Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A német másodosztályú labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának szombati mérkőzésén a Hertha BSC 2-2-es döntetlent ért el hazai pályán az Ulm csapatával.

A Dárdai testvérek közül Palkó a kispadon, míg Márton kezdőként kapott lehetőséget a Hertha együttesében, amely már a 6. percben megszerezte a vezetést Ibrahim Maza bombagóljával. Bő félóra után aztán már két Dárdai volt a pályán, miután a megsérült Marten Winklert a 25 éves Dárdai Palkó váltotta, ám néhány perccel később egyenlített az Ulm.

Hertha BSC - SSV Ulm 1846
A Hertha új edzője, Cristian Fiél magyaráz a játékosainak
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP 

Hiába vezettek kétszer is, nem tudtak nyerni Dárdaiék

A második félidő elején aztán újra megszerezte a vezetést a Hertha, de csupán hét percig örülhettek a hazaiak, ugyanis ismét egyenlítettek a vendégek. A 89. percben úgy tűnt, harmadszor is a berliniek kerülnek előnybe, de Michaël Cuisance találatát érvénytelenítette a játékvezető lökés miatt, így maradt a 2-2-s döntetlen.

Az immáron három meccs óta nyeretlen Hertha jelenleg a német másodosztály 11. helyén áll, míg a kiesés ellen menekülő Ulm az osztályozótérő 16. pozícióba lépett fel a megszerzett egy ponttal.

Kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!