Gyanús halálesetek sora árnyékolja be a Fiorentina aranykorszakának csillogását

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Az olasz klubfutballnak a 20. század szinte minden évtizedében megvolt a maga kiemelkedő klubja. A Genoa, a Bologna, a Torino és az Inter után az 1960-as évek - a milánói kék-feketék mellett - a Fiorentináról szóltak, amely sorra gyűjtötte a trófeákat. Az első firenzei aranykor csillogását azonban, igaz, évtizedekkel később, de gyanús halálesetek sora árnyékolta be. Lehet, hogy csak véletlenekről van szó, de a korabeli olasz sajtó azonnal elővette a doppingot, mint lehetséges okot. Nem biztos, hogy minden alap nélkül...

Ha tízesével számolnánk az olasz foci huszadik századi történelmét, akkor tízes, húszas, harmincas, negyvenes stb. évek helyett elég lenne, ha csak az éppen uralkodó topcsapat, a Genoa, a Bologna, a Torino, az AC Milan, Inter stb. nevét említenénk. Szinte minden dekádnak megvolt a maga legyőzhetetlen hérosza, a csapat, amelyik éppen uralma alá hajtotta az Appennini-félsziget labdarúgását. Az 1950-es évek végén kapcsolódott be ebbe a körtáncba a reneszánsz eleganciájával és a mezőnyből kirívó lila-fehér szerelésével a Fiorentina, amelyik igazán nagyra aztán a '60-as években nőtt. De olyan nagyra, hogy néhol még a világfutball valaha volt egyik legjobb csapatát, a Grande Intert is elhomályosította. Az első firenzei aranykor (a második majd a '80-as és '90-es évek fordulóján jön el Roberto Baggióval az élen) csapatára azonban 2006-ban gyanús halálesetek sora vetett sötét árnyékot.

Fiorentina, gyanús halálesetek
Az 1968-69-es bajnokcsapat tette fel a koronát az aranykorra
Fotó: Wikipedia

Későn jöttek, de nagyot mentek

A Fiorentina meglehetősen későn kapcsolt, elvégre mégiscsak szégyen, hogy az olasz nyelv bölcsőjének tekinthető Toszkána legnagyobb városa, a reneszánsz mennyei királysága szégyenszemre még az 1950-es években is bajnoki cím nélkül tengődik az 1929-ben életre hívott Serie A mezőnyében. Ezt a csorbát végül az 1955-56-os idény végén sikerült kiköszörülni, miután a klubot 1950-ben szárnyai alá vevő firenzei textilgyáros, 

Enrico Befani pénzének, valamint a kispadra ültetett edző, Fulvio Bernardini (Signor Fuffo) zsenijének köszönhetően sikerült olyan csapatot kovácsolni, amely 1956-ban végre a mezére varrathatta a Fiorentina első Scudettóját.

A következő idényben a Fio első olasz csapatként bejutott a Bajnokcsapatok Európa-kupájának (BEK) döntőjébe, ahol persze kikapott a Real Madridtól, de az igazi áttörés a '60-as években jött. A Fio 1961-ben megnyerte a Kupagyőztesek Európa-kupája (KEK) első kiírását, egy elveszített finálé mellett beesett két Coppa Italia, egy Mitropa Kupa és egy KEK-döntő is. A nagy sorozatot az 1968-69-es idény végén megszerzett második, mind ez ideig utolsó Scudetto  jelentette, amikor a Fiorentina olyan catenacciót tett le az olasz pályákra, amivel Heleni Herrera kétszeres BEK-győztes, pár évvel korábban még verhetetlennek hitt Interjét is sírásba kergette.

A Fiorentina aranykorának dicsőséglistája:

  • Kétszeres olasz bajnok: 1956, 1969
  • Coppa Italia-győztes: 1961, 1966
  • BEK-döntős: 1957
  • KEK-győztes: 1961
  • KEK-döntős: 1962
  • Mitropa-kupa-győztes: 1966

Gyanús halálesetek vetnek rá hosszú árnyékot

A lila-fehérek ezt követően is megmaradtak a Serie A nagyobb csapatai között, egy 1993-as kiesést, valamint a 2001-es csődöt, és a negyedosztályba történő visszasorolást, majd felkapaszkodást nem számítva állandó tagjai az élmezőnynek. Az eredmények is jöttek, igaz, két kupagyőzelem mellett jobbára ezüstérmek formájában, a Baggio, Batistuta, Dunga, Pioli, netán Toldo és Rui Costa nevével fémjelzett időszak után azonban legközelebb csak 2006-ban beszéltek igazán sokat a firenzei klubról. Méghozzá egy roppant szomorú és tragikus halálhír miatt.

2006. március 22-én ugyanis hosszan tartó betegség után, éppen két legkedveseb csapata, a Fiorentina és a Cagliari bajnoki meccsének napján, 63 éves korában meghalt Giuseppe (Pino) Longoni, a Viola egykori játékosa, aki 1969 és 1973 között 106 bajnokin viselte a liliomos mezt.

Pino Longoni, Fiorentina
A Pino Longonival történtek a gyanús halálesetek egyike volt
Fotó: primamonza.it

A La Gazzetta dello Sport cikke szerint élete utolsó kilenc évét szinte teljesen szótlanul élte le, előbb még csak kerekesszékben, majd már ágyban fekve. Családja körében halt meg álmában szülővárosában, Seregnóban, ahol 2022-ben róla nevezték el a városi focicsapat pályáját.

