Vágólapra másolva!
Spanyolországban a Legfelsőbb Sporttanács ideiglenesen engedélyezte a Barcelona két labdarúgójának regisztrálását. A Dani Olmo és Pau Víctor ügyében történt fejlemény a La Liga megkérdezése nélkül történt, ezért a spanyol bajnokság vezetése felháborodott hangvételű közleményt adott ki.

A spanyol válogatott színeiben 2024 nyarán Európa-bajnoki címet szerző Dani Olmo a kontinenstorna után 2030-ig szóló szerződést írt alá a Barcelona csapatával, de a 26 éves focista szerepeltetésére a katalán klub csak december 31-ig tudott engedélyt szerezni. Hasonlóan járt a Girona együttesétől érkezett Pau Víctor is, múlt héten pedig kiderült, hogy a spanyol szövetség (RFEF) és a bajnokság (La Liga) sem engedte regisztrálni őket az idény hátralévő részére. A Barcelona fellebbezett, és a Legfelsőbb Sporttanácsra (CSD) vitte az ügyet, a CSD pedig a benyújtott dokumentumok és ígéretek alapján ideiglenesen jóváhagyta a két játékos regisztrálását, így akár a vasárnapi Spanyol Szuperkupa-döntőben is játszhatnak. 

Dani Olmo, FC Barcelona, La Liga, spanyol
Dani Olmo ideiglenesen játszhat a Barcelona csapatában
Fotó: NurPhoto via AFP / Jose Breton / NurPhoto

Mint kiderült, a CSD a jóváhagyást a La Liga és az RFEF megkérdezése nélkül tette, amelyre reagálva egyértelműen felháborodott hangvételű közleményt adott ki a liga.

„A La Liga szerda délután értesült a CSD elnöke által kiadott határozatról, amely helyt ad az FC Barcelona, valamint Daniel Olmo és Pau Víctor által kért ideiglenes regisztrációnak. Mindezt anélkül, hogy meghallgatást biztosított volna a La Ligának vagy az RFEF-nek, és lehetőséget adtak volna az észrevételek megtételére. Jelenleg nem ismertek az FC Barcelona és a játékosok által a fellebbezésben felhozott érvek, de a döntés eredményeként ezen játékosok licence érvényben marad mindaddig, amíg a határozat ellen benyújtott fellebbezésről végleges döntés nem születik – írta közleményben a La Liga. – 

A határozat tartalmát alaposan tanulmányozni fogjuk, hogy megtehessük a megfelelő jogorvoslatokat, miközben hangsúlyozzuk, hogy a határozattal nem értünk egyet. 

A határozat ugyanakkor utal bizonyos indokokra, amelyek a sportolók sportszakmai karrierhez való jogára vonatkoznak. Ezt a kérdést alaposan meg fogjuk vizsgálni, amikor az ügy aktáit megkapjuk.”

A La Liga mellett az RFEF elnöke is reagált a CSD hozott döntésére a barcelonai Dani Olmo ügyében

„Tiszteletben kell tartanunk a CSD döntéseit. Előzetesen nem alkothatunk véleményt, mert itt, a [szerdai Spanyol Szuperkupa-]elődöntő előtt a stadionban értesültünk az ideiglenes intézkedésről. Amikor részletesen megismerjük, amit a testület közölt, véleményt fogunk formálni, amelyet a La Ligának is meg kell majd tennie. Mi betartottuk az előírásokat, amelyek annak idején a CSD által is jóváhagyott szabályozáson alapulnak" – idézte az RFEF elnöke, Rafael Louzán szavait a Sport365.

A CSD által hozott ítélet még nem végleges, mert a szervezet három hónapon belül köteles végleges döntést hozni, és csak utána dől el, hogy Dani Olmo és Pau Víctor valóban regisztrálható-e az évad legvégéig.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!