Az angol csapat 35 millió eurót fizet a 19 éves brazil védőért, a kedden Manchesterbe utazott, hogy átessen az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon.
A The Athletic értesülései tavaly a Real Madrid és az Arsenal is érdeklődött Reis iránt, míg január elején Brighton & Hove Albion dolgozott a brazil játékos szerződtetésén, azonban a Manchester City gyorsabb volt és jobb ajánlatot tett a brazil klubnak Vitor Reisért.
A Palmeiras jelezte, hogy nem szívesen veszítené el Reist, és jobban szeretnék, ha a klubnál maradna a nyáron esedékes klubvilágbajnokságra, de várhatóan az átigazolás lezárását követően a 19 éves játékos azonnal csatlakozik a Cityhez.
Vitor Reis 2022-ben írta alá első profi szerződését a Palmeirasszal, az idei szezonban pedig 22 mérkőzésen lépett pályára a sztárcsapatban, amely tavaly nyáron a brazil válogatott Endricket adta el a Real Madridnak.
A gyenge szezont futó Manchester City nagyon aktív az átigazolási piacon. A címvédő már megegyezett a francia Lensszal a középhátvéd Abdukodir Khusanovról átigazolására, mellette pedig tárgyalásokat kezdett az Eintracht Frenkfurttal az egyiptomi csatár, Omar Marmoush szerződtetéséről.