A Liverpool Szoboszlai Dominik nélkül lépett pályára az Aston Villa otthonában a Premier League utolsó előtti fordulójában. A meccs a birminghami csapat számára volt fontosabb, jelezte a rangját az is, hogy ott volt a meccsen a hollywoodi színész, a Villa-szurkoló Tom Hanks is. A Liverpool már bebiztosította a harmadik helyét, de az Aston Villa abban a tudatban lépett pályára, hogy egy győzelemmel megszerezheti a negyedik helyet, de ez akkor is sikerülhet, ha kedden a Tottenham kikap a Manchester Citytől, és akkor 1982 után újra ott lehetne a csapat a legrangosabb európai kupasorozatban.
Jürgen Klopp csapata az Alisson - Alexander-Arnold, Quansah, Van Dijk, Gomez - Endo, Elliott, Mac Allister - Szalah, Gakpo, Diaz összeállításban kezdett, Szoboszlai csak a kispadon kapott helyet, az utolsó hat bajnokin már ötödik alkalommal.
A Liverpool legutóbbi kilenc meccséből nyolcszor nyert a Villa Parkban, de az az egy vereség marad a legemlékezetesebb, akkor ugyanis 7-2-re nyert az Aston Villa.
Az első percekben máris vezetett a Liverpool, amikor Harvey Elliott kicsit megpattanó beadása után a világbajnok kapus, az argentin Emiliano Martinez előbb úgy tűnt, megfogta a labdát, majd a saját kapujába ejtette azt. Az óriási potyagólról itt van egy videó.
Nem sokkal később egyenlített a Villa, amikor Ollie Watkins passzolt vissza a jól érkező Youri Tielemans elé, aki Alisson kapujába bombázott.
A 23. percben már megint a Liverpool vezetett, Cody Gakpo volt eredményes, akinek a találatát sokszor visszanézték, mert lesgyanús volt, de végül megadták.
A második félidőt is góllal kezdte a Liverpool, Elliott szabadrúgása után érkezett Jarell Quansah aki a kapufát érintve fejelt a kapuba, ez volt az első gólja a PL-ben. Szinte azonnal jött a válasz megint, de visszavonták a hazaiak gólját les miatt.
Szoboszlai végül a 75. percben állt be, ahogy Gravenberch és Jones is, lejött Gakpo, Endo és Darwin Nunez is a pályáról. Szoboszlai két perccel később máris ziccerbe került, Szalah kiugratása után, de kisodródva tudott csak lőni, Martinez pedig így védeni tudott. Nem sokkal később ő készített Trent Alexander-Arnold elé, akinek a lövését a léc alól szedte ki Martinez.
A 85. percben visszajött egy gólra az Aston Villa, Mac Allister eladott labdája után Duran lőtte ki a bal alsót, majd Nunez is betalált, de ezt is elvették les miatt.
A Liverpool nem bírta ki a végéig, Diaby lövésébe Duran tette be remekül a lábát, így került Alisson kapujába a labda, így a csereként beállt kolumbiai három perc alatt lőtt két gólt Az eredmény a hajrában már nem változott, 3-3-as döntetlen született.