A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
0
Vágólapra másolva!
Természetesen a BBC is kiemelt figyelmet szentelt a vasárnap esti skót-magyar Európa-bajnoki csoportmeccsnek, hiszen Skócia is az Egyesült Királyság része. A közszolgálati televízió a meccs után azért kért bocsánatot, amiért lassítva is megmutatták Varga Barnabás horrorsérülését.

A magyar válogatott és a Ferencváros 29 éves csatára a második félidőben a skótok kapusával, Angus Gunn-nal ütközött, majd hosszasan ápolták a pályán, végül kórházba szállították, ahol kiderült, több törése is van és agyrázkódást szenvedett.

Vargát a pályán látta el a kelleténél lassabban érkező egészségügyi stáb, majd leplekkel eltakarva ápolták a földön. Annak ellenére, hogy nem lehetett tudni, pontosan milyen az állapota, a közvetítésekben megismételték a szörnyű esetet, ami ellen nem lehetett mi tenni, hiszen központi adást sugároz a jogtulajdonosoknak az UEFA.

Football: UEFA Euro 2024 - 1st round day 3: Group A Scotland v Hungary
A játékosokat és a nézőket is sokkolta Varga Barnabás sérülése
Fotó: AFP / AFP/AFP or licensors

A BBC műsorvezetője, Gabby Logan szerint az UEFA a saját protokollját nem tartotta be. A tévés élő adásban jelentette be, hogy sokkolta őket a visszajátszás, ahogy a nézőket is.

„Vannak előírások a hasonló esetekre, Christian Eriksen három évvel ezelőtti esete után nagyon meglepett minket az UEFA döntése, hogy megmutatta a visszajátszást, ezért döntöttünk úgy, hogy gyorsan váltunk egy szélesebb látószögre” – mondta Logan, aki később közölte a nézőkkel, hogy Varga állapota stabil, kórházba vitték.

A beszámoló kiemelte még, hogy a magyar játékosok a könnyeikkel küzdöttek, miközben próbálták eltakarni a földön szenvedő csapattársukat. 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!