Az olasz sportlap azért szentelt a szokottnál talán több figyelmet a halálára, mert Longoni nem az első volt abból a '60-as évek végi, '70-es évek eleji csapatból, aki szokatlanul fiatalon halt meg, 

ráadásul olyan betegségben, ami nem köthető a sporthoz (pl. ökölvívók esetében fellépő agykárosodás), viszont valamennyi gyógyíthatatlan.

 Longoni a Lou Gherig-betegséghez (a központi idegrendszer motoros neuronjait támadó sorvadásos betegség) hasonlító agyi bénulásban szenvedett, de, amíg előbbit valamilyen szinten képes kezelni az orvostudomány, addig a focista betegségével szemben tehetetlenek voltak. 

A Gazzettának nyilatkozó felesége Grazia elmondása szerint minden előzetes jel nélkül hónapról hónapra kezdett romlani Longoni állapota, egyre nehezebben találta a szavakat, feledékeny lett, majd egy idő után már a barátait sem ismerte meg. Ekkor választotta a szinte teljes némaságot, Grazia asszony szavai szerint csak focimeccseket nézett a tévében, miközben sírt.

Nem gyanúsítgatok senkit, de ezek a halálesetek nagyon különleges egybeesések

 - mondta az özvegy volt férje ugyancsak tragikus körülmények között meghalt egykori firenzei csapattársaira utalva.

Az olasz lap össze is szedte, hogy kikre gondolhatott. A középpályás Bruno Beatrice éppen akkor, 1973-ban érkezett Firenzébe, amikor Longoni távozott. Az ő halálát leukémia okozta 1987-ben, 36 éves korában. 2003-ban 56 éves korában kapott szívrohamot Nello Saltutti (1972-75), míg a következő évben Ugo Ferrante (1963-72) halt meg a manduláin keletkezett rosszindulatú daganat következtében. 

A lap a sorba illeszkedőnek látja az 1982-es világbajnok olasz csapat zseniális középpályásának, Giancarlo Antognoninak (1972-87) a 2005-ös infarktusát, Mimmo Caso (1971-78) rákbetegségét, akit egy veseátültetés mentett meg a haláltól, ahogy Giancarlo De Sisti agytályogjának megjelenését.

Nyomozás is volt az ügyben

Az elhunyt focisták családjai egyre többször mondogatták, hogy a tragikus esetek hátterében a Fiorentina orvosi stábjának munkálkodása állhat. Többen is egyhangúan állították, hogy a focisták rendszeresen röntgensugárzásnak voltak kitéve, valamint, hogy Cortizon és Micoren formájában teljesítményfokozókat kellett a szervezetükbe juttatni. 

A firenzei rendőrség ezért egy idő után nyomozást is indított az ügyben, és éppen Longoni halála előtt tíz nappal hallgatott meg két korábbi Viola-játékost, Claudio Desolatit és Mauro Della Martirát. 

Az ő vallomásukkal sem jutottak előbbre, így végül 2008-ban elévülésre hivatkozva lezárták az ügyet.

Bizonyítékok hiányában nem került sor vádemelésre a csapatot a hetvenes évek közepén, 1975-től 1978-ig irányító edzője, Carlo Mazzone ellen, akit pedig a legtöbben sejtettek a sötét üzelmek mögött.

Herrera simán bevallotta

Egy érdekesség a történet végére. Az 1971-72-es szezonban Longoni csapattársa volt egy bizonyos Ferruccio Mazzola. A Mazzola család az olasz labdarúgás egyik legismertebb és legsikeresebb famíliája, olyanok, mint Maldiniék. Ferruccio apja, az ötszörös bajnok, két éven át a válogatott csapatkapitánya, Valentino korszakos géniusz, a Grande Torino oszlopa és vezére volt, aki az 1949. május 4-i, a csapatot ért repülőgépbalesetben halt meg. Bátyja, Sandro Mazzola pedig a Grande Inter vezére volt, 70-szeres válogatott, kétszeres BEK-győztes, Európa-bajnok és vb-ezüstérmes.

A milánói kék-feketék sikerkorszakának a kispadon egy argentin edző, Helenio Herrera volt, aki tökélyre fejlesztette a catenacciót, és mindent megnyert, ami nyerhető volt. Ugyanakkor alighanem vele jelent meg a dopping az olasz bajnokságban.

Herrera azonban a sikerért áldozatot is kért a játékosoktól, akiknek olyan edzéseket tartott, amihez képest az egyiptomi piramisok építése gyerekjátéknak tűnhetett.

Az argentin abból sem csinált különösebben nagy ügyet, hogy az orvosi stáb agyon injekciózta a focistákat, akiknek fogalmuk sem volt, hogy mi kerül a szervezetükbe, csak azt tudták, hogy biztosan nem C-vitamin, sokkal inkább valamilyen dopping. A korabeli doppingszerek pedig inkább biztonságos használatát pedig inkább hagyjuk is. Abból a csapatból öten, Marcello Giusti, Carlo Tagnin, Armando Picchi, Mauro Bicicli, Fernando Miniussi haltak meg viszonylag fiatalon. Ja, és Longoni karrierje is az Interben kezdődött...

Kapcsolódó cikkek:

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!