Kövesse velünk a Németország-Magyarország Nemzetek Ligája-meccset!
Marco Rossi szövetségi kapitány a keret kijelölésekor elmondta, hogy az NL fontos sorozat, mert meghatározza, milyen kalapból sorsolják a nemzeti együttest a jövő évi világbajnoki selejtezőkre. Nagy előnynek nevezte, hogy a magyarok a legmagasabb divízióban szerepelnek, mert a C-ből lehetetlen lenne kedvező vb-selejtezős sorsolásban reménykedni.
„Nyáron a Svájc elleni meccs után játszottunk a németekkel, nagyon rossz élmények után, ki is kaptunk 2-0-ra. Remélem, most jobbak leszünk, de sok függ az ellenféltől is. Azt megígérhetem, hogy támadni fogunk. Ki az az edző, aki ne akarna támadófocit játszatni a csapatával? Az más kérdés, hogy az ellenfél mit enged meg nekünk” – mondta Marco Rossi.
A 60. születésnapját jövő hétfőn ünneplő olasz szakember öt újoncot hívott be a keretbe, közülük mind az öten a magyar bajnokságban szerepelnek, igaz, szerdán a paksi Vas Gábor megsérült az edzésen, és csütörtökön elhagyta Telkit, helyére pedig a szakmai stáb nem hívott be másik futballistát.
A Nemzetek Ligája A osztályának első fordulójában a magyar labdarúgó-válogatott Düsseldorfban játszik a német csapattal. A magyar szurkolók már a meccs előtt óriási hangulatot csináltak.
A videó a linkre kattintva tekinthető meg.
Az Eb óta a magyar fociválogatott kerete is frissült, ám a kulcsjátékosok remek formája alapján abszolút van ok a bizakodásra, már csak azért is, mert Szoboszlai Dominikék a sorozat előző felvonásában már bizonyították, hogy még Németországban is reális álom lehet a győzelem. Íme, egy nagyobb lélegzetvételű anyag a meccs előtt.
A magyarokhoz hasonlóan vannak változások a németeknél is: Toni Kroos, Manuel Neuer, Ilkay Gündogan és Thomas Müller már nem tagja a Nationalelfnek, Julian Nagelsmann szövetségi kapitány így némiképp át kell, hogy alakítsa az együttesét, amely így is bombaerős ellenfélnek ígérkezik. A szakvezető a 91-szeres válogatott Joshua Kimmichet, a Bayern München játékosát nevezte ki csapatkapitánynak, és azt is elmondta, hogy Neuer távozása után a 37 éves Marc-André ter Stegen védi majd a kaput.
Marco Rossi, a magyar csapat szövetségi kapitánya kihirdette kezdőcsapatát, amelybe ezúttal egy újonc sem került be a lehetséges négyből.
Gulácsi – Balogh B., Orbán, Dárdai M. - Nego, Nagy Á. Schäfer, Kerkez – Sallai, Szoboszlai – Varga B.
További részletek ide kattitntva olvashatóak.
Németország: Ter Stegen – Kimmich, Tah, Schlotterbeck, Raum – Andrich, Gross – Wirtz, Havertz, Musiala - Füllkrug.
A két csapat az NL előző kiírásában is azonos csoportban szerepelt, akkor Budapesten 1-1-es döntetlen született, idegenben pedig Szalai Ádám emlékezetes, sarkazós góljával 1-0-ra Magyarország nyert. A nyári Európa-bajnokságon szintén találkozott egymással a két együttes, s a később a negyeddöntőben búcsúzni kényszerülő németek Stuttgartban 2-0-ra nyertek az A csoportban.
Hamarosan kezdődik a meccs.
Először a magyar, utána a német.
A négyes első és második helyezettje a jövő márciusi, oda-visszavágós negyeddöntőbe jut, a harmadik ugyancsak tavasszal osztályozóra kényszerül a B divízió egyik csoportmásodikjával, míg a negyedik kiesik a másodosztályba.
Amint arra Marco Rossi is utalt, a Nemzetek Ligájával - ha közvetetten is, de - megkezdődik a 2026-os vb-selejtező európai része. Az NL-ből közvetlenül nem lehet kijutni a sportág csúcseseményére, csupán négy pótselejtezős helyet osztanak ki. Ezt az a négy legmagasabban rangsorolt NL-csoportgyőztes szerzi meg, amely a jövő évi hagyományos selejtezősorozatban nem végez a csoportja közvetlen kijutást jelentő első és pótselejtezőt érő második helyén sem. Tekintve hogy a magyarok az élvonalban szerepelnek, csoportelsőség esetén garantált lenne a pótselejtezős hely, ehhez azonban nemcsak a bosnyákokat, hanem a papírforma szerint esélyesebbnek tartott németeket és hollandokat is maguk mögé kellene utasítaniuk.
Most már tényleg pillanatok kérdése, és jön a kezdés. Hajrá, magyarok!
A németek indították útjára a labdát.
Szoboszlai jobb oldali beadása után Varga próbált bevetődve fejelni, de nem érte el a labdát a 3. percben. Igaz, fogták a kezét, de nincs büntető.
