Példátlan aljasságra készül az RTL Klub a magyar focirajongók ellen

A magyar televíziós és sportpiacot is alaposan meglepte az a hír, amely szerint a 2024-es szezontól kezdve az RTL Klub televízió szerezte meg a labdarúgó Bajnokok Ligájának magyarországi közvetítési jogát.
A 3 szezonra, azaz 2027-ig szóló megállapodás ideje alatt hazánkban az RTL Klub lesz az első választó,
azaz övé lett a BL úgynevezett A-csomagja. (A B-csomagot a Sporttelevízió vette meg.) Az első választás azt jelenti, hogy a két elődöntőt és a döntőt kizárólag az RTL Klub adhatja majd (a Sporttévé még ismétlésben sem sugározhatja a sorozat utolsó három meccsét), a csoportmeccsek, a nyolcaddöntők és a negyeddöntők során is mindig az RTL Klub választhat először a kínálatból.
Ennek természetesen óriási jelentősége van, főleg akkor, ha egy magyar csapat is eljut a főtáblára. Mert ebben az esetben - ne legyen kétségünk - akié az első választás joga, az rögtön a magyar szereplő meccsére, mint a magyar szempontból legértékeseb tartalomra repül rá.
Két nappal azok után, hogy az RTL Klub hivatalos közleményben bejelentette: ők szerezték meg az A-csomagot, Vidus Gabriella, a csatorna igazgatónője szemernyi kétséget nem hagyott afelől, hogy a magyarországi tévénézőknek (akik eddig az MTVA jóvoltából ingyen kapták meg a meccseket) fizetniük kell majd.
Vidus egy, a Linkedinen közzétett bejegyzésében többek között a következőket írta: "Nemcsak az jelent majd újdonságot, hogy miénk a keddi és szerdai játéknapok első választása és a BL-döntő kizárólagos közvetítési joga, de
a mérkőzéseket lineáris csatornáinkon és streamingfelületünkön is követhetik majd a szurkolók.
Vidus tehát nem csinált titkot abból, hogy a digitális felületekre helyezik a hangsúlyt. Mit jelent ez? Az RTL Klubnak már most is van olyan streamingfelülete, amelyet csak fizetés ellenében érhet el a néző.
A cél tehát az, hogy a legjobb BL-meccseket (hiszen ne feledjük, az első választó jogán az RTL Klub tényleg a legnagyobb érdeklődésre számot tartó mérkőzéseket fogja kiválasztani) csak azok nézhessék meg, akik fizetnek ezért.
Ennek fényében különösen figyelemreméltó, hogy a licit vesztese, az MTVA már pénteken kiadott közleményében azt jelezte, hogy az RTL Klub várhatóan fizetőssé akarja tenni a BL-közvetítéseket. A közlemény ide vonatkozó része úgy fogalmazott, hogy
... a magyarországi RTL minden bizonnyal a nézőktől fogja beszedni. A médiaelemzők szerint egyre csökkenő nézettségű RTL az elvesztett piaci pozícióját, nézettségi tendenciáit akarja ezzel javítani.
Az RTL Klub aljas döntése várhatóan több százezer magyar szurkolót érinthet, s különösen akkor lesz mindez érdekes, ha ebben a három szezonban lesz magyar csapat a Bajnokok Ligája főtábláján.