Az angol másodosztályú Plymouth Argyle okozta a legnagyobb meglepetést az angol FA Kupa 144. kiírásának harmadik fordulójában. Az új vezetőedző által irányított klub a Championship utolsó helyén áll, így látogatott a Premier League 11. pozíciójában álló Brentford otthonába, Londonba. A magyar válogatott Szűcs Kornélt ezúttal nélkülöző Plymouth végül 1-0-ra győzött, ami annak fényében is különösen nagy meglepetés, hogy a Brentford hazai pályán addig szinte verhetetlen volt a szezonban: csak a Liverpool szerzett több pontot a saját közönsége előtt az élvonalbeli angol bajnokságban. A Plymouth a győzelmével továbbjutott, és a nyolcaddöntőbe kerülésért Szoboszlai Dominikéket, azaz a Liverpoolt fogadhatja február elején.
Az élvonalbeli együttesek közül a Brentford mellett a West Ham United és az Arsenal esett ki, ám előbbi az Aston Villa, utóbbi pedig a Manchester United ellen tette ezt, azaz ők PL-riválisok ellen búcsúztak. A Tottenham Hotspur közel állt a sokkal nagyobb blamához, de az ötödosztályú Tamworth ellen végül hosszabbításban sikerült a londoniak továbbjutása.
A világ legrégebbi, 1871-ben indult labdarúgó versenysorozata azonban már az elmúlt évtizedekben is hozott néhány akkora meglepetést egy-egy meccsen, mint amilyen a Spurs vasárnapi kiesése lett volna.
Tavaly a hatodosztályú Maidstone United a nyolcaddöntőig jutott (az elmúlt 100 év tizenegyedik, nem az első négy osztály valamelyikében szereplő csapataként), de az úton nem búcsúztatott PL-ben szereplő együttest. Az alábbi listánkban olyan eseteket vizsgálunk az FA Kupa elmúlt negyven évéből, amikor élvonalbeli csapatok nem tudták elkerülni a nagy blamát egy jóval alacsonyabban rangsorolt klub ellen.
1988-89, 3. forduló: Sutton United (V.)–Coventry City 2-1
A két évvel korábban FA Kupa-győztes Coventry City az 1988-89-es szezonban az élvonalban szerepelt, és a bajnokságot a hetedik helyen zárta. A kupában azonban mindössze egy meccs után véget ért a kaland, méghozzá az ötödosztályú Sutton United otthonában. A helyszínen mintegy nyolcezer néző látta, ahogyan Tony Rains és Matthew Hanlan góljára csak egy válasz érkezett, így a Sutton 2-1-re győzött, a nyolcvanas évek egyik legmeglepőbb FA Kupa-eredményét produkálva. A Sutton United aztán a következő körben 8-0-s vereséget szenvedett az élvonalbeli Norwich City vendégeként, de a jelenleg is ötödosztályú csapatnál máig emlegetik a Coventry elleni bravúrt.
1991-92, 3. forduló: Wrexham AFC (IV.)–Arsenal 2-1
A negyedosztályban a kiesés ellen (sikerrel) harcoló Wrexham az angol élvonalban bajnoki címért (sikertelenül) küzdő Arsenalt fogadta 1992. január 4-én. Alan Smith góljával a hajrá kezdetekor vezettek az Ágyúsok, de Mickey Thomas szabadrúgásból egyenlíteni tudott a 82. percben, majd két perccel később Steve Watkin meg is fordította a mérkőzést.
Az Arsenalnak erre már nem volt válasza, így szenzációt okozva a Wrexham jutott tovább.
A jelenleg a harmadosztályban vitézkedő klub a következő körben is közel volt a bravúrhoz, a West Ham United otthonában 2-2-t játszva kiharcolta az (idei szezontól kezdve kivezetésre került) újrajátszást, de a visszavágót hazai pályán elveszítette a Wrexham, így a szezon végén az élvonalból kiesett Kalapácsosok jutottak a nyolcaddöntőbe.
