Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Pep Guardiola csapata, a Manchester City 4-0-ra kapott ki szombaton a Tottenham csapatától, a katalán szakember élete legrosszabb edzői időszakát éli, amit nem könnyű feldolgoznia. Pep Guardiola szerint csapatával most nem beszélhetnek a bajnoki címről.

„El kell fogadnunk a valóságot”- mondta Pep Guardiola a vereség után. „Amikor 4-0-ra veszítesz, nincs mit mondani” – kezdte a szakember a súlyos vereség utáni sajtótájékoztatót, de nem csak ennyit mondott. Guardiola szerint ennyi siker után „egy hullámvölgy” elkerülhetetlen volt, szerinte „apró részletek” okozzák a csapat nagy problémáit.

pep guardiola
Óriási gödörben van Pep Guardiola csapata
Fotó: NurPhoto via AFP

Guardiola edzői pályafutása során először kapott ki zsinórban öt alkalommal, a Liverpool pedig nyolc pontra növelheti előnyét a bajnokságban riválisa előtt, miközben a City éppen Liverpoolba látogat a következő körben.

„Nyolc év alatt soha nem éltünk meg ilyet. Tudtam, hogy előbb-utóbb jön majd a visszaesés, de soha nem számítottam arra, hogy három Premier League-meccset veszítünk egymás után” – mondta Guardiola, akinek csapata legutóbb 2006-ban volt ilyen rossz szériában, amikor még Stuart Pearce vezette a csapatot.

  • Ez az első alkalom, hogy a City három egymást követő Premier League-meccset veszített el Pep Guardiola vezetésével
  • Guardiola korábban még soha nem kapott ki hazai bajnokin négy góllal pályafutása során
  • Ez Guardiola eddigi legnagyobb veresége menedzserként. 2017-ben az Everton, 2016-ban a Barcelona ellen a Bajnokok Ligájában kapott ki ugyanennyire, illetve 2014-ben a Bayern Münchennel a Real Madrid ellen
  • A szombati volt a City legsúlyosabb veresége az Etihad Stadionban
  • A City az első élvonalbeli bajnok 1956 óta, amely öt meccset veszít zsinórban
  • Ez volt a City legsúlyosabb hazai bajnoki veresége az Arsenal elleni 2003-as 5-1-es vereség óta

 

Mi lehet a gond Pep Guardiola csapatánál?

A világ legjobb védekező középpályása, az aranylabdás Rodri hiánya óriási hatással van a csapat játékára, a bajnokik 78 %-át nyerték meg vele, nélküle csak a meccseik felét, ráadásul Rodrival még nem veszített bajnoki meccset a City.

A bajnoki játékpercek 52 százalékában 29 éves vagy annál idősebb játékosok vannak a pályán, ami a legmagasabb arány a Premier League idei szezonjában.

„Mindig is következetes csapat voltunk, amely kevés lehetőséget adott az ellenfeleknek. A játékunk az irányításról szólt. Mindig is olyan csapat voltunk, amely keveset engedett az ellenfélnek, de most több lehetőséget adunk, aminek jó lenne, ha csak egy oka lenne, de sok van" - mondta Guardiola.

Ha a Liverpool nyer szombaton a Southampton ellen, akkor olyan előnye lesz Szoboszlai Dominikéknak, amilyennél nagyobb csak egyszer volt csapatnak a Premier League-ben 12 kör után. 1993-ban a Manchester Unite végül megnyerte a bajnoki címet. Az Opta szuperszámítógépe szerint a Citynek mindössze 25,3 százalék esélye maradt a címvésésre, a 11 pontos hátrány pedig valóban soknak tűnne.

 „Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy azon gondolkodjunk, mi fog történni a szezon végén. Ha a végén nem nyerünk, az azért van, mert nem érdemeljük meg" - mondta Guardiola.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!