Vágólapra másolva!
Kedden este 20.45-től a magyar labdarúgó-válogatott a bosnyák csapatot fogadja a Puskás Arénában a Nemzetek Ligája A osztályának második fordulójában. A találkozó nem csak az óriási tét miatt lesz különleges, hanem azért is, mert a bosnyákok Európa egyik legszervezettebb táborát tudhatják maguk mögött. A magyar válogatott szervezett szurkolói csoportja, a Carpathian Brigade is felhívta rá a figyelmet, hogy a Puskás Arénába még nem érkezett olyan tábor, mint a BH Fanaticos.

Szombat este a magyar válogatott 5-0-ra kikapott Düsseldorfban a német csapattól, ezzel Marco Rossi elszenvedte legsúlyosabb vereségét a már több mint hatéves regnálása alatt. 

„A keddi meccs előtt a legfontosabb, hogy a pofonon, amitől ég az arcunk, túl kell lépnünk. Nem szabad tisztán a taktikára koncentrálni, és egy ilyen pofonon csak akkor tudunk túllépni, ha tökösek vagyunk” – nyilatkozta a mérkőzés előtt Marco Rossi szövetségi kapitány, aki hangsúlyozta, hogy egy ilyen vereség után csak a győzelem jelenthet egyedül kiutat. 

A szurkolók kiállnak Rossi mellett

A Magyar Nemzet szúrta ki, hogy a válogatott szervezett szurkolói csoportja, a Carpathian Brigade a Facebook-oldalán tudatta, hogy szombati pofon ellenére ugyanúgy, sőt inkább még nagyobb erőbedobással és szenvedéllyel lesz ott ma a lelátón, mert a csapat Marco Rossi vezetésével tett már annyit a magyar futballszerető közegért, hogy száz százalékig megérdemli a bizalmat. 

CSS_9136
Marco Rossit imádják a magyar szurkolók
Fotó: Csudai Sándor -  Origo

„Fájó volt látni, átélni a helyszínen az 5-0-s vereséget, és természetesen elfogadhatatlannak tartjuk ezt az eredményt, azonban továbbra is az a véleményünk, hogy ez a csapat a Mester vezetésével számtalanszor teljesített erőn felül az elmúlt években, rengeteg szép, örök emlékű pillanatot szereztek már nekünk” – olvasható a magyar szurkolói csoport közösségi oldalán, ahol a vendég bosnyák szurkolókra is kiemelt figyelmet fordítanak. 

Válogatott színtéren Európa egyik legszervezettebb tábora érkezik hozzánk, a Puskás Aréna ötéves fennállása során minden bizonnyal most várható csak először igazán számottevő szurkolás a vendégszektorból. Mutassuk meg, milyen az a magyar virtus a lelátón és szurkoljuk ki együtt a győzelmet, nagyon nagy szükség lesz most ránk!

” - hangsúlyozza a Carpathian Brigade.

Mindenki Magyarországra!

A bosnyák szurkolók kemény magja, a BH Fanaticos szombaton ott volt Eindhovenben, az X-oldalán pedig tudatta, hogy itt lesz Budapesten is:

Az alábbi videóhoz azt írták: Mindenki Magyarországra!

A BH Fanaticos Eindhoven belvárosában:

Eindhoven belvárosában a bosnyák szurkolók
Fotó: Bosnie Foot/X

Egy korábbi videó a bosnyák szurkolók kemény magjáról:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!