Marco Rossi továbbra is ideges

A magyar válogatott négy forduló után kapott gól nélkül, három meccsen szerzett hét ponttal vezeti az Eb-selejtezős csoportját, a Litvánia elleni siker után
Marco Rossi mégis idegesen fogadta a kétkedők szavait, miszerint Varga Barnabás kezdőként kapott helyet a csapatban.
Az NB I legutóbbi gólkirálya végül góllal hálálta meg a bizalmat, így Rossi ekképpen reagált akkor:
„Minden egyes alkalommal
úgy tűnik, mintha egy ilyen utolsó záróvizsga lenne. Ha nem nyerünk minden egyes mérkőzésen, akkor az edző, vagyis én egy idióta vagyok."
A szövetségi kapitány váratlan reakciójáról a Szpíker Korner 232. adásában is beszéltünk, hogy vajon miért üzent az őt kritizálóknak, a közösségi média felületein kommentelőknek. Rossi MOL csapatnak adott interjúja alapján azonban továbbra sem nyugodott meg teljesen az őt bírálókkal kapcsolatban.
„Öt éve vagyok szövetségi kapitány, de már tizenegy éve ismerhetnek, akik követik a magyar futballt, hiszen klubedzőként bajnoki címet nyertem a Honvéddal.
Azt hiszem, lehetne már annyi hitelem, hogy ne kelljen minden kerethirdetés után magyarázkodnom.
Szeretném, ha mindenki elhinné és megértené: tudom, mit csinálok, megalapozottak a döntéseim – nyilatkozta Rossi. – Az utóbbi hetekben-hónapokban
többen számon kérték rajtam, miért nem válogatott még Lisztes Krisztián.
Sok szurkolóval ellentétben nekem nem idén szúrt szemet Krisztián tehetsége, hanem 16 éves kora óta figyelemmel követem a fejlődését, mint ahogy annak idején Szoboszlai Dominikot is a Lieferingben láttam először játszani. A stábommal rengeteg mérkőzést látunk, itthon és külföldön is figyeljük a magyar játékosokat, de
a válogatott meghívónak fontos kritériumai vannak."
A magyar válogatott szövetségi kapitánya az interjúban többek között arról is beszélt, hogy a Montenegró elleni mérkőzésen már az 5. percben érezte, hogy aznap nem fog jól menni a játék a csapatnak, és nyerni sem sikerül majd.
„Aki a futballban éli a mindennapjait, az tisztában van vele, hogy bármit csinálsz, mindig lesznek olyan napok, amikor nem megy. Azt is tudja, hogy ha eljön ez a nap,
ezt már a meccs ötödik percében pontosan lehet tudni, de legalábbis érezni. Nyugodtan kimondhatjuk: egy ilyen napon gyakorlatilag lehetetlen győzni"
– mondta Marco Rossi.
A teljes beszélgetést a molcsapat.hu-n olvashatják el.