Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huFriss a hír, a City szurkolói még emésztik: a 16. fordulóban meg az eddig gyengélkedő városi rivális, a Manchester United nyert ellenük a City stadionjában 2-1-re. Ezzel a City hátránya már 9 pont az éllovas Liverpollal szemben.
A Manchester City 2023-ban ért fel a futballvilág csúcsára, Pep Guardiola munkája tavaly tavasszal teljesedett ki igazán. A csapat fennállása során először nyerte meg a Bajnokok Ligáját, ráadásul triplázott, tehát a BL-trófea mellett a Premier League-et és az FA-kupát is elhódította. A történelmi sikert a 2023/2024-es idényben nem tudta megismételni a csapat, ugyanakkor az előző évadban is egyedülálló tettet hajtott végre, mert sorozatban negyedszer ért fel a csúcsra a PL-ben, amire korábban egyetlen másik csapat sem volt képes. A fantasztikus eredmények után azonban Guardiola együttese a mostani szezonban látványos visszaesést produkált, több mint egy hónapon keresztül képtelen volt meccset nyerni, ez idő alatt hatszor is kikapott. A címvédő City a Premier League-ben alaposan le van maradva az éllovas Liverpoolhoz képest, a Bajnokok Ligájában hat fordulót követően éppenhogy rájátszást érő helyen áll, valamint az angol Ligakupából is kiesett már.

Fotó: AFP (Photo by JUSTIN TALLIS / AFP)
Megsérült a világ legjobb focistája, bajba került a Manchester City
A City a 2024/2025-ös idényt remekül kezdte, a városi rivális Unitedet legyőzve megnyerte a Community Shieldet, majd négy győzelemmel rajtolt a bajnokságban. A szeptember végén lejátszott Arsenal elleni rangadó azonban drámai eseményt hozott, ugyanis megsérült a csapat egyik, ha nem a legfontosabb játékosa, a friss aranylabdás Rodri.
A spanyol válogatottal idén Eb-győztes középpályás elülső keresztszalag-szakadást szenvedett a jobb térdében, melynek következtében szinte az egész szezont ki kell hagynia,
a legszerencsésebb esetben is csak jövő márciusban térhet vissza. A 28 éves futballista kiválása óriási érvágás Guardiola számára, a City keretében nincs még egy olyan típusú klasszis, aki védekezésben és támadásban is akkora extra teljesítményre képes, mint ő - holott hemzseg az együttes a világsztároktól.

Fotó: AFP (Photo by Paul ELLIS / AFP)
Az Arsenal elleni rangadó egyébként sem volt feszültségektől mentes, a címvédő ekkor veszített először pontokat a szezonban, igaz, végül a 2-2-es döntetlennek is örülhetett, hiszen John Stones a 98. percben egyenlített.
A meccs után Erling Haaland került a figyelem középpontjába, mert a gól után a labdával fejbe dobta a londoniak brazil védőjét, Gabrielt, aztán odaszólt a csereként beállt, mindössze 17 éves Myles Lewis-Skellynek is, hogy: "Te meg ki a f.sz vagy?!".
A norvég csatár a lefújást követően az ellenfél edzőjével, Mikel Artetával is összeszólalkozott, miután megveregette a vállát, azt vetette oda neki, hogy: "Maradj szerény, mi? Maradj szerény, mi?".
A Citynek akkor még csak ez volt az első meccse, amit nem tudott megnyerni az idényben, mégis szokatlanul nagy volt a feszültség a klubnál, Guardiola és Arteta is egyre mérgesebben üzengettek egymásnak. Persze mindez azért is történhetett, mert az előző szezonban ez a két csapat az utolsó fordulóig ádáz harcot vívott a bajnoki címért, a versenyfutás végén pedig a City örülhetett, amely két ponttal gyűjtött többet riválisánál.