2004-05, 3. forduló: Manchester United–Exeter City (V.) 0-0
Az MU címvédőként és (akkor még) rekordgyőztesként várhatta az FA Kupa 2004-05-ös kiírását, és a kezdeti sorsolás is kellemesnek tűnt: az ötödosztályú Exetert fogadhatták az Old Traffordon. Sir Alex Ferguson erősen tartalékos csapatot küldött pályára, de miután látta, hogy nagy a baj, többek között Paul Scholest és Cristiano Ronaldót is becserélte. Ez sem volt elég: az Exeter kihúzta kapott gól nélkül, és hazai újrajátszást harcolt ki. Azon aztán az MU Ronaldo és Rooney góljával 2-0-ra győzött, majd végül a sorozat döntőjéig jutott, de máig fájó egyes szurkolóknak, hogy odahaza nem tudtak gólt szerezni egy ötödosztályú klub ellen.
2009-10, 3. forduló: Manchester United–Leeds United (III.) 0-1
A United-drukkerek számára ennél is kellemetlenebb emlék öt évvel későbbről egy kupakiesés. Az Old Traffordon ugyanis majdnem 75 ezren látták, ahogyan az akkor harmadosztályú Leeds United a később a jamaicai válogatottban is szereplő
Jermaine Beckford 19. percben szerzett góljával 1-0-ra legyőzte a Vörös Ördögöket.
Az MU az elmúlt negyven évben ezt leszámítva csak egyszer esett ki már a harmadik körben, de akkor élvonalbeli csapat búcsúztatta a klubot. A Leeds végül 2010-ben nem jutott sokkal tovább, a következő fordulóban ugyanis a Tottenham Hotspur (újrajátszást követően) kiejtette az együttest – a szezon végén ugyanakkor feljutott a másodosztályba.
2010-11, 3. forduló: Stevenage (IV.)–Newcastle United 3-1
A Newcastle United is részese volt egy nagy blamának a közelmúltban: 14 éve a negyedosztályú Stevenage otthonában a 70. percre kétgólos előnybe kerültek a hazaiak, ráadásul a Szarkák emberhátrányban is voltak. Joey Barton ugyan a ráadásban szépített, Peter Winn egy perccel később eldöntötte a továbbjutás sorsát. A Stevenage a korábban említett példákban szereplő csapatokhoz hasonlóan az FA Kupa következő körében kiesett: a másodosztályú Reading már győzni tudott a Broadhall Wayen.
2012-13, 4. forduló: Norwich City–Luton Town (V.) 0-1
Az FA Kupa 2012-13-as kiírása hozta talán a legtöbb nagy meglepetést az elmúlt évtizedekből. Amellett, hogy a Wigan Athletic lett a végső győztes (a fináléban a Manchester Cityt legyőzve), korábban a Liverpool a harmadosztályú Oldham Athletic otthonában elszenvedett 3-2-es vereséggel búcsúzott a sorozattól. Ám ezeknél is nagyobb szenzáció volt egy történelmi pillanat: a Premier League 1992-es megjelenése óta első alkalommal esett ki egy PL-csapat egy ötödosztályú együttes ellen az FA Kupában. A nyolcaddöntőbe ugyanis nem az élvonalbeli Norwich City, hanem Scott Rendell góljával az akkor a National League-ben szereplő Luton Town jutott –
a magyar focista, a sikerben védőként fontos szerepet játszó Kovács János is végigjátszotta a meccset a győztes csapatban,
amely a következő körben a Millwall ellen búcsúzott.
