Pep Guardiola fiatalon ismerte meg Cristina Serrát, akivel végül 2014-ben házasodott össze, a kapcsolatukból pedig három gyermek született: Maria, Marius és Valentina. Spanyol sajtóhírek szerint azonban a Manchester City edzője már öt éve külön él a feleségétől, decemberben pedig Guardiola és Serra a válás mellett döntöttek. A hozzátartozókat arra kérték, hogy a médiának ne áruljanak el részleteket a folyamatról, de Katalóniában tudni vélik, hogy a nő már visszaköltözött Barcelonába, hogy a divatcégét irányítsa. Két riporter pedig egy podcastben arról beszélt, hogy mi áll a válás hátterében.
Pep Guardiola novemberben kötött új, 2027 nyaráig szóló szerződést a Manchester Cityvel – a két spanyol riporter, Lorena Vazquez és Laura Fa szerint ez vetett véget a házasságnak, mert Serra nem akart tovább az angol városban élni, ráadásul korábban a vezetőedző nem ezt ígérte meg a feleségének.
„Cristina a férjét hibáztatta, amiért túl sok energiát fektetett a hivatásába, és úgy érezte, el kell hagynia Manchestert. A karácsonyi ünnepek alatt Barcelonába költöztek, együtt látták őket, de
Guardiola új szerződése után betelt a pohár Cristinánál, mert a hírek szerint a család eldöntötte, hogy befejezik Angliában, és az Egyesült Arab Emírségekbe költöznek.
Pep azonban 2027-ig a Citynél marad, és ezzel teljesen eltörte azt, ami már megrepedt" – idézte a Ripost a Mamarazzis Podcastben elhangzottakat.
Pep Guardiolát legközelebb vasárnap délután lehet látni, amikor a Manchester City az újonc Ipswich Town otthonában lép pályára a Premier League-ben.