Fotó: AFP (Photo by Adrian DENNIS / AFP)
Rodri az Arsenal elleni rangadón sérült meg, a csapat másik szupersztárja, Kevin de Bruyne viszont már ezen a meccsen sem léphetett pályára, mert az Inter elleni BL-találkozón dőlt ki a sorból. A belga támadó középpályás ezt követően hat bajnokit is kihagyott, a visszatérését pedig nem akarta siettetni Guardiola. Eleinte úgy tűnt, a City nem érzi meg túlzottan, hogy nélkülöznie kell két legfontosabb játékosát, mert folyamatosan nyerte a meccseket, ám a Tottenham elleni Ligakupa-kudarc egy negatív sorozatot indított el október végén.
A manchesteriek számára már a nyolcaddöntőben véget ért ez a kupasorozat, majd ezt követően hétmeccses nyeretlenségi szériát produkáltak.
Ez idő alatt a City négyszer is kikapott a Premier League-ben, a BL-ben pedig két meccsen mindössze egy pontot gyűjtött. A Tottenham elleni 4-0-s bajnoki kudarc és a Sporting elleni 4-1-es Bajnokok Ligája-bukás különösen fájdalmas volt Guardiola csapata számára, amelynek a Liverpool elleni rangadón sem volt sok esélye, Szoboszlai Dominikék magabiztosan nyertek 2-0-ra, nagy lépést téve ezzel a bajnoki cím felé. A Feyenoord elleni BL-meccsen úgy tűnt, végre megszakad a pocsék sorozat, mert a hollandok a 74. percben még háromgólos hátrányban voltak, ám a mérkőzés végül óriási meglepetésre 3-3-as döntetlennel ért véget.
A Manchester City hétmeccses nyeretlenségi sorozata (6 vereség, 1 döntetlen):
- Tottenham-Manchester City 2-1 (angol Ligakupa)
- Bournemouth-Manchester City 2-1 (Premier League)
- Sporting Lisszabon-Manchester City 4-1 (Bajnokok Ligája)
- Brighton-Manchester City 2-1 (Premier League)
- Manchester City-Tottenham 0-4 (Premier League)
- Manchester City-Feyenoord 3-3 (Bajnokok Ligája)
- Liverpool-Manchester City 2-0 (Premier League)

Fotó: NurPhoto via AFP/MI News/NurPhoto
Pep Guardiola kivetkőzött magából
Pep Guardiola a világ egyik legjobb edzője, irányításával a City leuralta a Premier League-mezőnyét, a legutóbbi hét idényben hatszor is aranyérmes lett. A katalán edzőnek 2023-ban a hőn áhított BL-diadal is összejött, így már most legendás státusznak örvendhet a szurkolók körében. Az idei szezonnak úgy vágott neki a csapat, hogy egyáltalán nem volt biztos, hogy a következőt is Guardiolával a kispadon kezdi meg, ám az 53 éves tréner végül 2027-ig meghosszabbította a szerződését. A sikeredző leszögezte, még akkor is maradna, ha úgy alakulna, hogy a Cityt kizárnák a PL-ből:
Ezt már 6 hónappal ezelőtt is mondtam. Nem azért hosszabbítom meg a szerződésem, hogy úgy tegyek, mintha milyen szép lenne ez a klub. Azt mondtam 6 hónappal ezelőtt vagy egy évvel ezelőtt - mi lesz, ha kiesünk? Én itt leszek. Ha a Championshipben leszünk, akkor is feljövünk" -
mondta a klubról, amely ellen jelenleg 115 vádpontban folyik egy bírósági per.

Fotó: AFP/Adrian Dennis
A sorozatos kudarcok és a szoktalanul hosszúra nyúlt nyeretlenségi széria Guardiola viselkedésére is negatív hatással voltak, a City edzője furcsa megnyilvánulásai miatt került a figyelem középpontjába. A Feyenoord elleni meccsen bizarr arcsérülést szenvedett, amit csak tetézett az azt követő nyilatkozatával.
Az ujjammal vágtam meg az arcomat. Bántani akartam magam" -
mondta egy különös mosoly kíséretében, majd később közleményben kért elnézést félreérthető szavai miatt.
"A tegnap esti sajtótájékoztató végén meglepett egy kérdés az arcomon megjelent karcolással kapcsolatban, és elmagyaráztam, hogy ezt véletlenül egy éles köröm okozta.
A válaszomnak semmiképpen sem volt célja, hogy lekicsinyelje az önkárosítás nagyon komoly problémáját. Tudom, hogy sokan küzdenek mentális egészségügyi problémákkal nap mint nap" -
írta közleményében Guardiola, majd a segítségnyújtás módjaira is felhívta a figyelmet.
A Liverpool elleni 2-0-s vereség során az ellenfél szurkolóival akadt probémája, akik a sorozatban negyedik bajnokiját elveszítő edzőnek azt énekelték, hogy "reggel ki leszel rúgva". Guardiola a pálya mellett mosolyogva reagált, és hatot mutatott az ujjával, utalva arra, hogy az ő irányításával a Manchester City 6 bajnoki címet szerzett (ez idő alatt a Liverpool csak egyet).
"Sajnálom, de nagyon büszke vagyok a hat Premier League-címemre, ugyanakkor erre a gúnydalra nem számítottam az Anfielden, nem ezt vártam a liverpooli szurkolóktól.
Talán meg is érdemlem, hogy kirúgjanak, és az eredmények alapján talán éppen a PL-trófeák miatt vagyok még mindig itt, különben már talán elköszöntek volna tőlem" -
mondta már sokkal szomorúbban a lefújást követően.

Fotó: AFP (Photo by Adrian Dennis / AFP)
A Szoboszlai Dominikék elleni vereség után nem sokkal később ismét Guardiola viselkedése adott témát az angol sajtónak, miután futótűzként kezdett el terjedni róla egy videó az interneten. A felvételen egy Liverpool-szurkoló nyújt valamit Guardiola felé - vélhetően autogramot akart kérni tőle -, azonban a katalán szakember tudomást sem vesz róla, és elsétál mellette. A drukker ezt követően azt mondja neki: "A k.rva életbe, haver, csak mert vesztettél?"
Erre Guardiola visszafordul, és két ember kell hozzá, hogy megfékezzék, közben pedig azt harsogja, hogy: "Tudod, mi veszett el?".
A videó megjelenését sokan összekötötték a december 1-jén rendezett Liverpool-Manchester City rangadóval, azonban a brit média szerint a felvétel májusban készült, miután a City 2-1-re elveszítette a Manchester United elleni FA-kupa-döntőt.
A Manchester City a Nottingham Forest elleni 3-0-s hazai sikerrel vetett véget a hétmeccses veretlenségi sorozatának - Guardiolának korábban még nem volt ilyen rossz szériája edzői karrierje során -, ám a Crystal Palace elleni bajnokiját nem tudta megnyerni, azt a meccset ráadásul emberhátrányban fejezte be.
Guardiola a Juventus ellen 2-0-ra elveszített BL-rangadó előtt aztán döbbenetes bejelentést tett, azt mondta, hogy a Manchester City után nem kíván más klubnál dolgozni, nem csak Angliában, hanem sehol másutt sem.
Nem fogok más csapatot irányítani. Nem beszélnék a hosszú távú jövőről, de azt nem fogom megtenni, hogy elhagyom a Manchester Cityt, elmegyek egy másik országba, és ugyanazt csinálom, mint most. Nem lenne hozzá energiám.
A gondolat, hogy máshol kezdjek, az egész edzésfolyamat és így tovább. Nem, nem. Talán egy válogatott, de az más" - mondta a katalán tréner, aki hozzátette, hogy otthagyná a futballt, szívesen elmenne golfozni pihenésképpen, de ezt nem tudná megtenni, ha újra elvállalna egy klubcsapatot.

Fotó: AFP (Photo by Glyn KIRK / AFP)
Eladott sztárjátékos, súlyos vádak - nagy bajba kerülhet a Manchester City
A Real Madrid mellett a Manchester Cityé a világ legerősebb játékoskerete, ám a címvédőnél most már minden bizonnyal bánják, hogy tavaly nyáron könnyedén elengedték a Chelsea-hez a rendkívül tehetséges Cole Palmert. A 22 éves támadó középpályás azóta világklasszissá érett a londoni csapatnál, a brit sajtó szerint pedig Palmer remeklése az egyik fő oka annak, hogy a Chelsea jelenleg versenyben van a bajnoki címért, míg a City már nem.
Az angol válogatottból is kihagyhatatlanná vált játékos a mostani idényben 15 meccsen 11 gólt lőtt és 6 gólpasszt adott a PL-ben,
a Brighton elleni bajnokin pedig történelmet írt: egy félidő alatt négy gólt szerzett, amire korábban senki sem volt képes az angol élvonalban.

