Kövesse velünk a magyar válogatott Izrael elleni felkészülési mérkőzését!
Izrael ellen a papírforma szerint folytatható a debreceni jó sorozat, ugyanis az elmúlt másfél évben igazán értékes győzelmet egyáltalán nem ért el a rivális, a tavalyi Európa-bajnoki selejtezősorozatban mindössze Andorrát és Fehéroroszországot tudta felülmúlni egyaránt kétszer, miközben Koszovó, Románia és a magyarokkal azonos Eb-csoportban szereplő Svájc ellen nyeretlen maradt. A vendégek szinte hazalátogatnak Magyarországra, ugyanis ebben a periódusban négy meccsüket is itt játszották, ebből háromszor pályaválasztóként a gázai fegyveres konfliktus miatt.
Marco Rossi a pénteki sajtótájékoztatón már elárulta, hogy Gulácsi Péter és Szalai Attila is kezdeni fog Izrael ellen, és ez valóban így is történt. A szövetségi kapitány nem számolhat a kisebb sérülést szenvedő Dárdai Márton és Loic Nego játékára, rajtuk kívül Schäfer András nem lesz a pályán a dublini csapatból a kezdésnél.
A magyar válogatott kezdőcsapata Izrael ellen: Gulácsi – Lang, Orbán, Szalai A. – Bolla, Styles, Nagy Á., Kerkez – Sallai, Szoboszlai – Varga B.
"A holnapi nap célja, hogy győzzünk és meggyőzzük magunkat is. Szeretném, ha a játékosok megtalálnák a góllövő cipőjüket. Szükségünk van eufóriára és valamennyi önbizalomra. A legutóbbi találkozó tanulságait leszűrtük" - mondta a pénteki sajtótájékoztatón a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Hangsúlyozta, bár azt nem tudja, milyen teljesítményt fognak nyújtani, de abban biztos, hogy a szurkolók értékelni fogják, hogy a játékosok felvállalják az egy-egy elleni harcokat mindenféle félelem nélkül és a lefújásig küzdenek majd.
Ran Ben Simon csapata az O. Glazer – Dasza, Hofmajszter, Slomo, Arad, Gruper – Samir, Lavi, Kinda – Biton, Baribo tizeneggyel kezdi a meccset.
Teljes telt ház várja a csapatot.
A magyar csapat piros-fehér-zöld szerelésben lép ezúttal pályára, az izraeliek fehér mezben és kék nadrágban szerepelnek ma este.
Elkezdődött a magyar válogatott utolsó felkészülési meccse.
Jobbról tették középre a labdát, de Styles figyelt és sikerült felszabadítania.
Szoboszlai remek beadása érkezett jobbról a 6. percben, majd Varga Barnabás félollózós mozdulattal a lécre húzta a labdát, a kipattanót fektében kapu mellé lőtte.
A 11. percben Sallai Roland a gólszerző.
Bolla Bendegúz beadását Varga Barnabás fejelte le, Sallai Roland pedig elegánsan a kapuba talpalta a labdát.
Kicsit átadtuk a területet az izraelieknek, de sokra nem mennek a labdabiroklásukkal. Közben Sallai maradt a földön.
Varga Barnabás a szerzője.
Szoboszlai Dominik passzolt Bollához, aki egy szép csel után passzolt át a hosszúra, ahol Vargának csak be kellett pofoznia a labdát a 19. percben.
A 22. percben újra Varga Barnabás volt eredményes.
Jobbról ívelt középre és olyan tökéletesen, hogy Vargának középen fel sem kellett ugrania, futtából bólintott az izraeli kapuba.
Szabadrúgásból lőttek kapura a 28. percben, de a bal felső fölött menti ki a labda a pályáról, a kánikulában most ivószünet következik.
A 34. percben megint jobbról érkezett a veszélyes támadás, a csereként beállt Safuri lőtt kapura.
A 40. percben ő került a földre, érkezik a helyére Kleinheisler, akitől azt kéri Rossi, hogy ésszel szálljon be.
Ennyit tesz még rá a játékvezető az első félidőre.
Bolla keveredett helyzetbe, ballal próbál a jobb felsőbe tekerni, de csúnyán kapu fölé lőtt végül.
3-0-ra vezetünk 45 perc után, hamarosan jövünk vissza a folytatással.
Fiola Attila és Gazdag Dániel állt be, Sallai és Lang Ádám nem jött ki a folytatásra.
Az egész meccs első szögletét rúgták az izraeliek a 48. percben, a magyar kapus magabiztosan húzta le a labdát.
Kerkez futtatta Szoboszlait, aki Varga elé passzolt, de a beadását végül fel tudta venni az izraeli kapus, Glazer.
Az izraeli Lavi kapta az 51. percben, amiért Gazdagot vágta fel.
Az 56. percben ápolást kér a magyar válogatott csapatkapitánya, nem jó ezt nézni.
Csoboth Kevon jön a helyére, csak remélni lehet, hogy nem súlyos a sérülése, Varga Barnabás helyére pedig Ádám Martin érkezik.
Labdát veszített, majd ész nélkül letarolta ellenfelét, jogos volt a lap.
Szabadrúgás, majd szögletek a kapunk előtt, de igazán nagy veszély nem alakult ki eddig.
Szépen adogatunk, de a kapura nem veszélyes a magyar csapat.
A 67. percben Ádám Martin lőtt, de nem okozott gondot az izraeli kapusnak.
Lehet kicsit rendezni a sorokat.
A 765. percben, a tizenhatoson kívülről, de Glazer magabiztosan védeni tudott.
Az ellenféltől kapott labdát, de kisodródva lőtt, talán egy csel is belefért volna, de így kapu mellé lőtt.
Nagy Zsolt jön a helyére a 78. percben.
A 80. percben fejjel vette célba a kaput, de Glazer simán védett.
Egy szép indítás után próbált kapásból kapura emelni, a labda a bal kapufán csattant. Fiola adott fantasztikus passzt előtte.
Az izraeliek még most is cserélnek.
Egy megpattanó szabadrúgást védett még a Lipcse kapusa.
Önbizalomnövelő eredménnyel utazhatunk az Eb-re, remélhetőleg Szoboszlai és Styles sérülése nem súlyos, az nagyon nem hiányozna a csapatnak. Debrecenben fantasztikus hangulatban telt a meccse, így a lehető legjobb élményekkel kelhetnek majd útra a játékosok a németországi Európa-bajnokságra.