A találkozónak az angolok voltak az esélyesei még úgy is, hogy Gareth Southgate szövetségi kapitány nem számíthatott két sztárjátékosára, a Bayern Münchenben futballozó Harry Kane-re és az Arsenal szélsőjére, Bukayo Sakára. A brazilok megfiatalított kerettel érkeztek a Wembleybe, ugyanis sérülés miatt nem védhetett Alisson Becker és a cseréje, a Manchester Cityt erősítő Ederson Moraes is kidőlt. A két sztárkapuson kívül hiányzott még Eder Militao, Marquinhos, Casemiro, Gabriel Martinelli és Neymar is.
Az angol válogatott a Pickford - Walker, Stones, Maguire, Chilwell - Rice, Gallagher - Foden, Bellingham, Gordon - Watkins összeállításban lépett pályára, míg a brazil kispadon debütáló Dorival Júnior a Bento - Danilo, Fabricio Bruno, Beraldo, Wendell - Gomes, Bruno Guimaraes, Paqueta - Raphinha, Vinícius Junior, Rodrygo összetételű kezdőnek szavazott bizalmat.
A találkozó elején kiegyenlített játék zajlott, az első komoly helyzetre pedig a 12. percig kellett várni. Ekkor Lucas Paqueta ugratta ki a félpályáról induló Vinícius Juniort, aki kilépett egy az egyben, elgurította a labdát a kivetődő Jordan Pickford mellett, a labdája azonban annyira lassú volt, hogy Kyle Walker befutotta az és könnyedén tisztázni tudott. Hat perccel később az angoloknak is volt egy lehetősége. Conor Gallagher labdaszerzése után Ollie Watkins került ziccerbe, de az Aston Villa támadója tíz méterről kapu fölé lőtt. A folytatásban az angolok átvették egy a játék irányítását és körbelőtték a brazilok kapuját, de a válogatottban bemutatkozó Bentónak sokáig nem kellett bravúrt bemutatnia.
A 35. percben aztán kis híján vezetést szereztek a brazilok. Egy kapu előtt kavarodás után Lucas Paqueta kapott egy visszagurított labdát, azonban a West Ham United középpályása 12 méterről a jobb kapufát találta telibe. Hét perccel később ismét a brazilok villantak. Egy kontratámadás végén Raphinha kapott remek átadást a jobb oldalon, a Barcelona szélsője szembe került Pickforddal, de a 12 méteres lövése elsuhant a jobb kapufa mellett.
A második félidőt az angolok kezdték jobban és az 50. percben majdnem megszerezték a vezetést. Egy jobb oldali beadásra Anthony Gordon érkezett a hosszú oldalon, a Newcastle szélsője öt méterről, kapásból lőtt, de Bento vetődve védeni tudott. A folytatásban többet volt a labda az angoloknál, Gareth Southgate együttese többet próbálkozott, mint a brazil csapat, de komoly helyzeteket sokáig nem tudott kialakítani.
A második félidő viszonylag eseménytelenül telt, sokáig úgy tűnt, marad a gólnélküli döntetlen, végül a brazilok a 80. percben a semmiből megszerezték a győztes gólt. Egy angol labdavesztés után Andreas Pereira ugratta ki Vinícius Juniort, aki a ziccerét a kivetődő Pickfordba lőtt, a labda azonban pont a csereként beállt Endrick elé pattant, a Real Madridhoz igazoló 17 éves támadó pedig az üres kapuba lőtt.
A Palmeiras 17 éves támadójának ez volt a harmadik meccse a brazil válogatottban, a Wembley Stadionban lőtte az első gólját a Selecaóban.
A kétszeres aranylabdás Ronaldo után a 17 éves és 246 napos Endrick lett a brazil válogatott legfiatalabb gólszerzője. Nem mellesleg ő lett minden idők legfiatalabb játékosa, aki gólt lőtt a Wembley Stadionban.
A hajrában az angolok mindent megtettek az egyenlítésért, de nagyon helyzetük már nem volt, ráadásul a 95. percben egy brazil kontra végén Endrick megszerezhette volna a második gólját is, de Pickford bravúrral védeni tudta a csodatini ziccerét, így az eredmény nem változott.
A brazilok ezzel 14 és fél év után tudták ismét legyőzni az angolokat. Legutóbbi sikerüket 2009 novemberében aratták az angolok ellen. Akkor Nilmar góljával nyertek 1-0-ra a Katarban rendezett barátságos meccsen.