Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huMindössze néhány órával azután, hogy Tchouaméni és Ferland Mendy megérkezett a francia válogatott edzőtáborába, már mindketten vissza is utaztak Madridba. A Real Betis ellen lecserélt Ferland Mendynek a jobb sípcsontja sérült meg, míg Tchouaméni a bal lábfején érzett fájdalmat – derült ki a Francia Labdarúgó Szövetség hétfői közleményéből. Azt pontosan nem tudni, hogy utóbbinál mennyire komoly a probléma, de a Marca információi szerint vélhetően korábbi sérülése újult ki, ami miatt kihagyta a Bajnokok Ligája döntőjét is az előző szezonban.

Fotó: NurPhoto via AFP
A francia csapat orvosi stábja megvizsgálta mindkettőjüket, de Didier Deschamps végül úgy döntött, hogy nem kockáztat. A szövetségi kapitány Mendy helyére az Aston Villa védőjét, Lucas Digne-t hívta be a szeptemberi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretbe, míg Tchouaménit a Lazio középpályásával, Mattéo Guendouzival helyettesítette.
A 31 éves Digne utoljára 2022 júniusában volt kerettag, Guendouzi pedig utoljára márciusban, egy Chile elleni barátságos meccsen lépett pályára a francia válogatottban.
Kapcsolódó cikkek:




