A Rijádban rendezett olasz Szuperkupa négyes döntője miatt elhalasztott és most pótolt mérkőzésen a piros-feketék a 60. percben hátrányba kerültek, ám az utolsó húsz percben a francia Theo Hernandez és a portugál Rafael Leao találatával ha nehezen is, de végül megszerezték a három pontot.
Az egyenlítő gólt szerző Hernandez pályafutása 30. gólját szerezte a Serie A-ban az AC Milan színeiben, ezzel megelőzte a legendás Paolo Maldinit, s immáron ő az olasz bajnokság történetének legeredményesebb védője.
A francia válogatott balhátvéd az Inter ellen is betalált az olasz Szuperkupa döntőjében, így már négy gólnál és három gólpassznál jár az idei szezonban.
A bajnokságban hetedik helyen álló Milan a decemberben kinevezet Sergio Conceicao irányításával még veretlen, s immáron öt kör óta nem talált legyőzőre.
Az Atalanta 1-1-es döntetlent játszott a vendég Juventus csapatával a Serie A 19. fordulójából pótolt mérkőzésén.
Bár így a mindkét együttes folytatta a veretlenségi sorozatát, mert a bergamóiak immár 15 kör óta nem kaptak ki, míg a torinóiak az egész mezőnyben egyedüliként egyáltalán nem találtak legyőzőre, de egyik gárda sem tudott jelentősen közelebb kerülni a listavezető Napolihoz. A harmadik Atalanta hátránya négy, míg az ötödik Juventusé 13 pont.
A találkozót a Rijádban rendezett olasz Szuperkupa négyes döntője miatt nem tudták az eredeti időpontban megrendezn
Serie A, 19. fordulóból elhalasztott mérkőzések:
Como-AC Milan 1-2 (0-0)
Atalanta-Juventus 1-1 (0-0)