A holland csapat győztes gólját az ír Troy Parrott szerezte a 80. percben. Sikerével AZ Alkmaar megelőzte az AS Romát feljött a 14. helyre a tabellán, míg az olasz csapat lecsúszott a 21. helyre.
A listavezető Lazio hatodszor nyert, ezzel biztosította nyolcaddöntős helyét. A római együttes már az első félidőben háromgólos előnyt alakított ki a spanyol Real Sociedad ellen, a vendég baszk csapat ráadásul a 30. perctől kezdve emberhátrányban is játszott Aihen Munoz kiállítása miatt. A Lazio végül 3-1-re győzött, és továbbra sem kapott még ki az El mostani idényében.
Szintén megőrizte veretlenségét a negyedik helyre előre lépő Manchester United: az angol bajnokságban bukdácsoló együttes ezúttal a skót Glasgow Rangers ellen nyert 2-1-re az Old Traffordon úgy, hogy a három pontot jelentő találatot Bruno Fernandes a 92. percben szerezte. Ruben Amirom együttese így négy sikerrel és három döntetlennel áll a sorozatban.
Európa-liga, alapszakasz, 7. forduló:
FC Porto (portugál)-Olimpiakosz (görög) 0-1 (0-0)
AZ Alkmaar (holland)-AS Roma (olasz) 1-0 (0-0)
Fenerbahce (török)-Olympique Lyon (francia) 0-0
Qarabag (azeri)-FCSB (román) 2-3 (2-2)
Viktoria Plzen (cseh)-RSC Anderlecht (belga) 2-0 (2-0)
Bodö/Glimt (norvég) - Makkabi Tel-Aviv (izraeli) 3-1 (1-1)
FF Malmö (svéd)-Twente (holland) 2-3 (1-1)
Hoffenheim (német)-Tottenham Hotspur (angol) 2-3 (0-2)
Manchester United (angol)-Glasgow Rangers (skót) 2-1 (0-0)
SS Lazio (olasz)-Real Sociedad (spanyol) 3-1 (3-0)
PAOK (görög)-Slavia Praha (cseh) 2-0 (1-0)
Union Saint-Gilloise (belga) - Braga (portugál) 2-1 (0-1)
Ludogorec (bolgár)-Midtjylland (dán) 0-2 (0-1)
RFS (lett)-Ajax Amsterdam (holland) 1-0 (0-0)
Elfsborg (svéd)-Nice (francia) 1-0 (0-0)
Eintracht Frankfurt (német)-Ferencvárosi TC 2-0 (0-0)
A második számú európai kupasorozatban a nyolcfordulós alapszakasz első nyolc helyezettje közvetlenül a nyolcaddöntőbe jut, a 9-24. helyezettek pedig februárban oda-visszavágós párharcban küzdenek majd meg a 16 közé jutásért. Az utolsó 12 együttes kiesik.