Ezzel a sztárcsapattal már biztosan nem találkozik az Eb-n a férfi kézilabda-válogatott

Miközben a magyar válogatott története során először nyert zsinórban három meccset egy Európa-bajnokságon, így értelemszerűen először zárta hibátlanul a csoportkört, és készülhet a középdöntőre, addig a spanyol válogatott tagjai szerda délben már otthon ebédelhetnek.
A magyar csapat Montenegró és Szerbia legyőzése után valósággal megsemmisítette a C csoport másik továbbjutóját, Izlandot, a győzelem azt jelenti, hogy két pontot visznek Rosta Miklósék a középdöntőbe, a nyolc gólos siker pedig azt, hogy az élről kezdik meg a kölni menetelést!
Ugyancsak két pontot visznek Kölnbe az olimpiai címvédő és vb-ezüstérmes franciák, azonban míg mi plusz 8-as, addig ők csak plusz 3-as gólkülönbségről indulnak, ugyanis az utolsó fordulóban 33-30-ra verték a másik továbbjutó, házigazda németeket, aki nem visznek pontot magukkal.
Nem lesz ott viszont a középdöntőben a kétszeres Európa-bajnok, ötszörös ezüst- és kétszeres Eb-bronzérmes spanyol válogatott, amelyik az utolsó fordulóban nem tudta legyőzni Ausztriát (33-33), így a horvátok mellett az osztrákok folytathatják a középdöntőben. Azonban miután ők a csoportban 28-28-as döntetlent játszottak egymással, mindketten csak egy-egy ponttal indulnak a folytatásnak.