A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
0
HUNMagyarország
19:00KézilabdaMagyarország-Franciaország
Vágólapra másolva!
A labdarúgó Európa-bajnokság B csoportjában a címvédő olasz válogatott 2-1-re legyőzte Albániát. A mérkőzés elején egy szurkoló okozott, botrányt, aki berohant a pályára, majd egy rövid kergetőzés után a biztonságiak elkapták és kivezették.

Megvan a foci-Eb első szurkolói botránya

Az albán válogatott hatalmas meglepetésre az Eb-k történetének leggyorsabb góljával szerzett vezetést a címvédő ellen, ám az olasz csapat hamar felpörgette a játékát, majd Alessandro Bastoni és Nicolo Barella találataival fordított. A meccs elején egy pályára berohanó albán szurkoló okozott botrányt, emiatt rövid ideig állt a játék. A drukker magánakcióját ugyan a tv-közvetítésben nem mutatták, de az internetre felkerült videón látható, ahogyan a biztonsági őrök kergették, majd nagy nehezen elfogták, miután a szurkoló megcsúszott és elesett.

A korábbi játékvezető, a svéd Jonas Eriksson szerint rendkívül kínos a rendező németek számára, hogy előfordulhatott ilyen szurkolói botrány egy Eb-meccsen. Az egykori focibíró azt is elmondta, miért nem mutathatják meg a közvetítésekben az ilyen jeleneteket.

 Lehetnek benne politikai üzenetek, zászlók, szövegek vagy hasonlók. Nem akarják, hogy ezek nyilvánosságra kerüljenek és látszódjanak. Borzasztóan kínos a házigazda számára, hogy valakinek így sikerült bejutnia a lelátóról a pályára. 

Az UEFA pedig ilyenkor erősnek, rátermettnek és hozzáértőnek akar tűnni - ezért nem mutatatták meg a jelenetet a közvetítés során.

Euro 2024: Italy - Albania
Többen is kergették, végül elfogták a pályára berohanó szurkolót
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP (Photo by FRISO GENTSCH / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP)

A Magyar Nemzet megírta, hogy a lefújás után egy másik albán szurkoló került a figyelem középpontjába, ő az olasz kispad tetején táncolt és szórakoztatta a többi drukkert - vele már nem igazán törődtek a biztonságiak.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!