Következő mérkőzések
Spanyolország
21:002024. július 14.
Anglia
Vágólapra másolva!
A házigazda német válogatott nagyon könnyedén, 5-1-re nyert a skót válogatott ellen az Európa-bajnokság nyitómeccsén. A magyarokkal azonos csoportban szereplő két csapat nem volt egy súlycsoportban, az emberhátrányban focizó skótok csak egy öngóllal tudtak szépíteni.

A 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság első meccsét rendezték péntek este. A házigazda német csapat Skóciát fogadta, ami nekünk duplán is érdekes volt, hiszen Svájc mellett még a magyar csapat tagja ennek a négyesnek.

A háromszoros győztes német válogatott számított a meccs esélyesének. A hazai válogatott rekordot jelentő 14. alkalommal vesz részt a kontinensviadalon, míg a skótok egymás után másodszor szerepelnek. Németország története során negyedszer rendez világversenyt, a korábbi három alkalommal egyformán eljutott a csapat az elődöntőig: 1974-ben világbajnoki címet nyert a gárda, 2006-ban vb-harmadik volt, az 1988-as Eb-n pedig vereséget szenvedett az elődöntőben.

Football: UEFA Euro 2024 - 1st round day 1: Group A Germany v Scotland
Rövid megnyitóünnepség előzte meg a nyitómeccset
Fotó: AFP / AFP/AFP or licensors

A németek úgy várták a nyitómeccset, hogy az elmúlt három világeseményen maximum a nyolcaddöntőig jutott el és a felkészülés során is szenvedett Julian Nagelsmann csapata. A rövid megnyitóünnepség után érkeztek a pályára a csapatok a müncheni meccsre.

A németek a Neuer - Kimmich, Rüdiger, Tah, Mittelstädt - Andrich, Kroos - Musiala, Gündogan, Wirtz – Havertz tizeneggyel kezdett, míg Steve Clarke csapata a Gunn - Ralston, Hendry, Porteous, Tierney, Robertson - McGregor, McTominay - Christie, McGinn, Adams összeállításban lépett pályára.

Florian Wirtz már az első percekben helyzetbe került, igaz, akkor ezt lesről tette, majd a 10. percben Kroos ívelt jobbra Kimmich-hez, aki középre passzolt Wirtz pedig a tizenhatoson kívülről lőtt, Gunn kapus pedig csak a kapufára tudta ütni a labdát, ami onnan a kapuba pattant.

Football: UEFA Euro 2024 - 1st round day 1: Group A Germany v Scotland
Florian Wirtz góljával hamar vezetést szereztek a németek
Fotó: AFP

A 19. percben már 2-0-ra vezetett a német csapat. Gündogan indításával Kai Havertz lépett ki, de túl sokan álltak előtte, ezért visszapasszolt az érkező Jamal Musiala elé, aki a léc alá vágta a labdát.

A két fiatalember ezzel a két legfiatalabb lett, aki németként gólt szerzett Európa-bajnokságokon: Florian Wirtz 21 évesen és 42 naposan, Musiala pedig 21 évesen és 109 naposan talált be.

 

A 25. percben Musialát borították fel a tizenhatos vonalánál, a francia Turpin pedig tizenegyest ítélt, de a VAR kisegítette, ugyanis még a vonal előtt történt a szabálytalanság. 

A 42. percben születhetett volna meg a harmadik német gól, de Gündogan fejesét Gunn védte, a kipattanó után páros lábbal tarolta le a német csapatkapitányt Ryan Porteous, amit csak a VAR szúrt ki, de végül tizenegyest kaptak a németek, Porteous pedig piros lapot. A tizenegyest Havertz magabiztosan lőtte be, már a hosszabbítás első percében.

