Vágólapra másolva!
A Liverpool futballistája, Harvey Elliott lábtörést szenvedett, így hetekig nem léphet pályára Arne Slot csapatában.

A Liverpoolnál Curtis Jones és a világbajnok Alexis Mac Allister állapota miatt is aggódnak a Nottingham Forest elleni hétvégi bajnoki előtt, és Arne Slot vezetőedző újabb rossz hírt kapott, ugyanis Harvey Elliott lábtörést szenvedett. Az angol U21-es válogatottban a fiatal középpályás nem tudott pályára lépni az északírek és az osztrákok elleni meccseken, mert fájdalmat érzett a lábában, ezért vissza is utazott Liverpoolba. 

A 21 éves középpályás előreláthatólag hat hétig nem léphet pályára, így minden bizonnyal október végén térhet vissza legközelebb.

Harvey Elliott az előző idényben többnyire Szoboszlai Dominik posztján játszott, többször is a magyar válogatott focista helyére állt be csereként, vagy éppen helyettesítette a 23 éves klasszist. Az angol játékos ebben az idényben eddig kevés lehetőséget kapott a Liverpool holland edzőjétől, Arne Slottól, csupán egy bajnokin lépett pályára a kispadról beszállva. 

Ezzel szemben Szoboszlai abszolút alapembernek számít, mindhárom PL-meccset végigjátszotta, ezeken már 2 gólpasszt is adott.

A szezont három győzelemmel kezdő Liverpool a Premier League negyedik fordulójában a Nottingham Forest ellen lép pályára szombat délután.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!