Robbie Keane egy hete irányítja a Fradi felkészülését a spanyolországi edzőtáborban, az ír legenda ez idő alatt edzéseken és mérkőzésen is feltérképezhette a játékosokat.
Robbie Keane a FradiMédiának adott exkluzív interjújában többek között arról beszélt, hogy milyen tapasztalatokkal gazdagodott, milyen terveket szeretne megvalósítani, mely világhírű edzők voltak rá nagy hatással, mit beszélt a korábbi Bajnokok Ligája-győztes Naby Keitával. Az ír szakember a szurkolóknak is üzent, illetve elmondta, melyik volt az első magyar szó, amit megtanult.
„Semmit nem adnak ingyen! Ne legyünk önelégültek!” – mondta Robbie Keane, aki az is elmondta, mi az, ami nem lehet alku tárgya.
A Ferencváros szerdán felkészülési találkozón lép pályára a lengyel Piast Gliwice ellen, majd az első idei tétmeccsét január 23-án játssza, amikor a második számú európai kupasorozat (Európa-liga) alapszakaszának utolsó előtti fordulójában a német Eintracht Frankfurt vendége lesz.