Football: UEFA Euro 2024 - 1st round day 1: Group A Germany v Scotland
Ryan Porteous brutálisan talpalta le páros lábbal Gündogant
Fotó: AFP

A másodi félidőre a németeknél már nem jött ki a sárga lapos Robert Andrich, helyére Pascal Groß állt be, a skótok pedig lehozták a csapat csatárát, Che Adamst, akinek a helyére egy védő, Grant Hanley állt be.

A skótok célja egyértelmű volt, nem akartak ennél is nagyobb pofot kapni, de a németek sem törték össze magukat. A második félidő első 10 percében Rüdiger lőtt messziről, majd Wirtz lőtt kapásból kapu fölé egy beadást követően.

A 63. percben Nagelsmann beküldte Füllkrugot és Sanét is Wirtz és Havertz helyére, Sané pedig rögtön helyzetbe is került, de gyengén lőtt kapura.

Germany v Scotland - Opening match of EURO 2024
Füllkrug csereként beállt, majd bombagólt lőtt
Fotó: Anadolu via AFP / Anadolu via AFP/2024 Anadolu

A 68. percben a skótok is cseréltek kettőt, de ebből is a németek lőttek gólt, ugyanis Musiala remek passza után még elvették a labdát Gündogantól, de csak a csere, Füllkrugig jutott, aki jobbal bombázott a bal felsőbe. A gól előtt Billy Gilmour és Kenny McLean állt be Callum McGregor és John McGinn helyére.

A 73. percben beállt a müncheni Thomas Müller is Musiala helyére, aki perceken belül Füllkrugnak ívelt be, aki a kapuba juttatta a labdát, de a csatár lesről indult, így nem adták meg a gólt. 

Amikor már mindenki elkönyvelte a végeredményt, szépítettek a skótok, egy szabadrúgás után szállt át a labda a hosszú oldalra, ahol McKenna fejelt volna középre, de a labda éppen Rüdiger fejét találta el, onnan pedig védhetetlenül pattant a kapuba.

Ezzel még nem volt vége, ugyanis a csereként beállt Emre Can is gólt szerzett, ez szép akció végén a tizenhatoson kívülről talált be Gunn kapujába. Emre Can alig pár napja került be a német keretbe, őt egy betegség után hívták be.

A német csapat végül 5-1-re nyert, az A csoport és az Európa-bajnokság szombaton 15.00 órától a Magyaroroszág-Svájc meccsel folytatódik majd, amiről helyszíni közvetítéssel jelentkezünk.

Európa-bajnokság, 1. forduló, A csoport:
Németország-Skócia 5-1 (3-0)
München, 66 ezer néző, v.: Turpin (francia)
gólszerzők: Wirtz (10.), Musiala (19.), Havertz (45+1. - tizenegyesből), Füllkrug (68.), Can (93.), illetve Rüdiger (87., öngól)
sárga lap: Andrich (31.), Tah (62.), illetve Ralston (48.)
piros lap: Porteous (44.)

Németország: Neuer - Kimmich, Rüdiger, Tah, Mittelstädt - Andrich (Gross, a szünetben), Kroos (Can, 80.) - Musiala (Müller, 74.), Gündogan, Wirtz (Sané, 63.) - Havertz (Füllkrug, 63.)

Skócia: Gunn - Hendry, Porteous, Tierney (McKenna, 77.)- Ralston, McTominay, McGregor (Gilmour, 67.), Robertson - McGinn (McLean, 67.), Adams (Hanley, a szünetben), Christie (Shankland, 82.)

A további program:

1. forduló:
Németország-Skócia 5-1 (3-0)
szombaton játsszák:
MAGYARORSZÁG-Svájc, Köln 15.00

2. forduló (június 19., szerda):
Németország-MAGYARORSZÁG, Stuttgart 18.00
Skócia-Svájc, Köln 21.00

3. forduló (június 23., vasárnap):
Svájc-Németország, Frankfurt 21.00
Skócia-MAGYAROSZÁG, Stuttgart 21.00

 

Mindent egy helyen az Eb-ről