Fotó: AFP (Photo by Ben STANSALL / AFP)
A Citynél az utóbbi években rendszeresen hosszabb időre kidőlő De Bruyne pótlását remekül megoldhatná Palmer, de jelenlegi formája alapján stabil kezdőjátékos is lehetne. Palmer kapcsán egyébként Guardiola őszintén beismerte, hogy ő mondott le róla, miatta távozott az angol focista Manchesterből.
Ha Palmernak annyi időt adtam volna, mint Fodennek a kezdetektől, akkor még ma is a Manchester City játékosa lenne. Nem adtam neki, ez az én felelősségem.
Hogy miért? Mert ott volt nekem Foden, Bernardo Silva és Rijad Mahrez, akkor őket választottam helyette" - mondta a katalán edző a sztárfocistáról, akit 47 millió euróért vett meg a Chelsea, ám azóta 90 millió euróra emelkedett az értéke a Transfermarkt szerint.
Rodri súlyos sérülése, De Bruyne vissza-visszatérő hiányzása, vagy éppen Palmer eladása csak egy része a City problémáinak, amely még nagyobb bajba kerülhet a jövőben, ugyanis legalább 115 vádpont miatt kell felelnie. Az eljárás szeptember 16-án kezdődött,
a Premier League a pénzügyi szabályok többszöri megszegésével és az ezt követő vizsgálatban való együttműködés elmulasztásával vádolta a címvédő sztárcsapatot.
Amennyiben a Manchester City-t, amely határozottan cáfol minden vétket, bűnösnek találják a súlyosabb vádak közül néhányban, hatalmas pénzbüntetés, pontlevonás vagy akár a kiesés is sújthatja.

Fotó: NurPhoto via AFP / NurPhoto via AFP/Jakub Porzycki/NurPhoto
Az ügy minden bizonnyal elhúzódik, a végleges döntés nem a közeljövőben, hanem csak a következő szezon végén születhet meg, és folytatódhat a káros bizonytalansági állapot. A City állítólagos szabályszegése 14 éven keresztül történt, valamint az eredetileg 115 vádpontot egy adminisztrációs kérdés után összesen 130-ra bővítették. A többszörös bajnokot azzal vádolják, hogy nem szolgáltatott pontos pénzügyi adatokat kilenc szezonra vonatkozóan, a 2009/2010 és 2017/2018 közötti időszakra vonatkozóan, valamint nem szolgáltatott teljes körű adatokat Roberto Mancini korábbi menedzser 2009 és 2013 közötti fizetéséről. A vádak szerint továbbá nem szolgáltattak teljes körű adatokat a játékosoknak 2010/2011 és 2015/2016 között kifizetett pénzekről, valamint nem működtek együtt a 2018 és 2023 közötti időszakban a hatóságokkal.
A Citynek a pályán és a pályán kívül egyaránt komoly kihívásokkal kell megküzdenie, a klub nincs könnyű helyzetben. Az együttes az elmúlt években minden fontosabb trófeát megnyert, a Premier League-ben egyeduralkodó volt, így törvényszerű az is, hogy a hatalmas sikerek után elkerülhetetlen a visszaesés, nem lehet minden szezonban nyerni.
Azt még nem tudjuk, hogy ez csak egy kisebb vesszőfutás, vagy egy olyan hanyatlás lesz, mint ami a városi rivális Manchester Unitednél figyelhető meg, amely voltaképpen Sir Alex Ferguson távozása óta csak keresi önmagát.
Persze Guardiola nem fogja 27 éven át irányítani a manchesterieket, de a mostani már a kilencedik szezonja a csapat élén, ami a mai trendeket figyelembe véve abszolút ritkaságnak számit a topfutballban. Ha Guardiola egyszer távozik, végleg véget érhet a Manchester City sikerkorszaka, de ez akkor is bekövetkezhet, ha a katalán edző marad. A csapat teljesítménye vélhetően javulni fog a szezon hátralévő részében, de az még egyelőre rejtély, hogy képes lesz-e trófeákért harcolni a City, vagy újabb negatív rekordokat dönt meg.
Kapcsolódó cikkek