Nagyon bátor kezdés a magyar válogatottól, a németeket is meglepte.
Wirtz nem találta el jól a labdát a tizenhatosn vonalán, végül sikerült felszabadítani.
A 8. percben német szögletet követően Tah fejelt, Szoboszlai fejelte ki a labdát a gólvonalról. A németek is kezdenek magukra találni.
Közben Nego kapott sárga lapot utólag egy szabálytalanságért.
Eddig nagyon bíztató, amit látunk, hiába volt a németeknek is nagy helyzetük már.
Pedig a 12. percben Sallai léphetett volna ki egyedül, kár érte.
Kerkez próbálkozott 18 méterről, de kapu fölé lőtt.
Továbbra is jól játszunk, teljesen kiegyenlített a meccs.
A magyar szurkolók a hangosabbak.
Balogh rosszul hátrafejelt labdája után három német mehetett egy védőre, kijátszották ziccerig a 20. percben, de Füllkrug 11 méteres lövését nagy bravúrral védett a magyar kapus.
A bosnyákok ellen Zirkzee volt eredményes a 13. percben a csoport másik meccsén.
A 27. percben nagyon kijátszották a németek: Füllkrug a gólszerző, de Wirtzet kell kiemelni, aki nagyszerűen adott be, majd Musiala szolgálta ki Füllkrugot.
Havertz-cel küzdött hatalmasat a 30. percben.
Demirovic volt eredményes a 27. percben a hollandok ellen (1-1).
Sallai lőtt kapu fölé kapásból jó helyzetből a 32. percben. Akár le is vehette volna.
Bal oldali beadás után Havertz fejelt öt méterről a felső lécre Dárdai mellől a 33. percben.
A magyar válogatott tartogatja a labdát a saját térfelén, az elmúlt percek nem oztak helyzeteket.
Havrtz rúgta rá Kerkez hátratett kezére a labdát és büntetőt reklamáltak... amúgy is lesről indult a német támadó.
Továbbra is 1-0-ra a németek vezetnek.
Sallai ment el a bal oldalon, három a háromba voltunk, de nem sikerült a keresztpassz Szoboszlai felé, így oda lett a helyzet a 44. percben.
Havertz egy csel után 8 méterről atalmas helyzetben kapu mellé csavart.
1-0-ra vezetnek a németek.
A félidő utolsó pillanatiban, a 47. percben Reijnders volt eredményes, a hollandok 2-1-re vezetnek a szünetben a bosnyákok ellen.
Nincs veszve semmi, összejöhet még a bravúr. Hajrá, magyarok!
Bolla érkezik Nego helyére.
A magyar csapat indította útjára a labdát.
Szoboszlai ívelt balról középre, de a németek fel tudtak szabadítani.
Az utóbbi percekben egyik csapat sem tudott veszélyes akciót vezetni.
Szoboszlai lódult meg, de nem sikerült végigvinni a támadást. A másik oldalon Havertz lövését blokkolta becsúszva Dárdai a kontra végén.
Kimmich lőtt kapu fölé hat méterről a német szöglet után az 56. percben.
Gyönyörű magyar támadás végén Sallai szolgálta ki Bollát, aki hat méterről lőtt, de Andrich az utolsó pillanatban bele tudott lépni.
Az 58. percben a magyar szüglet után jött a német kontra, Musiala lépett ki egyedül, egy pillanatra úgy tűnt, sikerül utolérnie Bollának, de nem tudott szerelni, a németek sztárja pedig 6 méterről a kapuba lőtt.
Beier és Pavlovic állt be, Gross és Füllkrug ment le a 60. percben.
Gakpo is betalált a bosnyákok ellen, már 3-1 az állás.
Ennyi ideje maradt a magyar válogatottnak, hogy csodát tegyen.
A 66. percben Wirtz is betalált, aki 14 méterről lőtte ki a jobb alsót.
Varga és Kerkez ment le, Nagy Zsolt és Ádám Martin állt be.
Raum és Schlotterbeck ment le, Henrichs és Koch érkezett a 69 .percben.
Gulácsi éppen Havertz elé ütött egy könnyú labdát, de szerencsére a német támadó megint a felső lécet találta el a 72. percben.
Koch fejelt 3 méterről kapu fölé, ezt megúsztuk.
A 75. percben Csoboth váltotta Sallait.
Szépen kijátszott német támadás végén Pavlovic lőtt hat méterről a kapuba a 77. percben, Gulácsi csak belekapni tudott a labdába.
Nem lenne meglepő, ha a bosnyákok ellen Dibusz védene.
Dzeko talált be, de még mindig a hollandok vezetnek 3-2-re.
Csoboth közeli lövése után védett nagyot Ter Stegen.
Havertz esett el Orban mellett, a játékvezető büntetőt ítélt.
Havertz nagyon magabiztosan gurította be a bal alsóba a büntetőt a 81. percben.
Nikitscher állt be Nagy Ádám helyére a 83. percben.
Fájó vereség ez.
1 perc a ráadás.
5-0-ra kapott ki a németektől a magyar válogatott.
Méghozzá Bosznia ellen a Pusás Arénában 20.45-kor.