Csupa-csupa meglepetés volt az átalakított Bajnokok Ligája első játéknapja. Az első játéknapra rögtön jutott három, a végső győzelemre is esélyes sztárcsapat, valamint egy magyar főszereplő is, hiszen Szoboszlai Dominik és a Liverpool a San Siróban az AC Milan vendége volt. Ezúttal már nem nyolc darab négycsapatos csoport küzdelmeit kell követnünk, hanem egyetlen nagy 36 csapatos tabella van, amelynek minden szereplője nyolc mérkőzést, nyolc különböző ellenféllel, négyet otthon, négyet idegenben. Az előzetes erősorrend alapján négy kalapba osztott mezőnyből minden csapat 2-2 ellenfelet kapott valamennyi kalapból. A két azonos kalapból érkező rivális elleni egyik meccsét otthon, a másikat idegenben játssza le minden induló.
A vártnál talán könnyebbre sikerült a Liverpool idei első BL-meccse. A csapat játékosai – köztük Szoboszlai Dominik is – egyöntetűen úgy fogalmaztak a meccs előtt, hogy az elvesztegetett tavalyi év után, ezúttal megbecsülik, hogy ott lehetnek a legrangosabb európai kupasorozatban. Ehhez képest nem úgy indult az AC Milan elleni találkozó a San Siróban, hogy liverpooli örömünnep lesz vége.
Az olaszok egy formás támadás végén már a 3. percben megszerezték a vezetést Christian Pulisic góljával.
Csakhogy elkövették azt a hibát, hogy visszaálltak, a Liverpool pedig élni tudott a lehetőséggel, és egyre nagyobb fölénybe került. Az angolok kihasználva Mike Maignan félelmetesen rossz kijövetelit két szögletből még az első félidőben egyenlítettek, a második 45 percben pedig már abszolút fölényben játszottak.
Ebben nagy szerepe volt a talán liverpooli karrierje legjobb meccsét játszó Szoboszlainak is, aki ebben a periódusban már látványosan többet vállalt magára a támadójátékban, és teljesen megérdemelten szerezte meg idénybeli első gólját, amivel el is döntötte a meccset.
Szoboszlai Dominik három-három salzburgi és lipcsei gól után első BL-találatát jegyezte liverpooli mezben.
„Nagyszerű nap volt, hogy megünnepeljem a születésnapomat, egy ilyen fantasztikus stadionban. És, hogy még győztünk is… Öt perc után nem fogadtam volna magunkra, de végül is minden jól alakult.
Megmutattuk, hogy milyen jól tudunk játszani, ha nálunk van a labda. Valóban szeretünk magasan letámadni, nyomást gyakorolni, de azt is szeretjük, ha hátulról építkezve helyzeteket tudunk kialakítani
– mondta a születésnapos Arne Slot.
"Rettentő frusztráló volt az utolsó bajnokinkon látni a teljesítményünket, és a részesének lenni a meccsnek (a Pool 55 év után először kapott ki otthon 1-0-ra a Nottinghamtől).
Kaptunk egy esélyt, hogy javítsunk, és azt hiszem, éltünk vele. Szinte mindjárt a kezdés után gólt kaptunk, állandóan le voltunk maradva. De aztán megnyugodtunk, kerestük a megoldást, és nagyon jó volt látni, hogy meg is találtuk
– nyilatkozta a csapatkapitány, Virgil Van Dijk.
A Milan részéről megható gesztus volt, hogy a Poollal egyetértésben a San Siro egyik székén egy csokor virággal emlékeztek meg az angol csapatot évtizedeken át mindenhova követő törzsszurkolóról, Philip Dooley-ról, aki a meccs napján halt meg.
