Vágólapra másolva!
Nagy Ádám, a magyar válogatott középpályása a németek elleni meccs után elmondta, mivel magyarázta a holland Danny Makkelie, hogy nem fújta le a Willi Orbán ellen elkövetett szabálytalanságot az első német gól előtt.

Szoboszlai Dominik elmondta, mindenki kihajtotta magát, volt, aki szédült is, annyira kiadott magából mindent. Schäfer András azt emelte ki, hogy a németek ellen ennél több helyzetet nehéz lett volna kialakítani, de sajnos nem sikerült élni ezekkel a lehetőségekkel, így nem lehetett más a vége.

Abban mindenki egyetértett, hogy az első német gól előtt szabálytalankodtak Willi Orbán ellen, Nagy Ádám szerint ez döntően befolyásolta a meccset. A középpályás szerint arrogánsak a bírók, a holland pedig azt mondta, váll a váll ellen volt, ami nem igaz.

Szoboszlai szerint sajnos újra matekoznunk kell:

 

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!