Mindkét fővárosi csapatnak nagyon kellettek volna a pontok a kiesés ellen vívott csatában. Már az első negyedóra végén igénybe kellett venni a videobíró segítségét, amikor Nagy Dominik cselezett a tizenhatoson, de Mezei szerelte a vendégek játékosát.
Marko Petkovics a 31. percben és három perccel később is szinte ugyanolyan szabálytalanságért kapott egy-egy sárga lapot, így az MTK emberelőnybe került.
Mégis a 76. percig kellett várni, hogy a kék-fehérek megszerezzék a vezetést. Egy szögletet követően Futács fejesét még Szappanos védeni tudta, de Grozav lövésénél már ő is tehetetlen volt.
A hajrában a Honvéd egy emberrel kevesebbel a pályán még többet kockáztatott, aminek majdnem újabb kapott gól lett a következménye. Azonban Szappanos bravúrral védte Miovszki ziccerét.
Az MTK 1-0-ra legyőzte a Honvédot, amivel életben tartotta bennmaradási reményeit.
Márton Gábor csapata legközelebb a Kisvárdát fogadja egy hét múlva szombaton. A kispestiek a remek formában lévő Újpesthez látogatnak március 20-án, vasárnap.
14Dénes Szakály |
16Zsombor Nagy |
35Marko Petkovic |
40Ivan Lovric |
41Dominik Nagy |
46Márkó Futács |
67Márk Kovácsréti |
76Gheorghe Grozav |
Mijatovic
Várkonyi
Szépe
Nagy
Sluka
Miknyóczki
Palincsár
Kovács
Vancsa
Miovski
Mezei
Batik
Petkovic
Szappanos
Lovric
Doka
Petrusenko
Hidi
Nagy
Zsótér
Machach
Lukic
MTK Budapest
1Milan Mijatovic |
30Bence Várkonyi |
15János Szépe |
5Zsombor Nagy 16 |
17Branislav Sluka |
34Ádám Miknyóczki |
27Martin Palincsár |
30Mátyás Kovács |
13Zalán Vancsa |
11Bojan Miovski |
8Szabolcs Mezei 77 |
14Mihály Kata |
21Zoltán Stieber 68 |
23Márk Kovácsréti 68 67 |
24Dénes Szakály 68 14 |
29Márkó Futács 85 46 |
25Bence Somodi |
3Slobodan Rajkovic |
4Stefan Spirovski |
6Ylber Ramadani |
16Sebastian Herrera |
10Gheorghe Grozav 76 |
Budapest Honvéd
7Bence Batik |
2Marko Petkovic 35 |
25Péter Szappanos |
0Ivan Lovric 40 |
19Albi Doka |
47Oleksandr Petrusenko |
8Patrik Hidi 83 |
19Dominik Nagy 83 41 |
11Donát Zsótér 62 |
6Zinedine Machach 46 |
27Nenad Lukic 62 |
83Tomas Tujvel |
98Gellért Dúzs |
42Kadri Mohammed |
36Botond Baráth |
35Dusan Pantelic |
34Thierry Gale |
29Boubacar Traore |
28Vidar Ari Jonsson |
21Lukács Bőle |
9Dejan Drazic |
5Nir Bardae |
77Gergő Nagy |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 80-30 | 50 | 74 | D GY GY V GY |
2. | Paksi FC | 33 | 17 | 9 | 7 | 51-42 | 9 | 58 | V GY D D GY |
3. | Puskás Akadémia FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 60-35 | 25 | 55 | GY V GY GY GY |
4. | Fehérvár FC | 33 | 16 | 11 | 6 | 55-40 | 15 | 54 | D V GY V D |
5. | DVSC | 33 | 14 | 13 | 6 | 49-48 | 1 | 48 | V GY V GY V |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 14 | 6 | 45-45 | 0 | 45 | GY D D GY GY |
7. | DVTK | 33 | 12 | 12 | 9 | 50-56 | -6 | 45 | GY D V GY D |
8. | MTK Budapest | 33 | 12 | 13 | 8 | 43-62 | -19 | 44 | GY V V V D |
9. | ZTE FC | 33 | 12 | 14 | 7 | 54-60 | -6 | 43 | D GY GY D V |
10. | Újpest FC | 33 | 11 | 18 | 4 | 45-67 | -22 | 37 | V V GY V V |