Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA Leicester City elleni idegenbeli 2-0-s győzelem egy borzalmas sorozat lezárását jelentette a Premier League-ben címvédő Manchester City számára: a kékek utóbbi 13 meccsükből mindössze egyet tudtak megnyerni, de most talán elindult valami. A célok azonban immár jócskán megváltoztak.
Nagyon messze kerültünk a bajnoki címtől, igazság szerint semmi esélyünk nem maradt
- ismert el Guardiola, azok után, hogy az utóbbi tíz bajnokiból a csapat mindössze kettőt tudott megnyerni hat vereség és két döntetlen mellett. A City 19 meccs után az 5. helyen áll, 14 ponttal lemaradva a listavezető Liverpool mögött. Guardiola szerint így a klub talán az FA-kupával és a BL-helyek egyikének megszerzésével vigasztalódhat...
Erősíteni kell
Guardiola a Leicester elleni meccs lefújása után adott nyilatkozatában már előrevetítette, hogy komoly erősítésre lehet számítani a téli átigazolási időszakban.
Néhány pozícióban komoly segítségre van szükségünk.
Ha mindenkire számíthatok, akkor még mindig egy nagyon erős csapat vagyunk, viszont, ha hetekre kidőlnek fontos játékosok, azt nem tudjuk megoldani" - ismerte be. Szavai alapján szinte biztos, hogy érkezni fog középső védő és a középpályára is érkezni fog erősítés, miután a csapat kezdi elveszíteni labdabirtoklási dominanciáját.
"A piac az piac, tudjuk, hogy nem lesz olcsó, meglátjuk, mire van pénze a klubnak" - tette hozzá a katalán mester, jól tudva, hogy aki csak teheti, megpróbálja alaposan lehúzni a világ egyik leggazdagabb klubját.
Kapcsolódó cikkek:


