Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huVannak azok a fiúk, lányok, legyen szó bármilyen sportágról, akiket rögtön kiszúrnak az utánpótlás meccseken is a korlátot támasztó jószemű drukkerek. "Te, nézd már a srácot/kislányt, életemben nem láttam még ilyen tehetséget" - mondja az egyik, amire heves bólogatás a válasz a körülötte állóktól. Na, ilyen srác volt a manchesteri pályákon Marcus Rashford, akinek mindenki óriási jövőt jósolt. Bemutatkozása pedig valóban álomszerűre sikerült az első csapatban, és 2020 körül már alighanem készen volt a mívesen gravírozott arany névtábla, hogy majd elhelyezzék a szobrán a United panteonjában. De aztán a COVID-19 járvány idején valami történt, mintha megtört volna a jó tündér varázsa, és ma ott tartunk, hogy a frissen érkezett edző, Rúben Amorim (ahogy elődje, Erik ten Hag is tette) fogja az ajtót, csakhogy minél előbb elhúzzon Rashford az Old Traffordról.

Fotó: DPPI via AFP
Egy bálvány születése
A manchesteri születésű Rashford ötévesen Fletcher Moss Rangers kölyökcsapatában kapusként kezdett játszani, de egyszerűen lehetetlen volt nem a mezőnyben játszatni a többieknél "fényévekkel ügyesebb" fiút. Pár évvel később a kis csatár egy hetet töltött a Manchester Citynél, mielőtt végleg elkötelezte volna magát a Manchester United csapatánál. Az akadémián a korábbi MU-játékos,
Paul McGuinness volt az edzője, aki 2018-ban egy interjúban arról áradozott, hogy életében nem látott olyan tehetséget, mint a tinédzser Rashford.
Az edzőnek és kollégáinak óriási szerepe volt abban, hogy Rashford karrierje nem ért véget még azelőtt, hogy elkezdődött volna: az elképesztően szegény hátterű tehetséget ők hordták edzésre kocsival, mert nem volt pénze a családnak buszjegyre.
Rashford az ifiben is ontotta a gólokat, legyen szó ifjúsági Premier League-ről, vagy éppen az U19-eseknek kiírt ifi BL-ről, ahol 16 évesen emelkedett ki a mezőnyből.
Az első csapat játékosai is el voltak tőle ájulva, valahányszor csak együtt edzett a csapattal, nem csoda, hogy már ifistaként olyanokkal nyomta a ketrecfocit, mint Paul Pogba, Jesse Lingard és Ravel Morrison (utóbb kettő csak pár évvel idősebb Rashfordnál, és hasonlóan nagy ígéretnek indultak).

Fotó: AFP
A sérülésektől tizedelt első csapat kispadjára Louis Van Gaal ültette le 2016 januárjában, de nem küldte pályára, mi több majdnem kölcsönadták a harmadosztályú (League One) Crewe Alexandrának, csak a tartalékok edzőjének, Warren Joyce-nak az erélyes fellépése akadályozta meg a világ legostobább kölcsönjátékát. A dán Midtjylland elleni februári Európa-liga-meccsen ugyanis már annyira kevés játékosa maradt a hollandnak, hogy muszáj volt pályára küldenie a 19 éves Rashfordot,
aki George Best rekordját megdöntve a klub legfiatalabb gólszerzője lett az európai kupákban.
Ezt a rekordot később az a Mason Greenwood döntötte meg, akinek "meg nem történt" nemi erőszak ügye ketté törte a karrierjét.
Marcus Rashford, az elsőzés királya
Ami a kommentszekciókban már rég nem menő, az a pályán még mindig királyi dolog. Rashford az elsőzés történetének alighanem legnagyobb császára. Gól az első európai kupameccsen, két gól (és egy gólpassz) az első PL-meccsen az Arsenal ellen, győztes gól az első városi derbin a City ellen, gól az első BL-, FA-kupa- és Ligakupa-meccsen és persze a következő szezon elején az első Szuperkupa-meccsen is. Nyilván már kitalálták, hogy négy hónappal az első MU-meccse után első válogatott meccsén is betalált az ausztrálok kapujába!

Fotó: AFP
A 2015-16-os szezontól a 2020-21-es idényig klubjában mindig meglőtte a legalább tíz gólt, két ízben húsz fölé is jutott, de valami mintha kezdettől fogva mégsem stimmelt volna vele kapcsolatba.
Az örök kétely
Nehéz elképzelni, hogy ilyen indulás után, hogy lehet az, hogy a 2017-18-as idényben bár szinte minden meccsen, szám szerint 52-n pályára lépett, a bajnokságban mégis csak márciusban volt először kezdő. Gyorsan rúgott is két gólt a Liverpool elleni, 2-1-re megnyert bajnokin. Három nappal később viszont az MU kiesett a BL-ből a Sevilla ellen, és
Rashford hiába adott gólpasszt, José Mourinho mégis őt említette, mint aki "nem a posztján játszott" és így "kiveszett a játékából a váratlan".
A következő idény előtt felmerült Rashford kölcsönadása, és még a korábbi Liverpool-sztár Jamie Carragher is ezt ajánlotta, hogy játékpercekhez jusson. A 18-19-es szezon úgy kezdődött, mint az előző, de januárban Rashford formába lendült, sorra lőtte a gólokat, és ő lett a PL-ben a hónap legjobban.
2019-ben aztán 2023. július 1-ig szóló szerződést kötött vele a klub 300 ezer font fölötti havi fizetést garantálva. 2020 januárjában viszont, éppen a 200. MU-meccsén két helyen is fáradásos törést állapítottak meg a hátában, így hónapokat volt kénytelen kihagyni. A következő évben egy makacs vállsérülés kínozta, emiatt is hosszabb kihagyás várt rá.
A COVID-időszak
A 2020 január-februárjában kitört járvány idején hónapokig szünetelt minden bajnokság, de Rashford így is a figyelem középpontjába tudott kerülni.
Alapítványa révén több százezer adag meleg ételt osztottak ki Anglia leginkább rászorult körzeteiben, amivel alaposan rákoppintott a brit kormány orrára.
Egyre több hasonló civil feladatot vállalt, de az egyébként sem sokat mosolygó csatár, mintha minden érzelmet elfojtott volna magában, folyton ugyanazzal a búval bélelt ábrázattal lehetett csak lefotózni. A foci másodlagos lett (részben jogosan, tegyük hozzá), Rashford miniszterekkel levelezett, kormánypárti és ellenzéki politikusokkal tárgyalt, vagy éppen üzengetett a közösségi oldalán. Egy biztos, a pandémia idején kevés civil tett nála többet a legszegényebbekért, amiért a Brit Birodalom Tagja (MBE) kitüntetést vehetett át.

