A Bundesliga 5. helyén álló RB Leipzig Willi Orbán látványos góljával szerzett vezetést a sereghajtó Bochum vendégeként, a szünetig pedig még kétszer eredményes volt a lipcsei csapat. A magyar válogatott Orbánhoz hasonlóan a meccset végigjátszó Gulácsi Péter azonban a második félidő elején három gólt is kapott: Myron Boadu, a hazaiak holland támadója 13 perc alatt ért el mesterhármast, ezzel pedig pontot mentett a hazaiaknak. Lipcsében legutóbb Willi Orbán kapott kritikát, most pedig Gulácsit hibáztatták, ugyanis ő adta el a labdát az első kapott gól előtti pillanatokban. Ezután jött két újabb bochumi találat, majd a Gulácsit a hét korábbi részében megdicsérő Marco Rose kifakadása.
„Nagyon csalódottak vagyunk, túlságosan naivak voltunk, és nem először – idézte a lipcsei vezetőedző szavait a Magyar Nemzet. – Felelőtlenül tesszük kockára a saját kapunkat.
Amikor felelőtlenségről beszélek, akkor az professzionalizmus és hozzáállás kérdése is.
Az RB Leipzig kapcsán egy Bajnokok Ligája-csapatról beszélünk. Egy ideje már a saját bőrünkön tanuljuk meg a leckét…"
A Bajnokok Ligájától már biztosan búcsúzó lipcseiek magyar csapatkapitánya, Willi Orbán csalódott volt, szerinte szégyenletes, ami történt.
„Ez két elvesztett pont, és mi vagyunk azok, akik eldobtuk őket – értékelt a magyar válogatott védő. – Nagyon jól kezdtünk, és korán szereztünk három gólt. A Bochum aztán feljebb kapcsolt és jobban irányított, de hátul továbbra is stabilak voltunk. A szünetben azt mondtuk magunknak, hogy keményen kell küzdenünk tovább. Aztán
túl könnyen kaptunk egy gólt, és ezt követően nem tudtuk kézben tartani a meccset.
Felelősséget kell vállalnunk, és be kell ismernünk, hogy naivak voltunk. Az, hogy győztes helyzetből több pontot is elvesztettünk, nagyon szégyenletes és rendkívül kiábrándító."
Az RB Leipzig szerdán a portugál Sportingot fogadja a BL-ben, szombaton pedig a címvédő Bayer Leverkusen látogat Lipcsébe a német bajnokságban.