hogy hagyják a Real Madrid április 10-i El Clásicót.
A vendég Valladolid rendkívül rossz formában van, utóbbi 11 tétmérkőzéséből csupán egyet nyert meg a csapat, és mindössze három pont az előnye a már kieső helyen álló Huescával szemben, míg a Barca második az Atlético Madrid mögött. Az első félórában azonban a két csapat közötti különbségből csak annyi látszott, hogy a katalánoknál volt többet labda, azonban a több veszély a Valladolid támadásaiban volt, a bosnyák Kenan Kodro lövésénél például csak a kapufa mentette meg a Barcát a góltól.
Az első igazán nagy Barca-helyzetre a játékrész ráadásáig kellett várni, akkor Pedri lövését tolta a jobb kapufára az egykori Barcelona-kapus, Jordi Masip, a kipattanóra pedig rávetődött, mielőtt Messi lecsapott volna rá.
A második félidő elejét nagyon megnyomta a Barca, de Valladolid kontráiban továbbra is ott volt a gólveszély, az 55. percben például Olaza lőtt az oldalhálóba, míg a másik oldalon Dembélé lövését ütötte ki Masip, a kipattanót pedig Griezmann a kapu mellé fejelte.
Koemantól egyértelműen jó döntés volt De Jongot egy sorral fentebb küldeni a középpályára, veszélyesebb lett a Barcelona támadójátéka. A 63. percben Koeman hármat cserélt (Trincao, Braithwaite és Araujo érkezett Mingueza, Busquets és Griezmann helyére), állandósult a Barca fölénye, de Masip minden próbálkozásukat fogta.
A 79. percben Dembélé indult volna meg egy labdával, amikor a félpályánál Oscar Plano hátulról felrúgta, Santiago Jaime játékvezető pedig azonnal felmutatta neki a piros lapot.
Bő tíz percre volt szüksége a Barcának, hogy kihasználja az emberelőnyt, egy beadás Araujo fejéről került az öt és feles bal sarkán álló Dembélé elé, aki kapásból a rövid sarokba bombázott.
A következő fordulóban, április 10-én a Barcelona a Real Madrid ellen, az El Clásicón lép pályára a spanyol fővárosban.
Eredmény, La Liga, 29. forduló:
FC Barcelona–Real Valladolid 0-0 (0-0)
gól: Dembélé 90.
piros lap: Oscar Plano 79. (Valladolid)
| Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Real Madrid | 38 | 29 | 1 | 8 | 87-26 | 61 | 95 | GY GY GY D D |
2. | Barcelona | 38 | 26 | 5 | 7 | 79-44 | 35 | 85 | V GY GY GY GY |
3. | Girona | 38 | 25 | 7 | 6 | 85-46 | 39 | 81 | GY D V GY GY |
4. | Atletico Madrid | 38 | 24 | 10 | 4 | 70-43 | 27 | 76 | GY GY GY V GY |
5. | Athletic Bilbao | 38 | 19 | 8 | 11 | 61-37 | 24 | 68 | GY D V GY GY |
6. | Real Sociedad | 38 | 16 | 10 | 12 | 51-39 | 12 | 60 | GY V GY GY V |
7. | Real Betis | 38 | 14 | 9 | 15 | 48-45 | 3 | 57 | GY GY D V D |
8. | Villarreal | 38 | 14 | 13 | 11 | 65-65 | 0 | 53 | V GY GY D D |
9. | Valencia | 38 | 13 | 15 | 10 | 40-45 | -5 | 49 | V D V V D |
10. | Deportivo Alaves | 38 | 12 | 16 | 10 | 36-46 | -10 | 46 | GY D V GY D |