2014-15, 4. forduló: Chelsea–Bradford City (III.) 2-4
A Chelsea bajnok, Ligakupa-győztes és Bajnokok Ligája-nyolcaddöntős is volt a 2014-15-ös idényben, az FA Kupában azonban a nyolcaddöntőig sem jutott el. Pedig a harmadosztályú Bradford City elleni meccs 40. percében már 2-0-ra is vezettek a londoniak a Stamford Bridge-en, ám ezután jött a sokk a Kékek szurkolói számára. A mérkőzés hátralévő részében ugyanis négy gólt is szereztek a vendégek, akik a továbbjutást Mark Yeates 94. percben szerzett találatával biztosították be. A Bradford a listánkon az első, amely a következő kört is sikerrel teljesítette (az akkor a Premier League-ben szereplő Sunderland ellen), hogy aztán a negyeddöntő jelentse a végállomást a csapat számára.
2016-17, 5. forduló: Burnley–Lincoln City (V.) 0-1
Amire először a Luton volt képes, az azóta is
csak további egy csapatnak sikerült: ötödosztályúként kiejteni egy PL-klubot az FA Kupából.
(A Tamworth a Tottenham elleni, vasárnapi csodával a harmadik ilyen lehetett volna.) A 2016-17-es idényben a Lincoln City a másodosztályú Ipswich és a szintén Championship-szereplő Brighton együttesét is kiejtve jutott el a nyolcaddöntőig, ahol az élvonalbeli Burnley vendége volt. A hazaiak mezőnyfölényben voltak, de a helyzetek kimaradtak, és ahogyan az ilyenkor lenni szokott, az ellenfél szerzett gólt a hajrában: Sean Raggett 89. percben lőtt találata a Lincoln Cityt juttatta tovább. A negyeddöntőben az Arsenal otthonába látogatott a csapat, de az ottani 5-0-s vereség is bizonyára örök emlék marad a játékosok számára. 1914 óta ugyanis máig a Lincoln az egyetlen, amely ötödosztályú klubként FA Kupa-negyeddöntőt játszhatott.
2018-19, 3. forduló: Newport County (IV.)–Leicester City 2-1
A Premier League történetének egyik legnagyobb szenzációját okozva 2016-ban bajnoki címet szerző Leicester City a következő idényekben is Anglia legjobb csapatai közé tartozott, és inkább a nemzetközi kupaindulásért, mint a kiesés elkerüléséért küzdött. Ám Jamie Vardyék számára az FA Kupában 2021-ig nem jött össze a nagy siker, 2019-ben például rögtön az első meccsükön kiestek. A negyedosztályú Newport County otthonában lejátszott meccsen Rasid Gezzal még tudott egyenlíteni, de Pádraig Amond 85. percben értékesített büntetőjével végül a hazaiak jutottak tovább. A Newport County végül a nyolcaddöntőig jutott, ahol a későbbi győztes Manchester City már túl nagy falatnak bizonyult.
2022-23, 5. forduló: Southampton–Grimsby Town (IV.) 1-2
Az elmúlt négy szezonban rendre akadtak nagy meglepetések: 2021-ben az élvonalbeli Leeds a negyedosztályú Crawley Town otthonában esett ki, 2022-ben a Newcastle odahaza kapott ki a harmadosztályú Cambridge-től,
tavaly pedig a hatodosztályú Maidstone United a Premier League-be feljutó Ipswich Town vendégeként győzött.
Ám ezeknél is meglepőbb volt egy 2023-as nyolcaddöntő, amikor a negyedosztályba frissen feljutott Grimsby Town 2-1-es sikert aratott Southamptonban. A vendégek Gavan Holohan két büntetőjével kerültek előnybe, és ezekre csak Duje Caleta-Car gólja volt a válasz. A Grimsbyt a következő körben a Brightont ütötte ki.
Az FA Kupa 2024-25-ös, összességében 144. kiírásában legközelebb február első felében születhetnek hasonló meglepetések. A Premier League-klubok közül papíron a Crystal Palace-nak van a legkönnyebb sorsolása, ám a negyedosztályú Doncaster Rovers a londoniak elleni meccsét szívesen felsorakoztatná az FA Kupa-történelem legnagyobb szenzációi közé.