A Liverpoolhoz hasonlóan a címvédő Real Madrid is 3-1-re győzött, azzal a különbséggel, hogy a spanyol sztárcsapat otthon játszott, és az utolsó percekig úgy tűnt, hogy nem fogja tudni legyőzni a Vfb Stuttgartot. Pedig Carlo Ancelotti szinte minden sztártámadóját bezsúfolta a kezdőbe, csoda, hogy elfértek egyáltalán a pályán.
A félidőben még 0-0 volt az állás, és a Real csak a játékrész közepétől játszott úgy, ahogy azt a papírforma diktálta. Fordulás után Kylian Mbappé rögtön lőtt ugyan egy gólt, amiben elévülhetetlen érdemei voltak Rodrygónak is, a németek azonban nem estek össze, sőt kiegyenlítettek a 68. percben, és a meccs végéig tartották a döntetlent. A győzelemhez ugyanis a keret legidősebb és legfiatalabb játékosára volt szükség. A 39 éves Luka Modric gólpasszt adott a 86. percben, míg a 19 éves Endrick gólt lőtt a 90+3.-ban.
A horvát klublegenda Ryan Giggs és Amadeo Carboni után a harmadik legidősebb játékos, aki gólpasszt adott a BL-ben, míg a 19 éves és 58 napos Endrick Raúl csúcsát megdöntve a Real legfiatalabb BL-gólszerzője lett.
Nem csoda, hogy a Stuttgart edzője, Sebastian Hoeneß kissé maga alatt volt a lefújás után, hiszen joggal érezhették úgy, hogy egy különösen értékes pontot szereznek.
"Akkor rúgták a gólt, amikor már elhittük, kézben tudjuk tartani a meccset. Hiába voltunk jók a labdabirtoklásban, mégis a Real Madrid rúgta a gólt. De összességében szórakoztató meccs volt a maga rengeteg helyzetével" - mondta a németek edzője.
Kollégája, Carlo Ancelotti érthetően elégedettebb volt, noha ő is érzi, hogy még messze vannak a végső győzelemre esélyes formájuktól.
"Még mindig keressük a legjobb formánkat. Kimondottan rosszul kezdtünk, de végül csak jó lett a vége. Hagytuk, hogy nyomást helyezzenek ránk, párharcokat nyerjenek, és vertikális (hosszú passzos) játékra kényszerítsenek bennünket. 1-0-s vezetésünk után számtalan kontrát vezethettünk, hogy eldöntsük a meccset, de végül csak sikerült egy nagyon fontos győzelmet aratnunk.
Higgyék el, rengeteg BL-meccsen irányítottam már a csapataimat és nem emlékszem egyetlen olyanra is, amelyiken ne kellett volna szenvednünk legalább egy kicsit. Ezt a sorozatot nem lehet szenvedés nélkül megnyerni. Ilyen az élet
- mondta a vének bölcsességével az olasz Maestro.
Nem sokan értették idén nyáron, amikor a Bayern München az edzőként tulajdonképpen még sehol semmit nem bizonyító Vincent Kompanyt nevezte ki a csapat kispadjára. A Bayern azonban remekül kezdte az idényt, négy bajnokiját és egy kupameccsét is megnyerte, 15-3 a gólkülönbsége, és már-már a Hansi Flick-féle mindent elsöprő gőzhenger képe sejlik fel.
A BL-ben a Dinamo Zagreb képében amolyan bemelegítő mérkőzés várt a bajorokra, ők pedig élve az alkalommal edzőmeccset csináltak a 90 percből.
A sorozat történtének első csapataként rúgtak 9 gólt a főtáblán,
és csak azért nem döntötték meg a Liverpool és a Real Madrid legnagyobb csoportkörös győzelmének 8-0-s rekordját, mert a videobíró két találatot is elvett tőlük.
Mindig elteszem a labdát a mesterhármasok után. A gyerekek ugyan utálják, ha alá van írva, de az a fontos, hogy otthon legyen. A fiam Louis imád focizni, még csak hároméves, de megkapja a labdát, oda fogom tenni az ágya mellé, tudom, hogy nagyon boldog lesz, amikor felébred
- mondta a négy gyerekes apukák gondoskodásával Harry Kane.
