A szaúdiak fizetik az új szudáni szövetségi kapitány fizetését

110686 PORTUGAL MAROC02 GOALKEEPER Horizontal EMBRACE WORLD CUP MATCH FOOTBALL JOY
Badou Zaki (balra) és Mustapha Biaz öröme az 1986-os világbajnokságon
Vágólapra másolva!
A marokkói Badu Zaki lett a szudáni labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, de a fizetését a szaúd-arábiai szövetségtől kapja.

A két ország labdarúgó-szövetsége között múlt héten létrejött együttműködési megállapodás értelmében a szaúdiak állják Zaki segítőjének fizetését is, újjáépítik a szudáni szövetség székházát, korszerűsítik az Olimpiai Stadiont, továbbá edzőtáborozási lehetőségekben, valamint a játékvezetők és edzők képzésében, a médiaháttér fejlesztésében is segítenek, illetve konkrét pénzügyi támogatást is adnak a szudániaknak.

Zaki kapusként oroszlánrészt vállalt abban, hogy Marokkó volt az első afrikai válogatott, amely továbbjutott a világbajnokság csoportköréből, amikor 1986-ban legyőzte Portugáliát, majd döntetlent játszott Angliával és Lengyelországgal. Ugyanebben az esztendőben az év legjobb afrikai labdarúgójának választották.

Az edző irányította már hazája válogatottját is, amely a 2004-es Afrikai Nemzetek Kupáján (ANK) a döntőig jutott vele. Klubszinten változatos karriert futott be, a Wydad Casablancával például bajnok lett.

A 63 éves Zaki jövő csütörtökön mutatkozhat be a szudáni kispadon, amikor Gabonnal játszanak ANK-selejtezőt. Új csapatának két meccs után három pontja van, Gabon mellett Mauritánia szerepel még a csoportban. A jövő januári tornára az első két helyezett jut ki

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!