Fotó: AFP
Erik ten Hag
A holland edző 2022-es kinevezése után némi próbálgatást követően úgy tűnt, megtalálta Rashford optimális helyét a pályán. A csatár karriercsúcsot jelentő 30 góllal zárta a 2022-23-as idényt. Ezt követően azonban nehéz kibogozni, hogy valójában mi történt Marcus Rashorddal.
Jócskán visszaesett a teljesítménye, ha játszott (a 33 PL-meccséből csak 12-t játszott végig) akkor is sokszor tűnt kedvetlennek, motiválatlannak.
A 2023-24-es szezont 43 meccsen lőtt mindössze 8 góllal és 5 gólpasszal zárta.
De ennél is nagyobb baj volt, hogy többször is súlyosan vétett a csapat házirendje ellen, amit Ten Hag a vele való szembeszegülésként értelmezett.
2023 október 31-én a Citytől elszenvedett 3-0-s vereség után Rashford elment bulizni a haverjaival, hogy megünnepelje a születésnapját. A viselkedést Ten Hag "elfogadhatatlan"-nak nevezte, a csatárt pedig padoztatta a Newcastle elleni Ligakupa-találkozón.
Szinte még el sem ült ez az ügy, amikor január végén Rashford betegségre hivatkozva kihagyott egy edzést, csakhogy ma már ilyet nem lehet, mert az embert, főleg, ha híres, úgyis lefotózza valaki, valahol. Így Rashfordról is gyorsan kiderült, hogy a "betegsége" gyötrő másnaposság volt egy 12 órás belfasti tequilatúra után.
Marcus felelősséggel tartozik a tetteiért. A mostanit belső fegyelmi ügyként kezeljük és lezártnak tekintjük
- igyekezett rövidre zárni Ten Hag, aki azért egy meccsre kitette Rashofordot a keretből. A kihagyott edzés másnapján azonban a menedzserével érkezett Carringtonba, aki hosszasan tárgyalt a holland edzővel és John Murtogh futballigazgatóval.
Ezek után nem csoda, hogy kimaradt Gareth Southgate 2024-es Eb-keretéből is, amit talán dacból Cannes-ban, egy könnyed 3700 fontos (kb. 1,8 millió forint) végösszegű bulival "ünnepelt meg" a haverokkal.
Újabb MU-csatár mehet a süllyesztőbe?
Lingard, Greenwood, Sancho, Welbeck csak néhány azon támadók közül, akikhez óriási reményeket fűztek az Old Traffordon. Közülük Sancho és Welbeck legalább a PL-ben szerepel, míg Greenwoodot az Olympique Marseille fogadta be, de Lingard Szöulban focizik, Federicho Macheda pedig a görög Aszterasz Tripoliszban.
Az idei szezon elején a MU már próbált megszabadulni Rashfordtól, de
2028. június 30-ig szóló szerződéséből nem nagyon akarja senki kivásárolni, míg a kölcsönadást a heti 325 ezer fontos fizetése teszi nehézkessé.
Három szaúdi klub ajánlatát is visszautasította, pedig volt olyan, amelyik az évi 16,5 millió fontos fizetését is megduplázta volna. Ez valahol jó hír, hiszen azt mutatja, hogy maradt még benne ambíció. Rúben Amorim, a MU edzője szerint pedig Rashford "készen áll az új kihívásra", magyarán mehet amerre lát.

Fotó: AFP
Ebben nem kis szerepe lehet, hogy Amorimnak valaki megsúgta, hogy az Everton elleni december 1-i meccs előtt kevesebb mint 48 órával Manchester egyik szórakozóhelyén látták Rashfordot. A csatár ezek után csak a Viktoria Plzen elleni Európa-liga-meccsen volt kezdő.
Ha próbálsz valamit és nem működik, mint most Rashforddal, akkor tovább próbálod ugyanazt, vagy inkább másik utat választasz?
- tette fel a kérdést Amorim, akinek kölcsönadási ötletét a tulajdonos INEOS emberei is támogatják.
Jelen állás szerint három célpont jöhet szóba: a Borussia Dortmund, amely kétszer is elég jó vásárt csinált a Manchesterben szintén problémásnak bélyegzett Jadon Sanchóval, valamint a Serie A két óriása, a Juventus és az AC Milan.
Legjobb pozícióban a friss olasz Szuperkupa-győztes milánói piros-feketék vannak.
A lyukas zsebű Barcelona is ott ólálkodik még a kertek alatt, sőt a PL-ből is vannak érdeklődők a West Ham és a Tottenham képében. PL-riválisoknak azonban aligha fogja odaadni a MU, míg egy alapos környezetváltozás, alighanem csak jót tenne a csatár fejének.
Kapcsolódó cikkek:
- Eldőlhet a Manchester United támadójának sorsa
- Egy feltétellel vinné a Milan a Manchester United sztárját
- A szaúdiak elvinnék a Manchester United sztárját
- Elege lett sztárjátékosából a Manchester United edzőjének