Pedig, amikor a Dinamo a szünet után 0-3-ról, visszakapaszkodott 2-3-ra még senki nem gondolta, hogy ez lesz a valóságos horrorba hajló este vége. A bajorok xG, azaz várható gól mutatója 6,13(!) volt, 19 lövésük talált kaput, és összesen 29 alkalommal próbálkoztak. Persze az igazság órája majd a következő két fordulóban jön el, amikor előbb az Aston Villához, majd a Barcelonához látogat a Bayern.
"Sikeres 90 percen vagyunk túl. A fiúk élvezték a meccset, szerintem a szurkolóknak is tetszett. Ez egy egészen különleges BL-este volt. Nagyon örülök a srácok sikerének és annak az energiának, amire építhetünk a jövőben. De korai még bármilyen következtetést levonni, megyünk előre meccsről meccsre.
Persze, hogy élveztem én is a meccset, de a trófeákat nem szeptemberben nyerik.
Sok tennivalóm van még, és bízom benne, hogy tovább fogunk fejlődni" - mondta Kompany a lefújás után.
Az első játéknap további három meccsén két magabiztos hazai és egy ugyanilyen idegenbeli meccset játszottak még. A kétszeres BEK/BL-győztes Juventus egy év szünet után tért vissza a nemzetközi porondra, és a teljesítményével megnyugtatta a csapat formája miatt aggódó szurkolóit. Ugyanis az immár Thiago Motta irányította torinóiak a vártnál sokkal simábban verték 3-1-re a PSV Eindhovent. A 19 éves Kenan Yildiz emlékezetes góllal nyitotta meg a mérkőzést.
Az 1982-ben BEK-győztes 41 év után tért vissza a legrangosabb sorozat mezőnyébe, és mindjárt tekintélyt parancsoló győzelemmel kezdett, idegenben verve nagyon simán 3-0-ra a svájci Young Boys csapatát. Az angolok minden mutatóban jobbak voltak, és most már csak abban kell reménykedniük, hogy válogatott csatáruk, Ollie Watkins, aki lecserélése után jeges tömlővel a jobb bokáján ücsörgött a kispadon, nem sérült meg súlyosan.
Harry Kane most vitán felül a világ legjobb formában lévő 9-ese, aki olyan mennyiségben ontja a gólokat, hogy matematikus legyen a talpán, aki számolni tudja. Talán a Sporting magyar származású, svéd válogatott csatára, Gyökeres Viktor tartja vele a lépést, akinek szintén elképesztő a statisztikája az idei szezonban. 16 meccsen 29 gólban játszott főszerepet, és persze, hogy élete első BL-meccsén is betalált.
Eredmények:
AC Milan - Liverpool 1-3 (1-2)
gól: Pulisc 3., ill. Konaté 23., Van Dijk 41., Szoboszlai 67.
Real Madrid - Vfb Stuttgart 3-1 (1-0)
gól: Mbappé 46., ill. Undav 68., Endrick 90+5.
Bayern München - Dinamo Zagreb 9-2 (3-0)
gól: Kane 20. (11-esből), 58., 73., 78. (mindkettő 11-esből), Guerreiro 34., Olise 38., 61., Sane 85., Goretzka 90+2., ill. Petkovic 49., Ogiwara 50.
Sporting Lisboa - Lille 2-0 (1-0)
gól: Gyökeres 38., Debast 65.
kiállítva: Angel Gomes (Lille) 40.
korábban játszották:
Juventus - PSV Eindhoven 3-1 (2-0)
gól: Yildiz 21., McKennie 27., N. González 52., ill. Saibari 90+3.
Young Boys - Aston Villa 0-3 (0-2)
gól: Tielemans 27., J. Ramsey 38., Amadou Onana 86.